SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

"Együtt erősebbek vagyunk mindennél" - Egy apa és kislánya küzdelme egy új életért

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-09-02
Budapesten a 22. kerületben, albérletben él Antal és tízéves kislánya, Zoé. Életük nem volt mindig könnyű, de a szeretet, a kitartás és a küzdelem mostanra elhozta számukra a reményt. Antal, aki évekig harcolt azért, hogy kislányát maga mellett tudhassa, most egyedül neveli őt, és mindent megtesz azért, hogy Zoé boldog és kiegyensúlyozott életet élhessen.

"Az volt életem legboldogabb napja, amikor megkaptam a gyámságot"

"Amikor Zoé megszületett, tudtam, hogy ő az én kicsi csillagom, a mindenem – meséli Antal. Bár az évek során sok megpróbáltatáson mentek keresztül, a szeretetük soha nem rendült meg.

Zoé élete már egészen kicsi korában megváltozott, amikor édesanyja, aki akkoriban alkohol- és tudatmódosító szerek rabja volt, elveszítette a felügyeleti jogát a gyermekei felett. Zoé és féltestvére először egy gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerültek. Antal ekkor döntött úgy, hogy mindent megtesz azért, hogy visszakaphassa kislányát.

"Eleinte csak havonta kétszer találkozhattam vele, mindössze két órára. Azok a találkozások egyszerre voltak a legboldogabb és legfájdalmasabb pillanatai az életemnek. Elhatároztam, hogy soha nem adom fel. Ahogy teltek az évek, egyre több időt tölthettünk együtt, és végül két éve, december 21-én megkaptam a gyámságot. Az volt életem legboldogabb napja” – emlékszik vissza Antal. 
 

Zoé apával


"Sokkal önállóbb, mint a korabeli gyerekek, nagyon büszke vagyok rá"

Zoé mára egy boldog, vidám kislány, aki karatézik, rengeteg barátja van, és önállóságot tanul az élettől. Az édesapa pékként dolgozik, így hajnalban indul és délután ér haza. 

A kislány egyedül ébred és indul iskolába, majd onnan karatézni vagy az apukája munkahelyére megy. "Zoé rendkívül talpraesett. Sokkal önállóbb, mint a korabeli gyerekek. Büszke vagyok rá, hogy ilyen erős, hogy ilyen szépen helytáll az életben” – mondja Antal.


"Amikor ott ültünk a tengerparton és láttam a mosolyát, úgy éreztem, hogy minden fáradtság megérte”

Bár életük tele van kihívásokkal, Antal mindent megtesz azért, hogy Zoé semmiben ne szenvedjen hiányt. A nyár egyik fénypontja az volt, amikor mindössze 30 ezer forintból eljutottak egy olaszországi buszos utazásra, ahol Zoé életében először láthatta a tengert.

"Nem volt luxus és csak egynapos kirándulás volt, de láttuk a tengert, és együtt voltunk. Zoé boldogsága mindennél többet ért. Fagyiztunk és ettünk egy jó pizzát. És amikor ott ültünk a tengerparton és láttam a mosolyát, úgy éreztem, hogy minden fáradtság megérte” – mondja az édesapa. 

Az apa-kislány kapcsolat különösen erős, amit talán leginkább az mutat meg, ahogyan együtt élik a mindennapjaikat. A szombat közös takarítós nap, amikor Zoé a szobáját rendezi, míg Antal a lakás többi részét teszi rendbe. Esténként pedig együtt főznek, közösen készítik el a vacsorát. "Zoé egy igazi kis segítő. Kavargatja a levest, megkóstolja a fűszerezést, és közben annyit beszélgetünk, hogy néha alig tudom követni. De imádom ezt, hiszen így építjük fel a mi kis világunkat.”
 

Zoé konyhában


"Apa, nekünk nincs szükségünk senkire, mi elvagyunk, szeretjük egymást és ez a lényeg"

Zoé erős érzelmi támogatást kap az apjától, ami segít neki abban, hogy a gyerekkori sérüléseit maga mögött hagyja. Bár az édesanyjával felvette a kapcsolatot, amikor Antalhoz került, hamar rájött, hogy nem kapja meg tőle azt a szeretetet, amit az apjától igen.

"Zoé maga döntötte el, hogy nem tartja a kapcsolatot az anyjával. Azt mondta nekem, hogy ‘Apa, nekünk nincs szükségünk senkire, mi elvagyunk, szeretjük egymást, és ez a lényeg" – meséli Antal, aki mindent megtesz azért, hogy Zoé élete minél teljesebb és boldogabb legyen.
 

"Mindig megbeszéljük, hogy mire van pénzünk és mire nincs"

Bár a mindennapok nem könnyűek az anyagi nehézségeik miatt, Antal és Zoé kéz a kézben küzdenek meg a problémákkal.

"Néha nehéz, amikor valamit nem tudunk megvenni, de mindig megbeszéljük, mire van pénzünk és mire nincs. Zoé csodálatosan éretten kezeli ezt, sosem panaszkodik. Azt mondja, hogy neki nem kell semmi más, csak hogy együtt legyünk.”


Zoénak iskolatáskára, taneszközökre és egy számítógépre lenne szükége

Az extra kiadások jelentik számukra a legnagyobb nehézséget, ami most jelen esetben a tanévkezdés. Zoénak szüksége lenne egy iskolatáskára, valamint a mindennapi tanuláshoz elengedhetetlen felszerelésekre, mint például ecsetek, papírok, olló és egyéb taneszközök.

Emellett egy számítógépre is nagy szükségük lenne, ami nélkülözhetetlen a házi feladatokhoz és a tanuláshoz. A család jelenlegi anyagi helyzete miatt azonban ezeknek a dolgoknak a beszerzése nehézségekbe ütközik.
 

Az édesapa vágya, hogy kislánya boldog és teljes életet élhessen és maga mögött hagyhassa a gyerekkori traumáit

Antal és Zoé története nemcsak egy apa és lánya közötti különleges kapcsolat története, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a szeretet és a kitartás mindent legyőzhet. Az életük tele van kihívásokkal, de ezek csak erősebbé teszik őket. Együtt építik a jövőt, tele reménnyel, szeretettel és közös álmokkal.

Az édesapa mindennél jobban szeretné, hogy Zoé boldog és teljes életet élhessen, és hogy sikerüljön maga mögött hagynia a gyermekkori traumáit. A jövőre nézve azt tervezi, hogy továbbra is minden támogatást megad a kislányának, hogy kibontakoztathassa tehetségét és megvalósíthassa álmait.

Az apa legnagyobb vágya, hogy Zoé egy olyan világban nőhessen fel, ahol szeretet és biztonság veszi körül, és ahol mindig tudja, hogy mellette áll az édesapja, bármi történjen is.
 


Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Zoé
  • Ha más módon segítenél (például iskolatáska, tanszerek) kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@csaladinet.hu címen!
  • Tájékoztatás adományozásról

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Zoé családjának

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja