SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan neveljünk irigy gyereket?

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2023-08-28
Az önzés és az osztozás kérdése valójában nekünk, felnőtteknek is gondot okoz, ezért is olyan nehéz a gyerekekeinket önzetlenségre nevelni. Felnőttként kimunkált szabályokat hozunk a magunk számára arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megosztani, és mi az, amit sosem adnánk kölcsön senkinek, de a gyerekre rászólunk:
- Ne legyél irigy kutya!

A tárgyakhoz való kötődésünk, birtoklási igényünk különböző, ugyanakkor attól mindenkinek borsódzik a háta, hogy a sárgának nevezett tulajdonság megjelenjen a gyermekében, és a játszótéren társasági piranha-nak minősítsék, mert a robogójához hozzá sem lehet nyúlni.  

Így nevelünk akaratunkon kívül irigy gyerekeket

Az önzetlenséghez először az önzést kell megtanulni!

Az önzés és az osztozás valójában nem szembenálló viselkedésformák, inkább sorrendjük van. Ahhoz, hogy gyermekünk gyakorlottan mozogjon a közösségi viselkedés csapdái közt, először határokat kell kimunkálnunk vele együtt, azután a határai védelmére is meg kell tanítanunk.

Amikor gyermekünk már megbizonyosodott róla, hogy a határok érzelmi biztonságot nyújtanak számára, akkor magabiztosan tud majd viselkedni a gyermektársaságban.

Furcsának hangozhat, de minél erőszakosabban próbáljuk őt önzetlen viselkedésre kényszeríteni, valójában annál elkeseredettebben fog harcolni minden „haszontalan” tárgyért, ami az övé. Irigy gyereket nevelni nem könnyű, de kellő elszántsággal célhoz lehet érni.
 

  1. „Én mondom meg, hogy oda kell-e adnod, vagy nem!”

    Ha a gyermek mindig azzal szembesül, hogy a felnőtt az összes tárgya és minden ideje felett rendelkezik, azt tanulja meg ebből, hogy nincsenek, nem lehetnek saját határai. Ha a felnőtt egyeduralkodóként rendelkezik az osztozásról, a gyermek számára nem kölcsönadás lesz az esemény, hanem egyszerű lopás.

    Segítsünk kimunkálni a szabályokat, és legyünk jelen, amikor a gyermek érvényesíteni próbálja őket! Ilyen szabály lehet, hogy a játszótérre vitt játékot megosztjuk, tehát csak azt vigye le, amit jószívvel kölcsön tud adni. Megállapodás lehet az is, hogy nem kell odaadnia, ami a kezében van, vagy hogy a kedvenc játékát soha nem kell odaadnia.

     
  2. „Én mindig adok neked a csokimból!”

    Ez valószínűleg igaz, de a gyermek nem csak azt a viselkedésünket figyeli, amit felé mutatunk. Ő azt is figyeli, hogy a szülőnek mennyire fontos, hogy másoknak mijük van, mennyire lesik a környezetüket, hogy ki vett új kocsit, vagy milyen új mobiltelefont vásárolt? Vajon a szülő mennyire akar divatos lenni, trendibb másoknál, hogyan jelenik ez meg a szavaiban? Gyakran próbálják-e a gyermek szeretetét tárgyakkal befolyásolni? Leszólunk-e másokat a szegénységük miatt, „tárgytalannak” tartjuk-e őket?

    Az irigységet a gyerekek legjobban tőlünk tudják megtanulni.

     
  3. „Összepakolok néhány játékot az ajándékdoboz akcióra!”

    Fontos, hogy a gyermek megtanulja, vannak nála szegényebb gyerekek is, és mindenki feladata, hogy az egyenlő esélyekért tegyen valamit. Az önzetlen viselkedés a közös túlélés eszköze.
    Az adakozó viselkedéshez azonban nem a kényszerítés vezet el, sőt, olyan ellenállást érhetünk el a gyermeknél, ami évekig visszaveti az empátiája kialakulását. Nekünk az iránymutatás és a segítés a feladatunk, nem az elkobzás. Sok felnőtt, aki fizikai kihasználás áldozatává válik, olyan gyermekkort hagyott hátra, ahol nem tisztelték a határait, véleményét, tulajdonát.

     
  4. „Azt a szürke pulcsidat kidobtam, már foszlott a könyökénél”

    Az altruizmus megtanulása hosszú folyamat, és nagyon kevés valóban önzetlen felnőtt van. Ne vegyük el a gyerektől az önzetlenség választásának lehetőségét, örömét! Az önzetlenség társadalmi játékszabályai meglehetősen bonyolultak – mi oka lenne a gyereknek ezt megtanulni, ha még a ruhája sorsáról is döntenek a feje felett?
    Az önzetlenséget önismeret, önértékelés előzi meg, melynek során visszajelzéseket adunk a gyermeknek és irányt mutatunk. A kényszerítés eszköze viszont követendő példává válik a szemében – pont az ellenkező hatást érjük el vele, hiszen azt látja, hogy hihetetlen gyorsan elértük a célunkat egy egyszerű átgázolással. Minek is húzná az időt az osztozás bonyolult műveletének kimunkálásával?

     
  5. „Az ágyadat megkapja a húgod, neked veszünk egy másikat!”

    A gyerekek – csakúgy, mint mi – ragaszkodnak a személyes tárgyaikhoz. A kis sarok, ahol a játékait tartja, vagy a fiókja, ágya a személyisége meghosszabbított része. Ha egyszerűen elvesszük tőle, őt magát nem tiszteljük, kénytelen lesz irigy viselkedéssel védeni a határait.

     
  6. Nemcsak a szülő, de maga a társadalom, az állam is képes a fiatalokat irigységre tanítani.

    Amit erőszakkal vesz el a hatalom, azt már soha nem tudjuk jó szívvel odaadni – ahol a kényszer az úr, az osztozás összehúzza magát és alig tud szerephez jutni.


Szülőként mérlegelnünk kell, hogy a gyermekünk önérvényesítési igénye és a társasági szabályok mennyire összeegyeztethetők. Játszótéri helyzetekben vagy vendégség esetén nem könnyű ezt az ambivalenciát az adott szituációra alkalmazni. A kényes egyensúly megbillenhet attól, ha a gyermek új játszótárssal találkozik, akivel szemben még nem bizalmas, ha fáradt, ha a játék még új… Érdemes felkészülni a helyzetekre és előre megbeszélni, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd rá.

A gyermek egyszerre tanulja a mások és a maga határainak tiszteletét. Nem várhatjuk el tőle, hogy elfogadja az általunk diktált szabályt, ha mi nem fogadjuk el az övét. Ha még a szülei is eltiporják a határait, ő sem fog másképp működni.
 

Olvasd el ezt is: Nem az irigység jele, ha nem adja oda másoknak a játékait a játszótéren

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja