SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kamarás Iván és Kapócs Zsóka: újra együtt?

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-16
A pár szakításáról a közelmúltban adtak hírt a lapok, de most újra együtt látták őket érezhetően a legjobb hangulatban.

Szakításuk azért történt, mert Zsókának elege lett Iván zavaros ügyeiből. Mint ismeretes, Kamarás Ivánnak született egy törvénytelen fia, akit a színész nem ismert el, ezért apasági perre került sor, ahol megállapították, hogy mégiscsak ő az apa.

Nem csoda, hogy Zsóka
besokallt és kiadta Iván útját. Ekkor úgy tűnt, hogy a döntésük végleges, de a pár közeli ismerőse szerint nem egészen így van, mert elég sűrűn együtt látni őket. Sőt, az is előfordult, hogKamarásy amikor Kamarás bulizni ment a barátaival, felhívta Kapócsot, hogy csatlakozzon hozzájuk, aki nem is kérette magát túl sokáig.


Kapócs meglehetősen sejtelmesen nyilatkozott az újságoknak arról, hogy együtt vannak-e még. Egy valami azonban biztosnak tűnik: Kamarás Iván hamarosan Amerikába utazik, hogy színészetet tanulhasson. Minden bizonnyal a hátralevő időben szeretnék rendezni a kapcsolatukat.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja