SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Diszkriminációra tanít a nyolcadikos biológia tankönyv

Családinet [cikkei] - 2014-11-11
A könyv írónői szerint szépséghibás minden lány, akinek szőrös a karja, lába, arca! Ezenkívül az sem mindegy, hogy kinek miként van szedve a szemöldöke, illetve már most célszerű elkezdeni a ránctalanítást is!

A könyv írónői szerint szépséghibás minden lány, akinek szőrös a karja, lába, arca! Ezenkívül az sem mindegy, hogy kinek miként van szedve a szemöldöke, illetve már most célszerű elkezdeni a ránctalanítást is!

A biológia tankönyvek megújítására azért került sor néhány évvel ezelőtt, mert hiányzott belőlük az ún. egészségtan modul. Ehhez tartozik a Szépségápolás címszó alatt futó olvasmány is, amely kozmetikai tanácsokat osztogat a 14 éves lányoknak. Azt, hogy mindennek mi köze van az egészséghez, vélhetően csak a könyv írónői tudják.

A könyv szerint ideális, hogy a nyolcadikos lányok gyantázzák, epilálják magukat, erről még illusztráció is készült. Mellesleg az is jó ötlet lehet, hogyha a lányok vegyszerrel kiszőkíttetik a szőrzetüket.

Az olvasmány további részében azt is bemutatják az írónők, hogy milyennek kell lennie az ideális szemöldöknek. A túl hosszú, vagy rövid változatok nem jók, a nem szedés pedig egyenesen elfogadhatatlan, sugallja a könyv. Arra azonban nincsen alternatíva, hogy azok a fiatalok mit csináljanak, akiknek eleve túl rövid a szemöldökük, vagy nincs elég szőrük, hogy a tökéletesnek kikiáltott formát elérjék.

A könyv szerint a szépségápoláshoz hozzátartozik a smink is, anélkül vélhetően ápolatlannak tűnnek a nyolcadikos lányok. Az írónők úgy gondolják, hogy 14 évesen sminkkel menni az iskolába teljesen elfogadható, sőt a szempillaspirál használatát még be is mutatják. Arra azonban nem adnak tippeket, hogy például a „nem tökéletes szemöldökű” lányok használhatnak szemöldökceruzát, hogy kijavítsák a „természet hibáját”.

Fontos még az is, hogy már ifjú serdülőkorban felvegyék a lányok a küzdelmet a gravitációval, és arckrémekkel masszírozzák magukat, hogy ne legyenek ráncosak. A szövegben nem esik szó arról, hogy ezen kozmetikai feladatok finanszírozása kinek a dolga, illetve hogy a lányoknak egyeztetnie kellene mindezekről a szüleikkel is.

Látván ezt az olvasmányt, a kérdés csak az: Hogyan hatnak mindezek a tanácsok a fiatal lányok énképére? Serdülőkorban a külsőségek, a kortársak véleménye rettenetesen sokat nyom a latba a kamasz közösségekben. Legyen szó akár a fiúkról, akár a lányokról, senki sem tudja függetleníteni magát attól, hogy a társaik mit gondolnak róla.

Amint a gyerekek elolvasták a Szépségápolás című írást, óhatatlanul is mindenki azokra a lányokra fog gondolni, akik valamely testrészükön szőrösek, vagy szőrösebbek, mint a többiek. Ez pedig cikizésre, csúfolódásra, a „problémával küzdő” illető kinevetésére adhat okot. Mindez pedig önbizalomhiányhoz, vagy akár egy egész életre szóló lelki sebhez, sőt, még öngyilkossághoz is vezethet!

Ahelyett hát, hogy a biológiai tankönyvben a születésünktől adott, természetes emberi tulajdonságok lennének feltűntetve, az írónők inkább egy általuk ideálisnak ítélt állapotot mutatnak be, és kényszerítenek rá a fejlődésben lévő fiatalokra. Aki pedig nem követi a könyvben megjelölt normákat, azt meg is bélyegzik.

Szerintünk inkább ők a szépséghibások!


Képek: facebook.com
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja