SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

8+1 tipp, hogy milyen ételeket ne fagyassz le soha!

Családinet [cikkei] - 2014-09-04
A kidobott ételek mennyiségének csökkentésére ideális módszer a fagyasztás. Ám noha mindent le lehet fagyasztani, van néhány étel és alapanyag, amelyeknél ez mégsem javasolt.

Azt természetesen mindig érdemes figyelembe venni, hogy adott ételeket mennyi időn át javasolt a mélyhűtőben tárolni, mert azon túl már állag és íz romlást is okozhat a hideg.

1. Leveles saláták

A saláta, vagy kínai kel nem bírja a mínusz fokokat. Elveszíti az ízét és a ropogós állagát is és vizes, petyhüdt levélkék lesznek belőle. Ha kicsit tovább meg szeretnéd őrizni a saláta frissességét, akkor tedd azt, hogy megmosod és megszárítod a leveleket, majd becsomagolod őket egy papírtörlőbe, és bezacskózod. Így viszonylag sokáig eláll a hűtőben is.

2. Tej



A fagyasztott tej darabos lesz kiolvasztáskor, így csak akkor fagyasszunk, ha nem akarjuk egyből meginni. Ezt már inkább csak sütéshez-főzéshez tudjuk felhasználni, de ahhoz teljesen megfelelő, ha kiolvasztás után néhány órára, vagy egy napra a hűtőben hagyjuk.

3. Tejföl, joghurt

A tejfölnek, kefirnek és a joghurtnak sem nagy barátja a mélyhűtő. Találkozásuk után ugyanis már nem lesz a régi egyik krémes anyag sem. Megváltozik az állaguk, szemcsések lesznek, elkezdenek szétesni.

4. Rántott húsok



A rántott húsok fagyaszthatóak, a baj csak az velük, hogy nem lesznek kellőképp ropogósak, ha nem rakjuk ismét néhány másodpercre olajba vagy sütőbe őket miután kiolvadtak.

5. Tojás a héjában



Sose rakjunk tojást héjastul a fagyasztóba! Mivel ez egy nagy nedvességtartalommal bíró étel, ezért meg fog nőni a térfogata, minek köszönhetően megrepeszti a héját és kifolyik. Innentől már ehetetlen az egész, ráadásul összekoszolja a mélyhűtőnk belsejét is. 

Azonban a tojás sárgáját és fehérjét különválasztva, egy kis sóval elkeverve, nyugodtan fagyasztható.

6. Zöldségek, gyümölcsök



A friss zöldségeket, gyümölcsöket nem jó ötlet lefagyasztani, ha nyersen akarjuk őket utána megenni. Sajnos, a magas víztartalmuk és a nagy hideg együttese miatt az állaguk megváltozik, többé nem ropogósak, hanem puhák és vizesek lesznek. Innentől már csak az ételekbe tudjuk őket beletenni, magukban nem finomak már.

7. Burgonya



A burgonyát nem jó ötlet nyersen lefagyasztani, mert hasonló lesz az eredmény, mint a friss zöldségek esetében. Igazából felesleges ezt a növényt a mélyhűtőbe tenni, hiszen hónapokig is eláll hűvös, sötét helyen. Arra vigyázzunk csak, hogy a csíráját szedjük le időnként!

8. Sajtok



A sajtokkal is hasonló a helyzet, mint a tejföllel. Fagyasztás után elkezdenek szétesni, morzsálódni. Leginkább csak ételekbe jók ilyenkor, magukban már nem túl élvezetesek, ugyanis az ízük is elhalványodik egy-egy fagyasztás után.

9. Ezeket se fagyaszd le:

  • Kocsonya - még 1-2 percre sem fagyasztható. Ha dermesztés közben megfagyna, már el is rontottad, csak húsleves lesz belőle.
  • A folyékony tejszínt felengedés után nem lehet felverni, viszont ételbe, főzéshez még így is felhasználható. Felverve fagyasztható! 
  • Pudingot, pudingtartalmú tortakrémet vagy poharas krémet sem lehet fagyasztani, mert az a felengedés után szétfolyik. 
  • Házi majonézt, illetve majonézzel kevert azonnali fogyasztásra szánt majonézes salátát, vagy mártást azért nem jó fagyasztani, mert felengedéskor kiválik belőle az olaj.

 

Képek: Wikipedia Commons, flickr.com, pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja