SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

65 év házasság után ugyanazon a napon hunyt el egy ír pár

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-03-02
A 93 éves Máire és Gerry Ryan egy nap különbséggel látták meg a napvilágot, és kamaszkoruk óta csak egymást szerették.

A környezetüknek meggyőződése, hogy nem tudtak volna egy napot sem egymás nélkül élni – írja az Independent írországi kiadása.

Máire és Gerry Ryan mindketten 1924-ben születtek, egy nap eltéréssel. Együtt jártak középiskolába, 17 évesen kezdtek randevúzni, és 26 évesek voltak, amikor megesküdtek. Gerry ezután katonai pályára lépett, Máíre pedig tanárként helyezkedett el egy helyi középiskolában.

A pár bő egy évvel ezelőtt költözött be egy idősek otthonába, mivel az egészségük már igen leromlott. Máire Alzhimer-kórtól szenvedett, férje sokáig türelemmel ápolta, ám végül neki is nehezére esett a mozgás, így képtelenné vált rá. Az otthon vezetését és teljes személyzetét magával ragadta a pár története.
"Soha nem találkoztam még egy házaspárral, akik ennyire szerették volna egymást", nyilatkozta az intézmény igazgatója, Saritha Binumon. "A teljes személyzetet lesújtotta a haláluk. Ugyanakkor valahol örülünk is, hogy így történt, egymás nélkül ugyanis nem tudtak volna boldogan élni."



Az igazgató elmondta: Gerry mindvégig nagy szeretettel vette körül Máire-t. Felidézte neki a közös utazásaik emlékét, beszélt az együtt töltött éveikről, emellett énekelt és ír verseket olvasott fel neki. A személyzetnek rendszeresen elmondta, mennyire szereti a feleségét és milyen büszke rá.
A pár mindkét tagja szenvedélyesen rajongott az ír nyelvért és költészetért. Írországban alapvetően angolul beszélnek, és annak ellenére, hogy komoly mozgalom létezik az eredeti ír nyelv ápolására, az otthon jobbára külföldi származású dolgozói erről nem sokat tudtak. Saritha is Gerrytől hallott először az ír kultúráról, politikáról és történelemről, és lenyűgözte az a tudás, amit a férfi idős korára felhalmozott. "Öt perc alatt többet tanultam tőle ezekről a dolgokról, mint korábban egész írországi tartózkodásom óta bármikor" - mondta el.

Gerry emellett az élethosszig tartó tanulás jegyében nyugdíjas korában doktorált le. Mindenkinek elmondta, milyen hálás a feleségének, hiszen az ő támogatása nélkül nem tudta volna ezt elérni.
A pár mindkét tagja február 19-én hunyt el a Curragh Lawn Nursing Home otthonban.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja