SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Idén is környezetszennyező tanévet kezdünk?

Singola Edit [cikkei] - 2008-09-02
A HuMuSz idén is elkészítette hiánypótló környezetbarát iskolaszereit a gyermekük egészségéért és környezetükért aggódó szülők számára. A valódi megoldás persze az lenne, ha a taneszközgyártók foglalkoznának a kérdéssel és minden írószert árusító boltban elérhetőek lennének a környezetbarát alternatívák.
A HuMuSz szomorúan állapította meg, hogy idén sem jöttek divatba a környezetbarát iskolaszerek. Legalábbis a piacon található választék alapján biztosan nem. A kisiskolásoknak továbbra sem találunk újrahasznosított papírból készült füzeteket az üzletekben, viszont olcsó, távol-keleti, egyszer használatosat (értsd: radírozni már nem lehet benne, mert kilyukad) annál inkább. Lakkozatlan, natúr fa ceruza és fa vonalzó után is órákat gyalogolhat a kedves szülő és még többet is fizethet, hiszen teljesen logikusan, ha valamin nincs lakk az többe kerül, mint lakozott társa.

Ma még az is probléma, hogy a fogyasztók sem elég tudatosak. A gyerek nyaggatásának engedve, sok szülő hajlamos megvenni a csicsás, világító, illatosított termékeket, melyek aztán néhány héten belül a kukában végzik, addig is ki tudja, mit juttatva a gyermek szervezetébe. Persze aki válogatna, annak sincs könnyű dolga, hiszen gyakran nem egyszerű feladat kideríteni, hogy milyen, esetenként mérgező anyagokat tartalmaz a gyurma vagy a radír. A HuMuSz azt javasolja a vásárlóknak, hogy aki teheti, a szaküzleteket keresse fel. A nagyobb papírboltok választéka, a szakképzett eladók jelenléte nagyobb esélyt ad arra, hogy a vevők a termékek összetételéről is használható információt kapnak.

Hivatalosan minősített környezetbarát magyar írószer nincs. A külföldi termékeknél - jobb híján - eligazítást nyújthat a rajta lévő hivatalos „zöld logó" (pl. a német „Kék angyal" jelzés), vagy a terméken megjelenő CE jel illetve EN 71/3 szám. (Az utóbbi nem vegyszermentességet jelent, hanem a játékokra előírt nehézfémtartalom, színezőanyag stb. határértékek betartását).
Sajnos az iskolaszerek esetében is az tapasztalható, hogy leginkább az olcsó, távol-keleti műanyag termékek tartalmaznak egészségre és környezetre veszélyes anyagokat.

Az iskolaszerek ökológiai-egészségvédelmi problémái

Alapjában véve mindenki egyetért azzal, hogy egészségre közvetlen veszélyt jelentő iskolaszerek nem kerülhetnek forgalomba. Ezt a követelményt a különféle - EU normákhoz igazodó - jogszabályok és szabványok nálunk is előírják, az előzetes engedélyezések pedig (ha vannak) nyomon követik.
Valójában azonban a legtöbb írószerről nem tudunk semmit (Hol és miből gyártják, mi van benne, veszélyes-e a hulladéka?). Ennek oka maga a rendszer. A fogyasztói tájékoztatást elhanyagolják, az írószerek globális nagy piacán mindenki nyerészkedni akar.
Főszabályként a diák tanszerére és az iskola irodaeszközére egyaránt érvényes az elővigyázatosság és a megelőzés fontossága.

Vásárláskor keressék

•    a természetes anyagból készült termékeket (favonalzó, fémfaragó és körző, gumiradír),
•    az újrahasznosított papírból gyártott termékeket (füzeteket),
•    az egészségkárosító anyagoktól mentes termékeket („vizes" filc, papírragasztó),
•    a tartós, javítható termékeket (betétes fém golyóstoll, bőrtáska),

•    a kevés hulladékot termelő termékeket (töltőtoll, ceruza),
•    energiaforrásként használják a napot, esetleg a feltölthető akkumulátort, adaptert. Egyszer használatos elemet csak kivételesen (akkor viszont higany- és kadmium menteset).

Kerüljék viszont
•    a hamar szemétbe kerülő, silány minőségű, hulladéktermelést növelő termékeket és egyszer használatos írószereket (gagyi műanyag tolltartó, eldobós golyóstoll),
•    az egészségkárosító anyagokat (nehézfémeket, illó oldószereket, lágyítókat stb.) tartalmazó írószereket,
•    a műanyagtermékeket, különösen a PVC-t,
•    az illatosított termékeket (radír, golyóstollbetét, gyurma, füzet),
•   az értelmetlen divat-írószereket (figurás faragó, hajlékony ceruza, mesefigurás füzetek, színes irattartók, műanyag bevonatú gémkapcsok és rajzszögek stb.)
•    a nem kívánt árukapcsolást (Telepakolt tolltartók helyett vegye meg külön a tolltartót, és maga válogassa bele a valóban szükséges írószereket!)
(Forrás: Kalas György: „Osztály vigyázz")

A példamutatás fontosságáról


A kisiskolások számára a pedagógus példakép, ezért nagyon fontos, hogy „környezetbarát" írószereket használjon, és el is magyarázza a gyerekeknek, hogy miért.
Az iskolavezetés feladata elsősorban az ökológiai fogyasztóvédelem követelményeinek intézményben történő megjelenítése (és oktatása). Az iskola „zöldítését" - minimum - annyival segítheti, hogy nem teszi kötelezővé könnyen nélkülözhető és veszélyes anyagokkal terhelt iskolaszerek használatát - a saját beszerzéseinél pedig elsőbbséget biztosít az ökológiai-közegészségügyi szempontoknak.

http://humusz.hu/hirek/647

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja