Kandász Andrea a bölcsészkaron végzett Pécsett, majd az ELTE –n szociológusi diplomát szerzett. A Lomonoszov Egyetemre is járt, újságíró szakra.
Műsorai: Az Ügy, Kalandjárat, Szülőszoba, Big Brother, Napló, Tények, Ablak, 168 óra, Híradó, Objektív…
Könyvei: Csók: Kandi, Szülőszoba, Elmesélem.
Jól jellemzi őt, hogy azt nyilatkozta, azért lett tévés, hogy sokat beszélgethessen az emberekkel. Attól boldog, ha a riport, kihasználva a nyilvánosság erejét, segít azoknak, akik szerepelnek benne. Az Ügy című műsorára azért büszke, mert az utcára vetett kutyákkal és például a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozott, és több szavazat, így adomány érkezett a nézők részéről, mint a valóságshow-k szereplőire. Nagy utazó. Ritkán látni mosoly nélkül, láthatóan életenergiában sem szenved hiányt. Szereti a vízi sportokat és a síelést. A lakásuk iroda, médiaiskola is egyben, de arra vigyáznak, hogy jól elkülönüljön a család élettere. 

Nem cáfol rá a becenevére, kedves Kandi, hiszen nemigen van olyan munkája, ami ne kukkantana be a hétköznapi élet, vagy a világ legrejtettebb titkaiba.
Engedje meg, hogy most nézői-olvasói nevében vessünk egy-két pillantást az Ön életére! Honnan ez a kíváncsiság?

- Mindig is riporter voltam. A családi legenda szerint az első szó, amit tisztán kiejtettem, a „miért ?” kérdőszó volt, amit aztán soha véget nem érő kérdezz-felelek játékban ismételgettem, hiszen számomra minden válasz egy következő miért-et indukált. Nem volt elég az okozat, az ok érdekelt.

Mesélne erről egy érdekes sztorit?
 
- A konkrét pillanat a Riporter kerestetik című vetélkedőműsor volt a hetvenes években. Tetszett, hogy ők is ezt a játékot játsszák. Az oviban volt egy társam, aki mások számára alig észrevehető foltokkal járt be az iskolába minden nap. De engem nem tudott átvágni.  Már akkor is azonnal megéreztem, ha valami nem stimmelt. Velem született adottság, ami  néha teher, leginkább azonban áldás. Másnap reggel megvártam az ajtóban az apukáját.  A csodafegyverrel.  Ami egy játék főzőkanál volt. A mikrofont helyettesítettem vele. A Riporter kerestetik-ben ugyanis azt láttam, ha a bácsi kezében mikrofon van, akkor mindenki válaszol neki, bármit kérdez. Szóval apukának szegeztem a főzőkanalat és feltettem a kérdést:  miért verte meg a lányát? Arra emlékszem, hogy apuka hebegett, engem pedig megszidtak, miért zaklatom apukát. Mindenesetre az azt követő hetekben a csoporttársam nem jött reggelente kisírt szemmel. Én akkor ezt nagyon nagy diadalnak éreztem és a sikert a főzőkanál hatalmának tulajdonítottam. Amolyan bizsergető, határtalan boldogságérzés fogott el. Ezt érzem ma is, amikor egy problémamegoldó riport sikerrel végződik. 

Mi ösztönzi a folytonos segítésre?

- Azt szoktam mondani, hogy végső soron én önzésből segítek. Ez a perverzióm. Ugyanis, ha valakit boldogtalannak, kiszolgáltatottnak látok magam körül, akkor szomorú és dühös leszek. Konkrét fizikai fájdalmat érzek ott legbelül.  Addig jár az agyam, amíg ki nem találok valamit, hogy a problémát megoldjuk. Ha ez sikerül, akkor hátradőlök a székben, sóhajtok egy nagyot és fülig ér a szám. Lehet, hogy az önbizalomhiányomat kompenzálom így, ezért van szükségem ilyen jellegű „boldog arcok” megerősítésre. Nem tudom. Mindenesetre tény, hogy mióta az eszemet tudom, az arcaim közül a megmentős-terézanyus-igazságbajnoka  szerep tölt el leginkább megelégedéssel. Így aztán nem volt kérdés, hogy amikor a Pécsi Egyetemen televíziózást tanulhattunk, azonnal jelentkeztem. Ösztöndíjasként a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen az orosz televízió akkori híres oknyomozó műsoránál, a Vzgljádnál  ( Nézőpont) lettem gyakornok. Az a Lisztyev volt a szerkesztőségvezető, aki később a tv elnöke lett és a maffia meggyilkolta. Nagy belső válság volt ez akkor számomra, a szomorúságon kívül. Amikor hazajöttem,  az MTV vidéki stúdióinál kezdtem el dolgozni, Ablakba, Objektívbe küldtem anyagokat, aztán Duna Tv, Magyar Rádió és alapításától a TV2…

Milyen volt a gyerekkora, milyen családban nőtt fel?
 
- Normálisban, úgy értem, nagyon boldog gyerekkorom volt, nem váltak el a szüleim, kiegyensúlyozottan éltünk, nagyon sokat utaztunk, kirándultunk, olvastunk, zenét hallgattunk, mindig mindent együtt beszéltünk meg és döntöttünk el. Édesanyám nagyon határozott és következetes, szigorú egyéniség, ugyanakkor sohasem volt kérdés, hogy én vagyok az én családom kicsi kincse, tehát a biztonságérzetem erős volt. Erősen kötődöm a nagyszüleimhez is. Amikor a dédihez Zalába látogatunk, akkor nemcsak a lányom, hanem én is az ölébe kuporodom egy csésze langyos tejjel és a nekünk sütött fánkkal a kezemben csak úgy vagyunk, a nagy csöndben. Olyankor előjön a gyermeki énem, megmondom őszintén, nagyon szeretem, csak lebegek, megszűnik tér és idő, csak a nyugalom van…

Mindig tévés szeretett volna lenni?

- Igen. Mindig is tévés akartam lenni.  Volt ugyan egy-egy rövid ideig tartó kilengésem - kórboncnok, meg színésznő -, de ezek a vágyak általában néhány nap alatt hamvába hulltak…

Olyan a saját családja, mint amilyenről álmodott?

- Még két gyerek hibádzik az eredeti háromgyerekes tervből, de amúgy tökéletes ez így. A férjemmel mindketten másik házasságból jöttünk el egymásért, ez nem is lehetett másképp. Ő az én másik felem, én meg az övé, ezt már akkor is tudtuk és az elmúlt 10 év megerősített mindkettőnket abban, hogy egymás nélkül nagyon sokat veszítettünk volna…

Sokat utazik. Ki otthon a szervezőerő? Hogy boldogul a családja, amikor nélkülözniük kell a jelenlétét?
 
- A férjemmel utazom, s gyakran a lányunk is velünk jön, hétvégén vagy iskolaszünetben. Próbáljuk úgy szervezni a munkákat, hogy Lolita is jöhessen. Ha mégsem tudjuk magunkkal vinni, akkor a szüleimmel nagymamázik, nagypapázik. Másrészt viszont sokkal jobb helyzetben vagyunk sok más családnál olyankor, amikor nem forgatunk. Az irodánk is a házunkban van, így minden nap együtt ebédelünk, s Lolcsi - bármilyen kérdése van -  csak benyit a szomszéd szobába és én ott vagyok. Mindig elérhetően. Ez most, serdülőként, különösen fontos…

Hogyan tudja összeegyeztetni a családot a hivatásával, munkájával? Ki segít?

- Nálunk nincsenek női és férfi feladatok otthon, hanem megoldandó feladatok vannak és hármunk közül az oldja meg, akinek éppen ideje van rá. Így a férjem sokszor pakolja be a mosást, de a lányom is szokott füvet nyírni és én is szerelek biciklit, ha éppen arra van szükség. De ha apukám éppen nálunk van, amikor a férjem felhozza  a mosókonyhából a száraz ruhát, akkor szinte észre sem veszi, és beszélgetés közben már párosítja is a zoknikat, de anyukám is nekiáll virágot öntözni, ha beugrik hozzánk…. 

Hány éves a lánya?

- 14! Húúúú, most döbbenek rá, ahogy leírtam, hogy mennyire elrepült az idő!

Milyen szellemben nevelik őt? Milyen típusú anya: aggódós, liberális…?

- A szó klasszikus értelmében nem neveljük. Nem is nagyon lehet, mert ugyanolyan csökönyös természet, erős egyéniség, mint én. És fantasztikus ember. Árad belőle a szeretet. Persze kicsi kora óta mutattunk neki utakat, lehetőségeket, de azt, hogy melyik úton indul el és hol áll meg, hova tér be az élet nagy utazása alatt, azt végül mindig ő döntötte el. Ha azt látnám, hogy szerintem rosszul dönt, vagy bármilyen veszély leselkedik rá, akkor azonnal közbelépnék, de erre még nem volt szükség.

Milyen háziasszony Kandász Andrea?

- Hétköznap pocsék, hétvégén kisangyal. Imádok főzni, de csak akkor, ha van rá időm. Úgyhogy előfordul, szombaton egy hétre valót kotyvasztok. Imádok kísérletezni a fűszerekkel és az ízekkel. A világ minden tájáról hozok szakácskönyvet, de aztán mindig olyan „kandászos” íze lesz, mert vannak mániáim. A sáfrányt például szinte semmiből nem hagyom ki.

Nagyon csinos. Mit tesz ezért és az egészsége érdekében?

- Csinos? Nagyon kedves, de állandóan libikókázok a kilókkal. Próbálok odafigyelni az étkezésemre (délelőtt csak gyümölcs, este hat után semmi). Minden nap megiszom legalább fél liter zöld teát, és legalább hetente négyszer futás, ha lehet, akkor a Hármashatár-hegyen, vagy a Rákos-patak partján, ha nem jön össze időben, akkor pedig a futógépen. Aztán érkezik egy stresszesebb időszak és a futás helyett kekszmajszolás, akár este tízkor is. Úgyhogy próbálom kerülni a stresszt, már a rosszat, mert a jó stressz kifejezetten stimulál, olyankor élek igazán.

Milyen az otthonuk?

- Mediterrán, küllemében és szellemiségében is. Belehoztuk az egész világot, minden tárgynak története van, amit elmesél, amikor ránézünk.

Van valamilyen háziállatuk?

- Nem is tudom, hogy Marcit háziállatként vagy gyerekként mutassam be. Öcsibogyónak is hívjuk a golden-retriewerünket, családtag, jön velünk mindenhova, nyaralni, az irodába, a nagymamához. A kertben állandó bérlőként él egy cicacsalád, de már volt papagájunk, voltak halaink…
 
Van-e kedvenc családi receptjük/könyvük/filmjük/ zenéjük?

- Recept: édesanyám káposztás cvekedlije. Könyv: a Mester és Margarita, Angkor és még kb. 50 ezer (bölcsész vagyok eredetileg). Casablanca, Zefirelli Rómeo és Júliája, Macskajaj. Mozart, Cher, Shakira…

Milyen a hétköznapi napirendjük? És a hétvégi?

- Hektikus. A reggel és az este szertartásszerű, közben viszont feladatorientált.

Hogy töltik szabadidejüket? Hova járnak családilag szórakozni?

- Kirándulás, kirándulás, kirándulás. Bicajjal, lábbusszal, repülővel, csak menni, menni, menni… Imádunk színházba járni, moziba, táncolni  és van egy  szélesebb családunk, a kb. 60 fős baráti társaságunk. Csak úgy velük lenni, társasozni, egy jót főzni, aztán dumcsizni, de szeretünk sielni, vagy csak sétálni a rakparton.  És dobálni a kavicsokat a Dunába.