Így neveljük bájos gyerekünket önző zsarnokká

Bemegyünk a boltba, a gyerek csokit szeretne és ennek hangot is ad. Mi pedig szépen betesszük a kosárba, csak hogy elhallgasson. Aztán a játékok előtt toljuk el a kosarat. Ma nem terveztünk venni semmit, de a gyerek már kezdi is a követelőzést, hogy a tizenkilencedik kisautót vegyük még meg neki. Aztán hogy-hogy nem, az is a kosárban landol. Az már más kérdés, hogy otthon mennyit fog játszani vele.

Mi történik ilyenkor valójában?

Ha rögtön pattanunk, amikor a gyerek kiejt valamit a száján, az Vekerdy Tamás szerint abnormális és teljes mértékben rosszat tesz a gyereknek. Ha a gyerek vágyai mindig azonnal ki vannak elégítve, azzal mi magunk nevelünk egy önző kis zsarnokot, aki felnőttkorában is csak magára fog gondolni.

Mit tehetünk?

”Ha autonóm lényekként, szeretetben, melegségben, kellemesen élünk együtt, akkor reálisan tudom mérlegelni a gyerek kinyilvánított vágyait, és amit helyénvalónak tartok, arra igent mondok, amit viszont túlzásnak, időszerűtlennek, feleslegesnek érzek, vagy egyszerűen nincs rá pénzem, arra nemet. A gyerek pedig, ha egyébként jó állapotban van – és érzelmi kapcsolatunk szabad áramlásban, jól működik -, akkor ezt el is fogadja.”
 

A játékok felhalmozása önmagában még nem rongál, csak ha az érzelmek helyett van

A szülő, akinek nincs ideje foglalkoznia a gyerekével, mert nagyon leterhelt a munkája és a háztartás miatt, gyakran bűntudatból elárasztja a gyereket játékokkal. Hiszen nagyon szereti, csak nem tud vele elég közös időt tölteni. Pedig a szakértő szerint az is elegendő lenne, ha néha leülne neki mesét olvasni, vagy egy kicsit hancúroznának este lefekvés előtt. Ezek már mind érzelmeket közvetítenek, amiket a játékok önmagában nem tudnak pótolni.

”Tárgyakkal halmozza el, a tökéletesen csilingelő vödörtől a zenélő biliig, mert mindent meg szeretne adni neki, csak éppen fogalma sincs, hogy mit és hogyan kellene.
 

Vagyis érzelmi inkompetenciájából adódóan önti a cuccokat a gyerekre, az meg érzelmi kielégítetlenségből fakadóan követeli azokat.

Ezért valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud adekvát módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban – személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. Ha helyette jön, az káros.”
 

Ellie Whitehead képe a Pixabay-en
 

El lehet kényeztetni a gyereket?

Fontos megvizsgálni, hogy mit is értünk elkényeztetés alatt.

• Amikor a gyerek bármit megtehet korlátozás nélkül?
• Vagy amikor a nagyszülő minden kívánságát lesi az unokájának, és azonnal ugrik, ha valamit kiejt a száján?
• Esetleg azt a szülőt értjük alatta, aki elhalmozza a gyereket játékokkal?

Ezeket Vekerdy Tamás nem elkényeztetésnek nevezi, sokkal inkább rongálásnak.

Hangsúlyozza, hogy ha szoros érzelmi kapocs van köztük a gyerekünkkel, az nem elkényeztetés. Ahogy az sem, ha sok mindent megengedünk neki, mert szoros érzelmi kötelék fűz össze bennünket, és tudjuk, hogy megbízhatunk a gyerekben, hogy amit tesz, az nem lesz kárára.

A pszichológus szerint az ilyen biztonságos kötődés nemhogy árt, hanem a lehető legjobb dolog, ami a gyerekünkkel történhet. Ne foglalkozzunk tehát a rokonokkal vagy szomszédokkal, ismerősökkel, akik talán féltékenységből azt mondják erre, hogy elkényeztetjük a gyerekünket.

”Egy gyereket nem lehet eléggé elkényeztetni, ha az elkényeztetésen a nagyon jó, bensőséges, örömteli érzelmi kapcsolatot értjük, amelyiknek nem kell lépten-nyomon tiltania és nevelnie, amelyik sok mindent engedhet és megadhat anélkül, hogy rongálná a gyereket.”

Indexkép: Depositphotos.com
Idézetek: Vekerdy Tamás: Jól szeretni c. könyve