SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így mondj eredményesen nemet a gyerekednek! - Ezt javasolja a gyerekterapeuta

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-03-21
Sok szülő úgy gondolja, hogy már az is büntetés, ha nemet mond a gyerekének. Pedig szüksége lenne határokra, különben bizonytalan lesz, és ő maga kezd határokat felállítani - de életkoránál fogva még nem tud felelősségteljes döntéseket hozni, így parancsolgatóvá és hisztissé válhat.
Így mondj eredményesen nemet a gyerekednek! - Ezt javasolja a gyerekterapeuta

A nemet mondás művészete - szakértők javaslatai hétköznapi helyzetekre

Sok szülő szinte teljesen háttérbe szorítja magát és a gyereke körül forog az élete: azt szeretnék, ha semmiképp se sérülne az ő lelki világuk.

Ez azonban gyakran azt eredményezi, hogy sokan egyáltalán nem fegyelmeznek semmilyen módon, a gyerekek tetteinek nincs következménye, hiszen a szülő azt gondolja, már az is büntetés, ha nemet mond. 

Meri Wallace gyermek- és családterapeuta a psychologytoday.com oldalon összegyűjtött pár tippet, ami segíthet abban, hogy hogyan mondjon eredményesen nemet a szülő, amikor szükség van rá.
 

Határok

Először is fontos leszögezni, hogy az nem számít büntetésnek, ha nemet mondunk. A gyereknek szüksége van határokra, mert ez ad neki biztonságot. 

Papp Györgyi pszichológus szerint attól még lehet valaki jó szülő, ha nem ad meg mindent a gyerekének, ha nem enged meg neki mindent. Sőt. Tulajdonképpen éppen erre van szükségük a gyerekeknek, hogy tudják, hol a határ. Ha ugyanis nincsenek határok, keretek, akkor belső bizonytalanság alakulhat ki bennük, és emiatt szorongóvá válhatnak. 

"Legyen 4-5 szabály, amihez a szülő ragaszkodik, azokban legyen következetes és csak extrém esetben lehessen eltérni tőle, például betegség esetén" - javasolja a szakértő, aki szerint az sem jó, ha rengeteg szabály van, de az sem, ha egyáltalán nincs: mindig az arany középút a legjobb. 
 

Beszéld meg a gyerekkel előre a szabályt

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint megelőzhetjük a hisztirohamot, ha előre megbeszéljük a szabályt a gyerekkel. 

"Például ha strandra megyünk, akkor előre megbeszéljük, hogy hány gombóc fagyit vagy hány palacsintát ehet, és akkor előre tudja, hogy mire számíthat. Ezzel pedig elkerülhetjük a hisztit" - javasolja a szakértő. 
 

Hagyj időt, mielőtt kimondod, hogy nem!

Meri Wallace gyermek- és családterapeuta szerint jó megoldás lehet, ha a szülő nem mond azonnal nemet, hanem hagy egy kis időt, hogy átgondolja. Mondhatja például, hogy "Egyelőre nem tudom, még átgondolom."
 

Ismerd el a kérését!

Mielőtt azonnal rávágod, hogy nem, mondd el neki, hogy elismered a kérését, így látja majd, hogy figyelembe veszed, amit kér és talán könnyebben elengedi majd a kívánságát. 
 

Adj neki magyarázatot!

A gyerek sokkal jobban megérti a visszautasítást, ha megmagyarázod az okát. Például: "ma azért nem mehetsz el bulizni, mert holnap meccsed lesz és fontos, hogy kipihend magad!"

Segíthet az is, ha elismered az érzéseit: például: "tudom, hogy mennyire szeretnél egy igazi nyuszikát húsvétra, de a lakásban sajnos nem tudunk nyulat tartani a két kutya mellett."
 

Ajánlj fel helyette valami mást!

Jó megoldás lehet az is, hogy ha ugyan most nemet mondasz, de később teljesíted, amit szeretne. Például: "nem ehetsz csokit ebéd előtt, de vacsora után ehetsz majd egy desszertet!"

Vagy "tudom, hogy minden vágyad az a legó, írjunk egy levelet a Jézuskának, hátha karácsonyra megkapod, rendben?"

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja