SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szekeres Nóra túlzottan aggódik a gyerekeiért

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-24
Minden anya ösztönösen aggódik a csemetéiért, még akkor is, ha azok már régen felnőttek és a maguk életét élik. Mint annyi más dolgot, gyermekeink féltését is túlzásba lehet vinni, ilyenkor az anya nem hagyja kibontakozni gyermeke érdeklődését. Szekeres Nóra műsorvezető is a túlzottan aggódó anyák csoportjába tartozik: még akkor is félti a gyerekeit, ha azok a nagyszülőknél vannak.

A műsorvezető fiatalon házasodott össze operatőr férjével, Szatmári Péterrel, mindössze 19 évesen. Két gyerekük született, a nyolcéves Noa és a hatéves Milu. Nóra vérbeli anyának tartja Szekeresmagát, aki akkor érzi magát igazán jól, ha a gyermekei a közelében tartózkodnak. Még akkor sem tudja igazán elengedni magát, amikor a kicsik éppen a nagyszülőknél tartózkodnak, akkor is állandóan hívogatja őket.

Milu, a műsorvezető kisfia nyári táborba is el szeretne menni, de Nórának még át kell ezt gondolnia, mert nehezen viselné el a gyerek távollétét. A két gyerek nem mellesleg szereti a vizet, ezért Nóráék igyekeznek minden évben olyan helyeken pihenni, ahol van fürdésre lehetőség. Azt még nem tudják, hogy az idén hová mennek nyaralni, mert Nóra férjének elég rendszertelen a munkája, most éppen Berlinben dolgozik.


Nóra új hobbija mostanában a fotózás, illetve mostanában nevezték ki őt hazánk első klímanagykövetének. Ez azt jelenti, hogy Gallusz Nikivel, Katus Attilával és Juhász Árpáddal együtt kampányokkal hívja fel a figyelmet a klímaváltozásra.


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja