Egyenlő pályák, egyenlő esélyek? - negyven felett, sok gyerekkel irány a munka!
Utoljára ilyesmit az ember lánya évekkel - évtizedekkel? - ezelőtt csinált utoljára, a módszerek azóta drámaian megváltoztak. Ám a lényeg ugyanaz maradt: első lépés tehát információhoz jutni. A hirdetési újságok ugyan tele vannak állást kínál rovatokkal - az ember lánya tehát először megnézi a nem túl távoli lehetőségeket, és azt, vajon mekkora a túlkínálat. Kicsit később a számítógépét is bekapcsolja.
A következő lépés egészen biztosan az lesz, hogy az ember lánya átértelmezi a szavak eleddig ismert (ismerni vélt) jelentését. Tudják, junior assistant, key account manager stb. Mert ha ezt olvassuk: "Külföldi tulajdonú, dinamikusan fejlődő drogéria hálózatot működtető ügyfelünk részére Modul Manager munkatársat keresünk", akkor sajnos már a következő sorból kiderül, hogy a modulmenedzser valószínűleg nem más, mint egyszerű segédmunkás, minimális kreativitással és szépérzékkel, hiszen olvasható: "Feladatok: polckihelyezések megtervezése". Igaz, ehhez a mérhetetlen intellektuális befektetést igénylő munkakörhöz a hirdető felsőfokú végzettséget vár el, de hát miért ne lehetnének másoknak is nagy igényei. (Elvárások: felsőfokú kereskedelmi végzettség, kiváló számítástechnikai ismeret: Excel, Access, középfokú angol-, vagy németnyelv-tudás) - mert nem mintha nem volna igen szép dolog az idegen nyelvek ismerete már önmagában is, de hát belátható, egy polcnak egyáltalán nem mindegy, milyen nyelven szegelik - vagy csavarozzák - oda.
Egyébként ez az idegen nyelv őrület - vessenek bár a mókusok elé - valóban elharapózni látszik: gyakorlatilag már a számadó juhászt és a nem italozó tetőfedőket is nyelvtudás szempontjából keresik a munkaadók. Aminek persze NEM az lesz a következménye, hogy itt majd mindenki jól megtanul három-négy idegen nyelvet - ami amúgy üdvös volna -, hanem az, hogy mindenki gátlástalanul állítja a tudását, még ha szakképzőben kettesre is végzett az utóvizsgán, akkor is. Ráadásul meg általában mindegy is, ki mit hazudik: az esztergályos is legfeljebb büszke lehet a szaknszkrit ismereteire - alkalmazni biztosan nem fogja a mindennapjaiban.
Konfliktuskerülő vagyok: nem megyek bele sajtó- és polgári perbe azzal, hogy cégnevet, címet is megadok. Ráadásul a jelenség olyannyira általános, hogy tessenek csak kiválóan szórakozni enélkül.
Fővárosi iroda, üveg-nikkel csoda. A megadott időpontban még három fiatal lányka feszeng az előszobában. Rajtunk kívül másnak nem fontos a pontosság. Kellemesen elegáns úr fogad, még hellyel is kínál, és kéri azonmód a portfóliót. Ehelyt jegyezném meg, hogy többszörös felsőfokú végzettséggel adminisztrátori állásra adtam be a jelentkezést: az ember menjen biztosra, ugye. De sajnos, portfólió nélkül ma már nem csak a bankárok és a modellek nem boldogulnak.
Kéri még az előző munkahelyek ajánlásait. Mondom, hogy négy gyerek mellett jobbára szabadon úszkáltam az elmúlt tizennyolc évben. Miért, hát mennyi idős maga?! Társaságban nyilván megsértődtem volna - egy nő annyi, amennyinek gondolja magát -, ezúttal kiböktem. A válasz: asszonyom, maga tréfál?!
Vidéki kisváros, ezúttal souvenier-boltba eladónak kopogtatok. Itt nincs sorbanállás: gonosz gyanúm, hogy ha az ember nincs nagyon nagy bajban, magától eszébe nem jutna, hogy éppen itt akar dolgozni. A középkorúnak csak udvariasságból nevezhető üzletasszony a pultnak támaszkodva szemléli a feszengésemet, ő is papírokat kér. Tekintettel, hogy az állás betöltésének feltétele az érettségi, ezúttal magabiztos vagyok - ismét botorul. Finnyálva forgatja a valóban nem sokat érő diplomákat, majd rákérdez a családra. Mégiscsak nő: boldogan sorolom (és sorolom és sorolom) a nagy halom gyereket - a szeme elkerekedik. Hogy én ezt hogyan gondolom. Ő nem fog azért tébét fizetni utánam, hogy majd folyton otthon legyek valamelyik taknyossal. Ezzel úgy be is fejeztük az érdemi kommunikációt.
Világszerte elterjedt gyorsétterem-lánc irodája a következő állomás: itt legalább nagyon rövidre zárul a kényelmetlen idő. Ne haragudjon, asszonyom, mi kissé fiatalabbra gondoltunk... Mondanám még, hogy "picit" nagyobb a rutinom a több embert egyszerre étellel-itallal kiszolgálni prodzsektben - nem hallgat meg. Mögöttem tizenéves lány lép be - vele nincsenek ilyen problémák. Meg hát nyilván nem is beszélne vissza adott esetben.
Sebaj, végül is elhelyezkedhetem én az eredeti szakmámban is - gondoltam, mert sose nő be a fejem lágya. Vidéki általános iskola, szigorúra karikírozott igazgatónő. Ő is ajánlásokat, papírokat kér - aztán még ő könyörög, hogy legalább valami szakmai gyakorlatot mutassak már fel. Sajnálom, de nem tehetem. És hiába, hogy akkora a munkaerőhiány - én is értsem meg, hogy a lehetségesen számba jöhető pályakezdők közül nem egy negyven felettit fog választani... Mondanám még, hogy "kicsit" nagyobb a tapasztalatom a kamaszokkal való bánásmódban - már nem hallgat meg.
A többi? Néma csönd. Már régen nem illik válaszolni jelentkezésekre - azt csak a potenciális munkavállalótól várják el, hogy jólfésült, udvarias, pontos és legfőképpen kézreálló legyen.
Marad tehát a távmunka. Nemzetközileg elfogadott meghatározás szerint távmunka az, amikor a munkavállaló a munkáját teljes egészében vagy részben a szokásos munkavégzési helytől távol, leggyakrabban otthonról végzi, információs és kommunikációs technológia alkalmazásával. A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezdeti várakozások ellenére a tipikus távmunkás az átlagosnál magasabban képzett, speciális szakterületeket ismerő férfi, aki a munkaidejének csak egy részét végzi távmunkában. Az EU-ban otthonról alkalmazottként állandó távmunkát végzők aránya már átlagosan több, mit 7%-át teszik ki az összes munkaerőnek. A skandináv országokban és Hollandiában 15% felett van a távmunkások aránya, a megfelelő infrastruktúrával is kevésbé ellátott délen ez az arány jóval alacsonyabb.
De tessenek bátran klikkelgetni az interneten: ma Magyarországon a távmunka nem jelent mást, mint hogy azért alkalmaznak kellemetlen helyzetben lévő embereket - hogy a mindenki által oly nagyon kedvelt kéretlen reklámlevelekkel tömködjék tele egymás postaládáját.
És ne legyen illúzió: a cégek többsége még csak nem is fizet. Persze ez már egy másik cikk témája.
A sértett bármilyen úton - levélben, személyesen, esetleg telefonon - felkeresheti a hivatalt. Ahhoz, hogy eljárás induljon, le kell írnia az eset körülményeit, és ki kell jelentenie, véleménye szerint őt melyik - a törvényben meghatározott - tulajdonsága miatt érte kedvezőtlen elbánás.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a törvény értelmében nemcsak kérelemre, hanem hivatalból is ellenőrizheti bizonyos állami intézmények gyakorlatát.
Ha bebizonyosodik a diszkrimináció, a hivatal elrendelheti a jogsértő gyakorlat megszüntetését, bírságot szabhat ki, vagy külön törvényben meghatározott szankciót alkalmazhat. Az ötvenezer és hat millió forint között megítélhető bírságot a jogsértő a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program részére kell megfizetnie.
Budapest V. kerület, Vigadó u. 6.
Postacím: 1051 Budapest, Vigadó u. 6.
Telefon: 235-4509, 235-4507
E-mail cím: ebh@icsszem.hu
Közösségi hozzászólások: