SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kampány indul a fiatalok digitális immunrendszerének erősítésére

Családinet [cikkei] - 2017-06-01
A fiatalok "digitális immunrendszerének" erősítése érdekében indít kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve - jelentette be Novák Katalin államtitkár szerdán Budapesten.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott rendkívüli osztályfőnöki órán vett részt. Előtte a diákok megtekintették a Wellhello zenekar szövegeire épülő #Sohavégetnemérős című filmet. Novák Katalin arról beszélt, hogy a film "szerethető, vicces formában" mutatja be a fiatalokra leselkedő veszélyeket, ezért jó döntésnek tartja, hogy az ÚNK-n keresztül támogatták elkészültét. A fiatalokat a digitális téren sok veszély fenyegeti, ugyanakkor a "digitális immunrendszerük" nem elég fejlett - mondta. 

Novák Katalin ezért bejelentette egy úgynevezett digitális immunerősítő program elindítását, amelyet az ÚNK fog megszervezni, a nagykövete pedig Bagi Iván humorista lesz. 

Poór Csaba, az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója közölte: júniusban telekommunikációs, infokommunikációs, kiberbiztonsági cégek, reklámszakemberek és pszichológusok részvételével elkészítik a fiatalok "digitális immuntérképét" és a "digitális immuncsomagot", amely alapján a kampány folyik majd. A tervek szerint szeptemberben indul a tényleges kampány, amikor az "immuncsomagot" eljuttatják a fiatalokhoz például weboldalakon és vloggerek segítségével. 

Bagi Iván a rendezvényen elmondta: ő is digitális visszaélés áldozata lett néhány éve, amikor feltörték a Facebook-profilját, egyik barátjának a számítógépét zsarolóvírus támadta meg, egy másiknak pedig a bankkártya-adatait lopták el.

Első lépésben egy kerekasztalt hoznak létre, hogy feltérképezzék az ifjúság digitális "gyenge pontjait". Emellett a megyei jogú városokban és a vidéki zenei fesztiválokon roadshow-znak majd, ahol az érdeklődők "digitális szűrővizsgálaton" vehetnek részt egy "etikus hackerrel", ennek során ellenőrizhetik, mennyire erős a "digitális immunrendszerük", például a felhasználói jelszavuk. Ezeken túl osztályfőnöki órákon és a médiában is szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő digitális veszélyekre és a tudatosabb internethasználat fontosságára. 

A rendezvényen bemutatták az ÚNK kisfilmjét is a kibertámadások és az internetes zaklatás jelentőségéről.

Forrás: MTI
Fotó: Photo-Mix/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

"Külföldön bezzeg nem kötelező!" – Utánajártunk, mi az igazság a gyermekvédőoltásokról

Amikor megkapod a védőnőtől az oltási naptárat, talán te is megijedsz a sok kötelező szúrástól, és elgondolkodsz: biztosan kell ez mind a gyerekemnek? Különösen akkor merül fel ez a kérdés, amikor egy külföldön élő ismerősödtől azt hallod, hogy náluk alig van kötelező oltás, mégis mindenki egészséges. Magyarországon 12 fertőző betegség ellen kötelező az immunizáció, míg Ausztriában például egyetlen kötelező oltás sincs. Miért van ez így, és mi történik, ha egy ország lazít a szabályokon? Láss tisztán a vakcinák útvesztőjében.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja