„A gyerek akkor van jól, ha az anyja jól van” – szól a pszichológus híres megállapítása. Véleménye szerint nem szabad letagadni sem szégyellni, ha néha idegesít a gyerek, és nem szabad mártír üzemmódban minden percünket rááldozni, majd beleőrülni a mókuskerékbe.
„Igen, szabad elmenni, és rábízni a gyerekeket másra, és kikapcsolódni, mert azt is kell! Az teljesen normális, ha valakit nagyon idegesít a gyereke, mert halál fáradt. Ilyenkor ő türelmetlen, a gyerek ezt megérzi, és még idegesítőbb lesz... Szabadulj meg tőle egy időre!” – vallja, és ezekkel a mondataival anyák ezreit szabadította már meg a felesleges lelkiismeret-furdalástól.

Vekerdy Tamás, a Waldorf-mozgalom egyik hazai úttörője már régóta figyelmeztet, hogy a magyar iskolarendszer megbetegít. Azokra a kislányokra találták ki, akik mindenből egyformán átlagosan jót tudnak produkálni, de semmiben sem igazán kiemelkedőek. Márpedig az igazi tehetség nem ilyen.  A tehetség egyfajta „deviancia”, az ilyen gyerek kitűnő abban, ami igazán érdekli, a többi tárgyból azonban inkább bukdácsol. A differenciálás pont erre lenne való: ápolni a tehetséget, felemelni a gyengébbet, és amennyire csak lehet, egyénre szabni a tananyagot. Egy központosított rendszerben azonban ez elképzelhetetlen.

A nemzetközi figyelem nem hiába fordul mindinkább a finn oktatási rendszer felé. Az ottani oktatáspolitika jelszava, hogy a kevesebb több. Négy-öt órájuk van naponta a diákoknak, az is lazán elosztva, a vasfegyelmet nem ismerik. A kiküldött tanterv inkább csak támpont, a miniszter maga kéri a mellékelt kísérőlevélben, hogy a tanár szabja azt a mindenkori gyerekekhez és osztályközösségekhez. Mégis rendre ők teljesítenek a legjobban a különböző felméréseken.
Eközben a magyar gyerekek fejébe évről-évre több adatot próbálnak belesulykolni, már elsőben is előfordul, hogy hat órájuk van egy nap, később pedig megjelenik a nulladik, a hetedik, sőt a nyolcadik óra is. Mégsem mutatja azt egyetlen vizsgálat sem, hogy a mi diákjaink okosabbak lennének, vagy jobban megállnák a helyüket a mindennapi életben.

Nem hiába gondolkodik egyre több szülő azon, hogyan tudná gyermekét kimenekíteni az embertelen oktatási rendszerből. A legkézenfekvőbb megoldást az alternatív iskolák jelentik, ezek azonban nem mindenki számára elérhetőek, megfizethetőek. Éppen ezért egyre divatosabbak az úgynevezett tanulókörök. Ezek keretében néhány család összeáll, felvesznek egy nyugdíjas tanítónőt, aki harmadannyi idő alatt, stresszmentes, oldott légkörben adja le nekik a tananyagot.

Akiknek minderre nincs lehetőségük, azoknak a pszichológus azt javasolja, hogy ne kerítsenek túl nagy feneket az iskolának. Azt persze Vekerdy is bevallja, hogy mondani könnyebb, mint megvalósítani: apaként ő is többször ráncolta a homlokát egy-egy rossz jegy miatt, pedig szakemberként már akkor is azt vallotta, hogy nem kellene. Mindenesetre érdemes legalább törekedni arra, hogy ne a jegyek körül forogjon a család mindennapi élete. Ha választani kell az esti beszélgetés vagy a leckeírás között, habozás nélkül válasszuk az előbbit. A gyereket pedig tanítsuk felelősségvállalásra: ne nyomjuk a kezébe a tornazsákot, hanem engedjük, hogy megtanulja, hogy a saját dolgait magának kell számon tartania.

Kép: bruce mars / Pexels

betöltés...