"Egy angliai kocsmában nőttem fel, ahol gyerekként mindent láttam, amit csak lehetett: az élet nagy drámáit, flörtölést, könnyeket, harcot, örömöt, fájdalmat és ezt mind-mind a szerelem miatt… Láttam saját szüleim házasságát is tönkremenni, láttam, hogy rombolták le egymás iránt érzett szerelmüket. Akkor tudtam meg valójában, milyen is a szerelem. Anyám azt mondta, hogy a szerelem egy öt percig tartó futó élmény, szentimentális érzések és szex. Másképpen fogalmazva rajongás, és baráti elkötelezettség… Hát igen, ezeknél azért valamivel több." (Sue Johnson, klinikai pszichológus).

A szerző személyes meglátásai, tudományos ismeretei és 35 év párkapcsolati tanácsadás alatt megszerzett tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a szerelem rövid definíciójaként az alábbit mondhatjuk: "a szerelem érzése folyamatos keresés egy mély, bizonyos kapcsolat átélésére, amely állandóan fennáll egy másik ember iránt". Ez a kötődés érzelmi szinten olyan erős, hogy a partnerek kölcsönös függésben élnek, támogatják, védik, és "táplálják" egymást.

Az emberbe mélyen beépülő lelki igény az érzelmi kapcsolat, a fogékonyság másokra és viszont. Ez tulajdonképpen túlélésünk egyik záloga, még a baba és a mama bensőséges kapcsolatából fakad. Ez az emberi kapcsolatok szíve, az anyai kötődés, mely sosem kerül feledésbe, csak átalakul később a partner iránt mutatott érzelmi kötődéssé. Az anyánál senki nem tud szerelmesebben tekinti babájára… Ezt az érzést visszük aztán tovább magunkkal.

Bár a mai kultúra a függésre, mint egyik gyengeségünkre, negatív értelemben tekint, azért ez természetesen nem így működik. A függés, mint elkötelezettség, a biztonság csodás érzését adhatja meg számunkra. Azt jelenti, hogy bármikor hívhatjuk Őt, válaszolni fog, számíthatunk rá, szeret minket, és érzelmileg is mindig segít, támogat.

A kapcsolódási teória alapja, hogy az elszigetelődés (nem a fizikai, hanem az érzelmi) minden emberi lényre traumaként hat. Agyunk ezt veszélyként kódolja.

"A dráma, amit mindennap láthattam a kocsmánkban voltaképpen arról szólt, hogy az ember mennyire kiéhezett a biztos érzelmi kapcsolatokra, és ez a tapasztalás kísér el minket, bölcsőtől a sírig. Ha biztonságosan érezzük magunkat egy érzelmi kapcsolatban, még a mindennapos bántásokat is elviseljük…”

A megszakadt kapcsolat

Eleinte "minden nagyon szép", intenzív a kapcsolat és nagyon fogékonyak vagyunk partnerünk szinte minden rezdülésére. A figyelem idővel természetesen megcsappan. Megtapasztaljuk milyen az egyedüllét, érzelmeink nem mindig kerülnek viszonzásra. Mondjuk, az egyik fél feldobott állapotban van, és szeretné a másikat, aki viszont nem reagál, valamit félreért, és a másikat egyedül hagyja… Az ilyen helyzetek elkerülhetetlenek.

Ha elveszítjük a kapcsolatot valakivel, akit szeretünk, biztonságérzetünk fog igazán sérülni, pánikba eshetünk. Ősi agyterületünk az amygdala, a félelem központja válaszol, ha innen vészjel indul, már nem gondolkodunk, hanem cselekszünk. A vészjel belülről is érkezhet, nemcsak a külvilágból.

Mindennapos példa az elsőszülött baba esete, ahol a férfi úgy vélheti, a nő a baba miatt már elhanyagolja őt, nem foglalkozik vele, dolgai nem érdeklik. A nő viszont úgy vélheti, a baba miatt sokkal érzékenyebb, sérülékenyebb, több támogatásra szorulna, férje meg teljesen elhanyagolja, elmegy, többet dolgozik, kevesebbet van otthon, stb.

Vagy legyen másik példánk a biztos állásban lévő férfi, és a karrierépítő nő. A nő embertelen sok időt tölt a munkájával, izgalmas projektekkel, de érzései, figyelmessége, és szexualitása eközben romokban hever. A férfi viszont minden este várja haza, szinte belebolondul ebbe, és nagyon dühös, hogy a nő nem veszi észre, hiánya milyen mélyen érinti őt.

A nők sok esetben jóval érzékenyebb szenzorként veszik észre, ha elhanyagolják őket, és egy kapcsolat meglazul. A felszínen még tart a partnerük felé mutatott érdeklődés, de már érzik, hogy alapvelő igényeiket, a biztonságos közelségre törekvést a férfi nem elégíti ki, és egy idő után hibáztatják is ezért a másik felet.

A férfiak általában úgy nevelődnek, hogy érzelmeiket nyomják el, ne mutassák ki, így könnyebben vissza tudnak vonulni a konfliktusokból. De a női düh, és a maszk alatti valódi arc, a sérülékenység, az intimitás iránti igény ott van, és megjelenik a szomorúság, a szégyenérzés, és a félelem.

A párok talán nem is látják át, a felszíni harcok mögött mi rejlik a mélyben. A stressz, a küzdés, a konfliktusok mélyén ezek a kérdések merülnek fel: Szeretsz Te engem? Szükséged van rám? Megbízol bennem?

Szerző: dr. Székely Gábor
Forrás: Egészségkalauz
Fotó: Up-Free/Pixabay.com