SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A digitális nevelés a gyermek életének első ezer napjában kezdődik

Családinet [cikkei] - 2024-02-20
Az ember életében az első három év rendkívüli fontossággal bír, ez az időszak ugyanis alapvetően határozza meg a teljes gyerekkort, sőt, kihatással van a felnőttkori viselkedési mintázatokra is. A mai szülőknek azonban B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu szerint egy új kihívással kell szembenéznünk: a digitális világgal.
A digitális nevelés a gyermek életének első ezer napjában kezdődik

„A most gyermekeket nevelők, kisbabát várók jelentik az első digitális szülő generációt. Olyan gyermeknevelési kihívásokkal találjuk magunkat szemben, amelyek a korábbi generációk számára érthetetlenek” – mondja B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus. Úgy véli, pontosan ezért fontos, hogy megértsük a digitális élet hatását a kisgyermekek fejlődésére és a lehető legtudatosabban álljunk ehhez a témához.

Most formálódik az első digitális generáció

Ahogy a digitális élet gyorsan változik és fejlődik, úgy kell szülőként is alkalmazkodnunk és megtalálnunk az egyensúlyt a digitális eszközök használata és az offline lét között. B. Szirtes Dóra úgy véli, ma gyakran minden figyelmünket elvonják az okostelefonok és egyéb digitális eszközök, sokszor a közösségi médiát pörgetjük az olyan intim pillanatokban is, mint a szoptatás.

„Ilyenkor nem csak a meghitt pillanatokat nem éljük meg, nem vagyunk jelen, hanem eltereljük a saját figyelmünket a gyermekünkkel való elmélyült kapcsolat kialakításáról is. A gyerekek pedig zsigerileg tanulnak meg olyan mintákat, amelyek hosszú távon kihatással lesznek szociális és érzelmi fejlődésükre.” – magyarázza. Hozzáteszi: például nem tanulják meg ösztönösen felvenni a szemkontaktust, a későbbiekben oda sem nézve válaszolnak majd a kérdéseinkre, vagy egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd, amit mondunk.

Az első ezer nap fontossága

Az első három év kritikus időszak a gyermek fejlődése szempontjából. Ebben az időszakban megy végbe a teljes mozgásfejlődés, beszédfejlődés és az érzelmi kötődés típusa is ekkor szilárdul meg. A szakértő szerint a digitális eszközök túlzott használata ezeket a területeket nem támogatja megfelelően, sőt, akár akadályozhatja, torzíthatja is a fejlődést.

„Ma már a kutatási eredményekből is jól láthatjuk, hogy a digitális életet élő kisgyermekek idegrendszeri fejlődése eltérő azokétól, akik életük korai szakaszában egyáltalán nem, vagy minimális időt töltenek digitális eszközök használatával” – teszi hozzá Ösztönanyu.

Egyik oldalon az egyensúly, a másikon a zéró tolerancia

Úgy véli, a tudatosság ebben az esetben azonban nem jelenti azt, hogy a frissen szült kismamáknak, vagy a gyermekükkel otthon lévő anyukáknak teljesen ki kell zárniuk ezeket az eszközöket az életükből. Saját magukra nézve inkább arra érdemes törekedni, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek az édesanyák az online és az offline emberi interakciók között. A gyermekek esetében azonban más a helyzet.

„Az első három évben a zéró tolerancia elve segíthet abban, hogy egy gyermek megfelelő szociális és kötődési alapokat kapjon, valamint lehetőséget adjunk neki arra, hogy kimaximalizálhassa a benne rejlő potenciált és önálló, önmagát szabályozni képes felnőtté válhasson” – húzza alá B. Szirtes Dóra.

Nyitókép: depositphotos

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja