"Az egyikük lefogott, míg a másik behúzott nekem egyet" - A testvéri agresszió egy életen át nyomot hagy
Agresszió a testvérek között
Réka a testvéri erőszak árnyékában
”Hárman vagyunk testvérek. Én vagyok a legkisebb. Sok olyan emlékem van gyerekkoromból, hogy a nővéreim bántanak. Volt olyan, hogy ők törtek össze egy vázát, de rámfogták és a szüleim el is hitték. Hiszen én vagyok a legkisebb. A játékaikhoz sosem nyúlhattam, és mindennaposak voltak a bunyózások is. Általában az egyikük lefogott, míg a másik behúzott nekem egyet. Például azért, mert eljárt a szám velük kapcsolatban a szüleimnél. Hogy tudom, hogy nem könyvtárba ment az idősebbik nővérem, hanem egy fiúval találkozni. Ilyenek.
És sokszor el is nyomtak. Túlbeszéltek, túlkiabáltak engem. Nem tudom, hogy ennek van-e bármi köze hozzá, de felnőttkoromra elég magányos farkas lettem. Nem szeretem a tömeget, nem járok semmilyen sportrendezvényre, színházba, moziba. Otthonról dolgozom. A testvéreimre nem haragszom, bár a családi összejöveteleken mindig tudják, hol kell belém rúgni, ahol a legjobban fáj.”
Réka története egyáltalán nem egyedi. A családon belüli erőszak egyik leggyakoribb formája a testvérek közötti agresszió, amit a legtöbben csak félvállról vesznek, mondván, ilyenek a gyerekek, gyakran bántják egymást. Pedig ez nem egy olyan dolog, amit kinövünk, vagy amivel nem kellene foglalkozni. Sőt.
Ezért kell azonnal közbelépni, ha bántják egymást
A Study Finds közölte annak a kutatásnak az eredményeit, ami a testvérek közötti bántalmazásról készült.
A Warwicki Egyetemen azt vizsgálták, hogy:
- mi okozhatja a testvérek közötti rivalizálást és bántást,
- milyen a gyerekek személyisége,
- milyen a szülők nevelési stílusa,
- milyen a család társadalmi háttere és
- hány gyerek él a háztartásban.
A kutatásban több mint 6000 gyerek és édesanya vett részt. A testvérek közötti agresszió során figyelembe vették mind a fizikai, mind az érzelmi és a szóbeli bántalmazást. A gyerekek 5 éves kora körül arra kérték a szakemberek az anyákat, hogy figyeljék meg, hányszor bántják egymást a testvérek. Ezt követően megnézték, hogy mennyi időt töltenek kézműveskedéssel a gyerekek. Majd 12 éves korukban maguknak kellett felidézniük az emlékeiket, hogy mikor és hogyan bántotta őket a testvérük.
Magány, mentális problémák, bűnözés – ez is lehet a testvéri agresszió következménye
Victoria Borodinova fotója a Pexels oldaláról
A kutatás vezetője úgy fogalmazott: „Egyre több bizonyíték van arra, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha a testvérek bántják egymást – mint például a magány vagy mentális problémák kialakulása, sőt, egyes kutatások összefüggésbe hozzák a későbbi bűnöző életmód kialakulásával is.”
Ami érdekes még, hogy semmilyen összefüggést nem találtak a társadalmi és gazdasági helyzettel, vagyis a testvérek közötti bántalmazás "jómódú családokban ugyanúgy előfordul, mint a nehezebb körülmények közül kikerülő gyerekek körében, és az egyszülős családokban is pont annyira van jelen, mint azokban a családokban, ahol a szülők együtt élnek” – mondja Dieter Wolke, a kutatás vezetője.
Mit tehet a szülő? - Így enyhítheted a testvérféltékenységet
A szerzők szerint a probléma hátterében legtöbbször a rivalizálás és a féltékenység áll.
Az idősebb gyerekek ugyanis nehezen viselik, ha hiányt szenvednek akár anyagi dolgokban, akár figyelemben vagy szeretetben. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy már az elejétől kezdve töltsünk sok minőségi időt a nagyobbik gyerekünkkel, akár úgy, hogy bevonjuk őt a kisebb gyerek gondozásába is.
Kép: Depositphotos.com
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: