A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Anyák és lányaik: avagy a történelem, amikor ismétli önmagát

Kercsó Dorottya - 2018-10-27
Megy a lányom előttem három méterrel az utcán. Azt játssza, hogy egyedül megy balettra. Közben az emberek arcát fürkészi, csodálkoznak-e, milyen nagylány is ő már. Én pedig nem tudom visszafojtani a mosolyt: én ugyanezt játszottam hatéves koromban.
Anyák és lányaik: avagy a történelem, amikor ismétli önmagát

Szerencsésnek tartom magam, amiért fiút és lányt is nevelhetek. A fiúban az a csodálatos, hogy annyira másmilyen, a lányban pedig épp az ellenkezője. Hogy annyira meghitten ismerős.

A kislány jön utánam, és figyel. Ellesi a szófordulataimat. Figyeli, hogyan állok az emberekhez, hogy utána lemásolja. Az én mozdulataimmal választja ketté a tojást a süteményhez, az én kedvenc dalaimat énekli.

Ismerős minden öröme és fájdalma. Amikor az óvodából hazafelé arról panaszkodott, hogy a korábbi legjobb barátnője már nem játszik vele, én tanácsot tudtam neki adni – és ami a legcsodálatosabb, hogy megfogadta, és működött. Tudom, mi jár a fejében, amikor olyan elmélyülten játszik, hogy nem szabad hozzá szólni, tudom, miért veszi a legártatlanabb viccelődést is magára. Tudom, miért mintagyerek az iskolában, és mi az a sok feszültség, amit utána itthon kell kiadnia.
 

Tudom, mert én pontosan 27 éve ugyanezt a feszültséget éltem át.

Ül a két gyerekem a lecke fölött. A fiú odamaszatol valamit öt perc alatt, és megy focizni, őt nem érdekli, múltkor is ötös lett a környezet dolgozata, pedig amikor itthon kikérdeztem, még úgy tűnt, nem tud semmit, nem kell ezzel annyit foglalkozni. A kislány vagy fél órát szenved, és akkor sem sikerül úgy az a fecskefarok, ahogyan a tanító néni előírta. "Nem akarok fekete pontot kapni!" – kiabálja már sírva. "Na és, múltkor én is kaptam, és akkor mi van?" – teszi fel a logikus kérdést a bátyja.

Irigylem a fiamat, de a lányommal azonosulok. Még ma is érzem a gyomorgörcsöt, amit annak idején a fekete pont puszta említése kiváltott belőlem.
 

Az egy húron pendülés egyik legnagyobb előnye, hogy már évek óta olyan, mintha barátnők lennénk.

Ismerem a szakirodalom erre vonatkozó álláspontját, és én sem a magánéleti problémáimat osztom meg vele. Vásárolni viszont elviszem magammal, mert jobb szeme van a ruhákhoz, mint nekem. Kedvenc témája pedig, hogy mi történt az oviban, ahol dolgozom, melyik gyerek milyen aranyosat mondott, melyik volt szófogadatlan.

Pedagógusgyerek vagyok, én is imádtam, ha anyukám a tanítványairól mesélt.

Ugyanakkor aggódom is. Már most hozza azokat a tulajdonságaimat, amelyek megnehezítették a gyerekkoromat: a perfekcionizmust, a sértődékenységet, hogy nem képes elviselni, ha valamiben nem ő a legjobb. Beszélgetünk erről sokat, őszintén elmesélem neki, hogy ezek a dolgok nekem mennyi nehézséget okoztak, és hogy szerintem hogyan kellene kezelnie őket. Látom rajta, megkönnyebbülés számára, hogy nem ő az első a világon ezekkel a problémákkal. Figyel, a tanácsaimat megfogadja. Egyelőre.

Most hatéves. Még egyszer ennyi, és tizenkettő lesz. Nem tagadom, kicsit félek. Félek, mert ha minden ebben a mederben halad, ugyanazokat a küzdelmeket kell végigélnie kamaszként, mint annak idején nekem. Ugyanaz a rengeteg gond a barátnőkkel, fiúkkal, kisebbségi komplexussal, de egy egészen más világban. Addigra már nem az én tanácsaimat fogja keresni, hanem a hasonlóan nulla élettapasztalattal rendelkező barátnőiét. Ostobaságokat fog csinálni, nevetségessé fogja tenni magát, el fog bukni. Pont, ahogy én tettem.

És én mindig ott leszek, hogy felsegítsem. Ahogy nekem is mindig ott volt a saját édesanyám.

Indexkép: Flickr

Közösségi hozzászólások:
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja