SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szülinapok, gyerekzsúrok, játékok... 2.

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-18
Ha már játszani kezdtünk, és ilyen jó már a hangulat, hoztunk még ötleteket, hogy nektek csak ki kelljen választani a megfelelőt.
Ne feledjétek: játék, öröm, szabadság mindenekfelett!!

Játsszunk labdával
1. Álljunk körbe az udvaron. Középen a játékvezető, ő találja ki a szabályokat.
Kezdjük labdaadogatással! A középen levő játékvezető mindenkinek sorra dobja oda a labdát, aki elkapja, benn marad, aki nem, kiesik. Ha nem akar kiesni, zálogként elmondhat egy verset, vagy dalolhat egy éneket. Ezt javasoljuk, mert a kiesett gyerekeket is le kell foglalni valamivel.

2. Ha beszorultunk a szobába alakítsunk két csoportot, majd üljünk le egymással szembe a földre.
A játék labdagurítás, sorra, ahogy következnek a gyerekek, gurítsák a szemben ülőnek a labdát, aki nem gurított elég erősen, vagy az, aki nem volt elég ügyes és nem Labdákkapta el a labdát, fizet... Hogy mit, az a játékvezető dolga: pl. adhat zálogot, amit aztán ki kell váltani, tánccal, dallal, állatot utánozó mozgással, vagy hanggal, stb.


3. A tornatermi bakugrás az alapja, de kinn játsszuk és labdával.
Egy gyerek a fal elé áll, mögéje sorakoznak fel a többiek. A labdát feldobja a falra, amíg az visszaesik a földre, a mögötte levő gyerek bakugrással átugorja a lehajló dobót, elkapja a labdát és így halad tovább, amíg el nem fogy a sor.

4. A vonatozás mindenki által ismert és szeretett játék. De szülinapi zsúr alkalmával - főleg, ha van egy bohóc, aki a vonatot vezeti -, viharos mulatság kerekedhet. Elsősorban abból, hogy a vonat útja nem akadálytalan, a hang sem, amit a vonat sípol, mert a "vonatvezető", néha úgy dönt, hogy bizony az ő szerelvénye pl. ugat.
Ha valamelyik gyermek mégis sípol, a mozdonyvezető által kiadott hang helyett, nem kap büntetést, mert a bohóc-mozdonyvezető tudja, hogy a legszebb hang - a gyereknevetés...

Minden játék már 3 éves kortól játszható, mert úgy gyűjtöttük össze egy kedves óvó nénitől, hogy lehet nehezíteni, könnyíteni aszerint, hogy kik vesznek ebben részt. 

Még jövünk!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja