A finn csoda: a szauna
Singola Edit [cikkei] - 2009-01-19
A szauna finn eredetű szó, azt jelenti: földbe vájt üreg. Arra utal, hogy az eredeti szaunákat félig a földbe süllyesztve építették, olyan helyen, ahol tó vagy a tenger közel volt, és a szaunában való felhevülés után az emberek kiszaladhattak a szabadba és lehűthették magukat a hideg vízben.
Merthogy a szaunafürdő folyamata két fő részből áll: hevítés és hűtés.
Manapság a szaunák beltériek és a legtöbb helyen a hűtésre vízzel teli medencék szolgálnak. A szauna egy legalább 3m2 nagyságú kabin, amelynek belső fala fából készült, és egy fűtőkészülék segítségével a hőmérséklet maximum 120 oC-ra melegszik fel, a fűtőberendezés tetejére köveket helyeznek el, amelyre ha vizet locsolnak, a légtérbe hirtelen gőz kerül, és ez különösen hat az ember szervezetére, majd hűtéssel egyesítve többféle jótékony hatást fejt ki. A szauna tehát a százaz, forró levegő és a hideg víz váltakoztatásával a test hősszabályozó rendszerét célozza meg, növelve ezzel az ellenállóképességet. Serkenti a méreganyagok felszabadulását, javítja a közérzetet.

A szauna hatása
Attól függően, hogy a hevítés-hűtés cseréjét hányszor tesszük meg, a szauna hatását befolyásolhatjuk:
serkentő: az egyszeri hevítés és hűtés
tonizáló: kétszeri váltakozás
lazító: háromszori csere
kimerítő: négy-öt, ennél több nem ajánlott
A szaunázás szakaszai
A szaunázásnak megvan az elfogadott menete, amelyet a megfelelő hatás elérése érdekében be kell tartani.
1.Előkészítő: zuhanyozás
Szaunázás előtt nem tanácsos túl sokat enni, szeszes italt fogyasztani pedig tilos.
2. Hevítő: kényelmes testhelyzetben melegedés, bőr átdörzsölése
A legideálisabb meztelenül szaunázni, mert így könnyebben elviseli a test a meleget, de a személyes intimitáshoz ragaszkodhatunk, használhatunk törölközőket. Fontos a kényelmes testtartás megtalálása a hevülés során, legjobb a fekvés, ekkor egyenletesebben éri a test részeit a meleg, mint ülve, de lehet mozogni is, sőt a hevítés utolsó perceiben javasolt megváltoztatni a testhelyzetet a vérkeringés kiegyenlítődéséért. Fontos szerepe van a jó légzéstechnikának, ami azt jelenti, hogy lassan és ne mélyen vegyük a levegőt, leginkább az orron keresztül. Ha valaki rosszul érzi magát, abba kell hagyni a szaunázást. Általában egészséges embereknél nem szokott gondot okozni a szauna, viszont az idősekre és gyerekekre oda kell figyelni. A gyerekeket rendszerint három éves kortól szabad bevinni, de a finn nők már születésük után egy héttel beviszik a kicsiket.
A szaunázást bármikor el lehet kezdeni, de legalkalmasabb az őszi-téli időszak, amikor ösztönösen vágyunk egy kis melegre.

3. Hűtő: zuhany alatt hűtés vagy medencében
A hűtést az alsó végtagokkal kezdjük a lábujjaktól felfele haladva, majd a felső végtagokkal folytassuk, és utoljára maradjon a törzs deréktól felfelé.
4. Befejező: pihenés vagy sportolás
Annak függvényében, milyen hatást szeretnénk elérni, pihenhetünk, de sportolhatunk, mert ilyenkor az izmok könnyebben tudnak dolgozni. Lezárhatjuk a szaunázást masszázzsal is, amely fokozza a bomlástermékek kiválasztását.
A verejtékezéssel elveszített folyadékot és ásványi anyagokat mindenképp pótolni kell.
Miért hasznos?
Vegyük sorra, valójában miért hasznos a szaunázás? Egyrészt többféle fizikai hatás éri egyidejűleg a testet, amely hat az idegrendszerre és közérzetünkre.
Közvetlen hatások:
anyagcsere termékek kiválasztódása,
a bőr kitisztul,
a kötőszövetek lágyulnak,
az izmok ernyednek,
a vérnyomás csökken,
a légzés megkönnyebbül,
pszichikai nyugalom,
felfrissülés,
regenerálódás,
mély alvás elősegítése
vízveszteség
A szaunázás segít feloldani a feszültséget, csökkenteni a szorongást, kellemes élményeket ébreszt az emberben. Egy tévhitet azonban el kell oszlatni, akárhogy is izzadunk a szaunában, nem vesz igénybe annyi energiát, hogy fogyást eredményezne, de a verejtékezés segíti a víz eloszlását a szervezetben, és a duzzanatokat lelohasztja.

LEGOLVASOTTABB
20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt
A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?
D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte
Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.
Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül
Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.
ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda
Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.
Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?
Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam.
Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

betöltés...