SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Út a Boldogsághoz

[cikkei] - 2004-12-16
Meglepő, mennyien vágyjuk, s mégis milyen kevesen találjuk meg az utat a boldogsághoz. Pedig csak néhány dolgot kéne észrevennünk és átértékelnünk, ami szinte kiveri a szemünk – hasonlóképp, mint amikor a szemüvegünket keressük, pedig az a fejünkön van.

Az első fontos dolog, amit meg kell tanulnunk felfogni és elfogadni az abban áll, hogy a boldogság szubjektív dolog, ami rajunk múlik, nem pedig egy külső tényező, amelyre nincs hatásunk. Ezt nehéz elfogadni, mert legtöbben nem érzünk elég erőt magunkban ahhoz, hogy tegyünk is valamit, akár saját boldogságunk érdekében is, hisz ennél sokkal egyszerűbb panaszkodni, és hibáztatni a sorsot és mindenki mást szerencsétlen sorsunk és boldogtalanságunk miatt. Meg amúgy is minden energiánk rámegy a mindennapi teendőink elvégzésére. Ha mégis elhatározzuk, teszünk valamit boldogságunk érdekében, máris megtettük az első, legfontosabb lépést.

 

A második fontos tényező abban rejlik, hogyan fogjuk fel a dolgokat. Fél pohár vízre mondhatjuk, hogy szörnyű, hisz félig már üres, de azt is, hogy milyen jó, hogy félig még tele van. Nézőpont kérdése. A pozitív hozzáállással életünk minden pontját újraértékelhetjük. Próbáljuk csak ki! Milyen most az életed? A legtöbben erre panaszokkal válaszolunk, halálra dolgozom magam, a család nem értékel, nincs időm szórakozásra stb. Rendben. Most próbáljuk összegyűjteni a jó dolgokat – ha nehéznek is tűnik eleinte, biztos vagyok benne, hogy kellő elszántsággal sikerülni fog. Például szerető férjem van, gyönyörű gyermekem, kellemes otthonom, vagy megértő szüleim, édes házikedvencem, aki otthon vár, soroljunk fel minden jót, bármilyen apróságnak is tűnik. Ha ez sikerült, akkor elkezdhetjük a rossz dolgokban is megkeresni a jót. Pl. a vasárnapi ebédet elrontottuk, de most már tudjuk, mire kell odafigyelni, hogy legközelebb jó legyen. Ha valamiben végképp nem találunk semmi jót, akkor keressünk valami vígasztalót, ami kompenzálhatja ezt a rossz dolgot. Például sokáig kell dolgoznunk ugyan, de otthon vár a gyermekünk/párunk/anyukánk, akinek vágyunk ölelésére, vagy vár a vetett ágy, forró fürdő, ami igazi élvezet lesz.

 

Ezzel el is érkeztünk a harmadik lényeges elemhez, mely az élet élvezete. Ne szégyelljük, hogy vannak dolgok, amik boldoggá tesznek, örömöt okoznak nekünk. Gyűjtsük össze magunkban, vagy akár írjunk egy listát arról, melyek ezek. Fontos, hogy apró dolgok is felkerüljenek a listánkra, amelyekkel örömöt okozhatunk saját magunknak egy rosszul alakuló napon pl. egy csoki, egy kedvenc dalunk, egy wellness fürdő, korai ágybabújás, egy pohár finom bor stb.

 

Végül pedig, de nem utolsósorban próbáljunk másokra is koncentrálni, szeretetet adni másoknak, jót tenni másokkal, kitárni feléjük a szívünk. Ne sajnáljuk rá az időt és energiát, mert bár áldozatos „munkának” tűnik, mégis meglepő módon boldogságban mérhetően térül meg odaadásunk.

 

Nézzük csak tehát, milyen utat is kell követnünk, hogy eljussunk a Boldogsághoz? Fogadjuk el, hogy rajtunk múlik, boldogok vagyunk-e. Lássuk meg és értékeljük a dolgok jó oldalát – ha nem találunk ilyet, derítsük fel napunkat apró örömökkel. Legyünk tudatában, mely dolgok okoznak számunkra örömöt, és ne szégyelljük élvezni azokat. Tárjuk ki a szívünket mások felé, hallgassuk meg őket, tegyünk jót velük. Ez ugyan csak néhány alapelv, s korántsem teljes „használati utasítás” az élethez, mégis érdemes kipróbálni, mert könnyebbé, kellemesebbé és örömtelibbé teheti életünk, mely pedig túl rövid ahhoz, hogy ne boldogságban éljük le.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja