Egyenlő pályák, egyenlő esélyek? - negyven felett, sok gyerekkel irány a munka!

Utoljára ilyesmit az ember lánya évekkel - évtizedekkel? - ezelőtt csinált utoljára, a módszerek azóta drámaian megváltoztak. Ám a lényeg ugyanaz maradt: első lépés tehát információhoz jutni. A hirdetési újságok ugyan tele vannak állást kínál rovatokkal - az ember lánya tehát először megnézi a nem túl távoli lehetőségeket, és azt, vajon mekkora a túlkínálat. Kicsit később a számítógépét is bekapcsolja.

Közeli munka

No persze, az ilyen hirdetések kissé elveszik a kedvét az ember lányának - "Fiatal hölgy keres 8 éves gyakorlattal marketing-reklám menedzseri pozícióba állást, sok éves tapasztalattal" - mert ha ez a konkurrencia, akkor ezzel nem veheti fel a versenyt, még egy átmulatott éjszaka után, nagyon zölden, nulla aggyal sem. Igen, valahogy ezt kéne megtanulni az ifjabb generációtól, ezt a féktelen önérvényesítő képességet.

A következő lépés egészen biztosan az lesz, hogy az ember lánya átértelmezi a szavak eleddig ismert (ismerni vélt) jelentését. Tudják, junior assistant, key account manager stb. Mert ha ezt olvassuk: "Külföldi tulajdonú, dinamikusan fejlődő drogéria hálózatot működtető ügyfelünk részére Modul Manager munkatársat keresünk", akkor sajnos már a következő sorból kiderül, hogy a modulmenedzser valószínűleg nem más, mint egyszerű segédmunkás, minimális kreativitással és szépérzékkel, hiszen olvasható: "Feladatok: polckihelyezések megtervezése". Igaz, ehhez a mérhetetlen intellektuális befektetést igénylő munkakörhöz a hirdető felsőfokú végzettséget vár el, de hát miért ne lehetnének másoknak is nagy igényei. (Elvárások: felsőfokú kereskedelmi végzettség, kiváló számítástechnikai ismeret: Excel, Access, középfokú angol-, vagy németnyelv-tudás) - mert nem mintha nem volna igen szép dolog az idegen nyelvek ismerete már önmagában is, de hát belátható, egy polcnak egyáltalán nem mindegy, milyen nyelven szegelik - vagy csavarozzák - oda.

Egyébként ez az idegen nyelv őrület - vessenek bár a mókusok elé - valóban elharapózni látszik: gyakorlatilag már a számadó juhászt és a nem italozó tetőfedőket is nyelvtudás szempontjából keresik a munkaadók. Aminek persze NEM az lesz a következménye, hogy itt majd mindenki jól megtanul három-négy idegen nyelvet - ami amúgy üdvös volna -, hanem az, hogy mindenki gátlástalanul állítja a tudását, még ha szakképzőben kettesre is végzett az utóvizsgán, akkor is. Ráadásul meg általában mindegy is, ki mit hazudik: az esztergályos is legfeljebb büszke lehet a szaknszkrit ismereteire - alkalmazni biztosan nem fogja a mindennapjaiban.

 Asszonyom, maga tréfál?!

Nos, mindezeken túl még egy dolog megváltozott itt a világban, míg az ember lánya kissé odavolt négy gyereket szülni. Jelesül az, hogy - saját felmérés - huszonöt állásra jelentkezés után jó, ha egy esetben válaszolnak a kedves munkaadók (tehetik, hisz nagy urak). Magam hatvannyolc mélyenszántó jelentkezés után négy beszélgetésen (bocsánat: állásinterjún) vettem részt (további öt alkalommal udvarias e-mailben köszönték, de nem kértek belőlem, látatlanban sem.)

Konfliktuskerülő vagyok: nem megyek bele sajtó- és polgári perbe azzal, hogy cégnevet, címet is megadok. Ráadásul a jelenség olyannyira általános, hogy tessenek csak kiválóan szórakozni enélkül.

Fővárosi iroda, üveg-nikkel csoda. A megadott időpontban még három fiatal lányka feszeng az előszobában. Rajtunk kívül másnak nem fontos a pontosság. Kellemesen elegáns úr fogad, még hellyel is kínál, és kéri azonmód a portfóliót. Ehelyt jegyezném meg, hogy többszörös felsőfokú végzettséggel adminisztrátori állásra adtam be a jelentkezést: az ember menjen biztosra, ugye. De sajnos, portfólió nélkül ma már nem csak a bankárok és a modellek nem boldogulnak.

Kéri még az előző munkahelyek ajánlásait. Mondom, hogy négy gyerek mellett jobbára szabadon úszkáltam az elmúlt tizennyolc évben. Miért, hát mennyi idős maga?! Társaságban nyilván megsértődtem volna - egy nő annyi, amennyinek gondolja magát -, ezúttal kiböktem. A válasz: asszonyom, maga tréfál?!

Vidéki kisváros, ezúttal souvenier-boltba eladónak kopogtatok. Itt nincs sorbanállás: gonosz gyanúm, hogy ha az ember nincs nagyon nagy bajban, magától eszébe nem jutna, hogy éppen itt akar dolgozni. A középkorúnak csak udvariasságból nevezhető üzletasszony a pultnak támaszkodva szemléli a feszengésemet, ő is papírokat kér. Tekintettel, hogy az állás betöltésének feltétele az érettségi, ezúttal magabiztos vagyok - ismét botorul. Finnyálva forgatja a valóban nem sokat érő diplomákat, majd rákérdez a családra. Mégiscsak nő: boldogan sorolom (és sorolom és sorolom) a nagy halom gyereket - a szeme elkerekedik. Hogy én ezt hogyan gondolom.  Ő nem fog azért tébét fizetni utánam, hogy majd folyton otthon legyek valamelyik taknyossal. Ezzel úgy be is fejeztük az érdemi kommunikációt.

Világszerte elterjedt gyorsétterem-lánc irodája a következő állomás: itt legalább nagyon rövidre zárul a kényelmetlen idő. Ne haragudjon, asszonyom, mi kissé fiatalabbra gondoltunk... Mondanám még, hogy "picit" nagyobb a rutinom a több embert egyszerre étellel-itallal kiszolgálni prodzsektben - nem hallgat meg. Mögöttem tizenéves lány lép be - vele nincsenek ilyen problémák. Meg hát nyilván nem is beszélne vissza adott esetben.

Sebaj, végül is elhelyezkedhetem én az eredeti szakmámban is - gondoltam, mert sose nő be a fejem lágya. Vidéki általános iskola, szigorúra karikírozott igazgatónő. Ő is ajánlásokat, papírokat kér - aztán még ő könyörög, hogy legalább valami szakmai gyakorlatot mutassak már fel. Sajnálom, de nem tehetem. És hiába, hogy akkora a munkaerőhiány - én is értsem meg, hogy a lehetségesen számba jöhető pályakezdők közül nem egy negyven felettit fog választani... Mondanám még, hogy "kicsit" nagyobb a tapasztalatom a kamaszokkal való bánásmódban - már nem hallgat meg.

A többi? Néma csönd. Már régen nem illik válaszolni jelentkezésekre - azt csak a potenciális munkavállalótól várják el, hogy jólfésült, udvarias, pontos és legfőképpen kézreálló legyen.

 Távol a munkától

A probléma nem csupán az első munkahelyet keresőket érinti, sőt - sokkal nehezebb helyzetben vannak azok a már nem hamvasan fiatalok és a középkorúak, természetesen elsősorban a nők, akik valamilyen okból ismét arra kényszerülnek, hogy munkát keressenek. A harmadik legjelentősebb réteg pedig a kismamáké: még egy gyerekkel is nehéz elhelyezkedni, nem hogy többel. Ráadásul minél hosszabb időt kihagy valaki a "karrierből", annál behozhatatlanabb a hátránya - és ez nem csupán az értelmiségiekre vonatkozik.

Marad tehát a távmunka. Nemzetközileg elfogadott meghatározás szerint távmunka az, amikor a munkavállaló a munkáját teljes egészében vagy részben a szokásos munkavégzési helytől távol, leggyakrabban otthonról végzi, információs és kommunikációs technológia alkalmazásával. A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezdeti várakozások ellenére a tipikus távmunkás az átlagosnál magasabban képzett, speciális szakterületeket ismerő férfi, aki a munkaidejének csak egy részét végzi távmunkában. Az EU-ban otthonról alkalmazottként állandó távmunkát végzők aránya már átlagosan több, mit 7%-át teszik ki az összes munkaerőnek. A skandináv országokban és Hollandiában 15% felett van a távmunkások aránya, a megfelelő infrastruktúrával is kevésbé ellátott délen ez az arány jóval alacsonyabb.

De tessenek bátran klikkelgetni az interneten: ma Magyarországon a távmunka nem jelent mást, mint hogy azért alkalmaznak kellemetlen helyzetben lévő embereket - hogy a mindenki által oly nagyon kedvelt kéretlen reklámlevelekkel tömködjék tele egymás postaládáját.

És ne legyen illúzió: a cégek többsége még csak nem is fizet. Persze ez már egy másik cikk témája.

Február elsejével megkezdte munkáját a 2003-ban elfogadott egyenlő bánásmódról szóló törvény által létrehozott Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében jogsértést követ el az, aki más személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlen bánásmódban részesít valakit a törvényben felsorolt tulajdonsága miatt. A legismertebb diszkriminációhoz vezető tulajdonságok - származás, fogyatékosság, vallási vagy világnézeti meggyőződés - mellett olyan esetek is a törvény hatálya alá tartoznak, amikor valakit azért ér hátrányos megkülönböztetés, mert kisgyermeket nevel, mert 50 év feletti, vagy mert valamely kisebbséghez tartozik.

A sértett bármilyen úton - levélben, személyesen, esetleg telefonon - felkeresheti a hivatalt. Ahhoz, hogy eljárás induljon, le kell írnia az eset körülményeit, és ki kell jelentenie, véleménye szerint őt melyik - a törvényben meghatározott - tulajdonsága miatt érte kedvezőtlen elbánás.  

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a törvény értelmében nemcsak kérelemre, hanem hivatalból is ellenőrizheti bizonyos állami intézmények gyakorlatát.

Ha bebizonyosodik a diszkrimináció, a hivatal elrendelheti a jogsértő gyakorlat megszüntetését, bírságot szabhat ki, vagy külön törvényben meghatározott szankciót alkalmazhat. Az ötvenezer és hat millió forint között megítélhető bírságot a jogsértő a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program részére kell megfizetnie.  

 A hatóság elérhetősége

Budapest V. kerület, Vigadó u. 6.
Postacím: 1051 Budapest, Vigadó u. 6.
Telefon: 235-4509, 235-4507
E-mail cím: ebh@icsszem.hu