SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Túrógombóc eperrel és balzsamszósszal

Családinet [cikkei] - 2009-07-23
Hevert a hűtőben múlt hét óta egy csomag túró, kezdeni kellett vele valamit, mert a túró ára egyáltalán nem indokolja, hogy a felindulásból elkövetett vásárlás után a kukába vándoroljon az áru. Az epret a belsejébe akartam rejteni, de mivel szép nagyszemű gyümölcsök vannak itthon, elvágni nem akartam őket, így inkább külsőleg emelték a túrógombóc fényét.

És mivel lusta voltam prézlit pirítani, porcukros tejföllel tálaltam. Amíg főttek a gombócok, készítettem hozzájuk egy kis balzsamszószt is. Az volt mind közül a legfinomabb, bár csak a kisujjam hegyét dugtam bele, természetesen kizárólag ízellenőrzés okán.

Hozzávalók:

30 dkg túró

2 db tojás


2 dl búzadara

egy csipet só

20 dkg eper


egy evőkanál kristálycukor

3 evőkanál balzsamecet

a tálaláshoz tejföl és porcukor

Elkészítés:

A túrót villával áttörtem, hozz
áadtam a tojásokat, a darát és a sót, és kézzel alaposan összedolgoztam. Kb. 2 órát állt, ennyi időt adtam neki, hogy a dara megszívja magát. Ezután bő, enyhén sós vízben kifőztem a vizeturogombocs kézzel gömbölygetett gombócokat. Átlagos méretű gombócok esetében úgy 5-6 perc főzési időre van szükség, de nem árt egyet kettévágni, hogy a közepe is átfőtt-e. Mindeközben készül a balzsamszósz, emígyen: egy evőkanál cukrot szárazon elkezdek karamellizálni, amikor már halványbarna, hozzáöntöm a balzsamecetet, egy evőkanálnyi vizet, és türelmesen kevergetve sűrű szósszá főzöm a folyadékot. Nem kell neki sok idő, de szemfülesség annál inkább, nehogy odakapjon. Isteni ízű szósz a végeredmény, amit bátrabbaknak tálaláskor az eperre locsoltam, kevésbé bátraknak csak tányérszéli díszítés lett belőle. Tálaláskor a negyedelt epreket a gombócok köré halmoztam, tejfölt csorgattam a tetejükre , porcukor szórást is kaptak, majd jöhetett a szósz...

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?

Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja