SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Negyedszer adják át a Lélekpillangó életműdíjat!

Családinet [cikkei] - 2015-01-06
Mától szavazhat a közönség, hogy ki kapja meg idén a Lélekpillangó életműdíjat. Az idei jelöltek Biegelbauer Pál, Hofi Géza és Janikovszky Éva!

A Lélekpillangó boldogságmozgalom négy éve indult azzal a céllal, hogy minél több embernek segítsen megtalálni belső értékeit, felismerni a körülöttünk lévő boldogító minőséget. A Program indulásától fantasztikus sikert mutat, egyre nagyobb az érdeklődés a Program, annak személyiségfejlesztő részei, boldogságmeséje és jótékonysági része iránt. Az embereknek szemmel láthatóan napjaink rohanó, elhidegülő világában egyre nagyobb szüksége van olyan szellemi segítségre, olyan személyiségfejlesztő elemekre, amelyek az általános hangulatukat, boldogságérzetüket javítja vagy éppen a mindennapi érvényesülést segíti.

A Lélekpillangó célja az is, hogy olyan szellemi fáklyahordozókra, példaértékű életet élt személyekre hívja fel a figyelmet, akik sokat tettek azért, hogy boldogabbak legyenek az emberek, a témában kiemelkedő gondolkodók, alkotók szellemi örökségének megőrzését segítse. Közülük évente egy, a közönségszavazás alapján kapja meg az Életműdíjat. A díj a közösségi vásárlásokból a Lélekpillangó közösség trénerei és alapítói által felajánlott pénzösszeg, valamint a nemzetközi hírű szobrászművész, Gáll Gregor Lélekpillangó című, márványtalapzaton álló bronzszobra.

A díjra minden évben a közösség ajánlásai alapján választják ki a jelölteket és a díjazottat.

A korábbi években Dr. Popper Péter, Szepes Mária és Szabó Magda kaptak Lélekpillangó életműdíjat. Popper Péter filmanyagának digitalizálása, Szepes Mária emlékszobájának kutatható és látogatható szintű felújítása, valamint Szabó Magda alapítványának tehetséggondozó programja valósulhatott meg a támogatásból.  

Az idei jelöltek:

Szokássá vált, hogy egy-egy arc a korábbi jelöltek közül újra visszanéz ránk, így idén Biegelbauer Pálra újra szavazhatunk, a cél változatlan, segítségnyújtás az író fiókban heverő könyveinek kiadásához.

A közönség ajánlása alapján Hofi Géza, a nemzet talán legnagyobb nevettetője a második jelölt. A díjjal járó összeg az Ódry színészotthont támogatja, ha ő kapja a legtöbb szavazatot.

A Lélekpillangó boldogságmozgalom örömmel jelenti be a Mosolyrend lovagját, Janikovszky Évát is a jelöltek között. Ha a kedvelt írónő kapja majd a szavazatok többségét, úgy alapítványa az olvasás hatékony elsajátításáért folytat mozgalmat.

Nem csak személyekre szavazunk – mondja Gáll Gregor szobrászművész – hanem ügyekre. Olyan fontos célokra, amelyek a jelölteknek fontosak voltak, s talán köztünk is sokan vannak, akiknek ugyanezek a célok számítanak. Hiszen személyükben mindhárman olyan teljes életművet alkottak és olyan kedveltek, hogy nem szabad és nem kell köztük választani. Amikor voksolunk, valójában magunkra, a nekünk fontos ügyre, üzenetre, célra szavazunk. Hiszen mindhárman értünk, az élő, jóra törekvő emberekért alkottak.

A Lélekpillangó mozgalom másik fő érdekessége, hogy itt jelenik meg – karácsonytól húsvétig - minden nap hazánk talán legolvasottabb meséje. (Jelenleg tízezernél is többen követik a Lélekpillangóról szóló történetet. A korábbi évek alatt összesen közelítőleg ötvenezren találkoztak vele!)

Az immár negyedik évadába lépett, felnőtteknek szóló mesefolyamot azonban már nem egyedül korábbi szerző, Gáspár Katalin írta, hanem egy íróközösség, Katalin vezetésével.

A jelöltekre szavazni a www.lelekpillango.hu oldalon lehet 2015 húsvét hétfőig.

Háttérinformációk: A díjat az Emberért, a lélek megmentéséért alapítvány adja át.
A díj és az alapítvány alapítói Szilágyi Imre közgazdász és Gáspár Katalin grafológus, író.
Mellékelt fotók: Szabó Virág – Lélekpillangó életműdíj szobor és Lélekpillangó logó

 

TÉMAAJÁNLÓK

Az alábbi témákat javaslom az életműdíj kapcsán:

Az első közösségi mese, amit tízezrek követnek – Gáspár Katalin interjú

Gáll Gregor szobrászművész interjú

Janikovszky János a Móra kiadó ügyvezetőjével interjú Janikovszky Éváról és a boldogságról

Biegelbauer Pál: Ki vagyok én? című könyvének megjelenése kapcsán könyvbemutató és interjú az özvegyével, Dr. Fazakas Éva orvos-természetgyógyásszal

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja