Keresztanyám, amikor még óvodás gyermekként nála töltöttem a hétvégét, mindig azzal kezdte a találkozást, hogy leültetett egy kisszékbe, és hozta a hajnyesőt. Át kellett esnem ezen a beavatási szertartáson, hogy beléphessek az ő saját szentélyébe. A maga képére formált. Kisgyermekként nem tudtam megfogalmazni, hogy miért érzem magam úgy, mint akinek a lényéből elraboltak egy darabot. Pedig a babahajak amolyan érzékeny kis antennák, melyek mint sok apró relé, közvetítik a gyereknek a világot. 

A haj egész kiskortól ugyanúgy önkifejezés a gyermek számára, mint a felnőtteknek, a nőknek és férfiaknak egyaránt. A különböző frizurák náluk is az önmeghatározásuk fontos kellékei, és ez az önmeghatározás nem is könnyű.  A hajviselet iránt az óvodás gyermeknek már komoly érdeklődése van, némelyik kislány a copfot szereti, némelyik élethosszig tartó kötődést fejleszt ki a hajráfok ránt. Sok kislánynak komfortos érzés, ahogy a copfja vége súrolja a vállát, vagy az is előfordulhat, hogy a hajával való játék, a fürtjeibe túrás mozdulata kifejezetten fontos neki, ezzel fejezi ki a vagányságát, vagy ebbe kapaszkodik, mint az Árvalányhaj meséjében a királyfi. Esetleg temperamentumát a haja hátra vetésével szereti kifejezni. Ismerek olyan alsós fiút, akivel centiméterenként kell alkudozni a hajhosszról, a szemébe hulló tincsek mögött láthatatlannak, védettnek érzi magát.  Természetesen nem tagadhatók a praktikus szempontok, de hiszek abban, hogy mielőtt az ollóval közelítünk a kicsi fejéhez, vonjuk be őt is a döntésbe.

Óvodás kortól már érdemesebb szakemberre bízni a hajvágást, mint otthon, házi módszerekkel próbálkozni. Ezzel a választással biztosítjuk a gyermeket arról, hogy az ő frizurája is van olyan fontos, mint a miénk, és hogy nem sajnáljuk az időt és fáradtságot arra, hogy képeket nézegessünk különböző hajviseletekről, vagy hogy hagyunk időt arra, hogy elmondhassa, a csoportjában kinek a haja tetszik neki, és miért. A "karanténfrufru” esete valószínűleg évek múlva is benne lesz a szótárunkban, de nem a követni való példaként…

Aki a tíz-tizenkét éves gyereke haját otthon vágja, bár a gyermek szívesebben menne fodrászhoz, ott érdemes elgondolkodni azon, hogy ez tényleg pénzkérdés-e? Mennyire rombolja a gyermeket, ha szégyenkezve megy másnap a közösségbe? Elfogadjuk-e, hogy a gyerek nem a mi meghosszabbított, kiterjesztett énünk, hanem önálló ízlésű lény?

Megmondjuk-e a néhány túlbuzgó rokonnak, hogy a gyerek hajviselete csakis a szülő és a gyerek közös döntésén alapulhat, és nem erőfölényből hozott hatalmi regula?

Mennyivel rövidítjük meg?

Fotó: Ninulia-tól a pixabay-en