SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

10 érv a magánóvodák mellett

Családinet [cikkei] - 2018-03-21
 [X]
Milyen különbségek mutatkoznak az állami óvodák és a magánóvodák között? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a választásnál? És egyáltalán: a választás csak pénz kérdése volna?

A magánóvodák jellemzőiről, a dolgozó szülők számára nyújtott előnyökről és az óvodai angol nyelvoktatásról beszélgettünk Kohut Alexandrával, a MindenKid óvodák és bölcsődék egyik tulajdonosával.

10 érv a magónóvodák mellett

1. Szabad férőhelyek egész évben
2. Hosszú nyitva tartás
3. Alacsony létszámú csoportok
4. Szép környezet, jó felszerelt csoportszobák
5. Egészséges ételek
6. Beiratkozási lehetőség év közben is
7. Táborozási lehetőség a nyári időszakban
8. Már cafeteriaból is finanszírozható
9. Változatos különórák
10. Specializált pedagógiai program

Mit gondol, mi a legnagyobb előnye a magánintézményeknek?

Elsősorban az, hogy elérhetőek, van hely a gyermekek számára. Budapesten, az agglomerációban és Pest megyében még mindig súlyos nehézséget okoz a kevés óvodai férőhely. A szülők gyakran  kénytelenek más lehetőség után nézni.

Mi a helyzet az árakkal? Megfizethető egy magánóvoda egy átlagos család számára?

A valóság az, hogy az államilag fenntartott óvodákban is terhelik költségek a szülőket. Befizetik az ebédpénzt, a csoportpénzt, a kötelező programok díját. Gyakran ők viszik a tisztasági csomagot, a gyümölcsöt, az irodaszereket, a játékokat, a süteményt, a szörpöt. Ezen felül sok esetben támogatják az intézményeket pénzzel vagy önkéntes munkával. Ez havonta akár többtízezer forint költséget is jelenthet.

A március végéig beiratkozóknak
10% kedvezményt
biztosítunk a havidíjból
egész évben!

www.MindenKid.hu

Mi, a MindenKid-ben az árak kialakításánál figyelembe vettük, hogy széles kör számára elérhetőek legyenek a szolgáltatásaink. Az árak magukban foglalják a napi étkezések díját és a szülőket a havidíjon felül semmilyen plusz költség nem terheli.
A szülőket sokszor kellemes meglepetés éri a díjak kapcsán. Tévhit, hogy a magánintézmények csak a felső tízezer tagjai számára elérhetőek.
Pozitívum, hogy 2017-től már a cafeteria keretből is finanszírozható az óvodai, illetve bölcsődei ellátás. Ezzel sokan élnek is.

Kik jelentik az elsődleges célcsoportot?

A MindenKid óvodák és bölcsődék elsősorban a dolgozó családok számára kívánnak megoldást nyújtani. Két belvárosi helyszínen, a VIII. és IX. kerületben van intézményünk, irodakomplexumok közelében. Így a gyerekeket a dolgozó szülők közvetlen közelében tudjuk foglalkoztatni.

Miben jelent könnyebbséget a szülők számára egy magánóvoda?

A legtöbb magánintézménybe a beiratkozás folyamatos, a nyitva tartás pedig hosszabb, mint az állami intézményekben. Hozzánk év közben bármikor tudnak csatlakozni a gyerekek, amikor a családban felmerül erre az igény. Reggel 7:30 és 18:00 között vagyunk nyitva. Senki nem néz ferde szemmel a szülőkre, ha egy értekezlet elhúzódik és csak a szokásosnál később tud a kicsiért jönni.
A MindenKid esetében a legtöbb szülő a közelben lévő irodák valamelyikében dolgozik, ezért a napi rutin során időt, energiát és pénzt spórolnak meg. És persze megnyugtatja őket, hogy a gyermekeik a közelükben vannak.
Azokra az anyákra is gondoltunk, akik visszatérnének a munkába. Ezért hoztuk létre a bölcsődei csoportot, ahol már másfél éves kortól fogadjuk a kicsiket.
És még valami: mi nyáron is nyitva vagyunk! Ez hatalmas segítség a szülőknek, a gyerekek pedig nagyon élvezik a tematikus táborokat, amiket ebben az időszakban rendezünk.

És milyen előnyöket élveznek a gyerekek?

Egyrészt tiszta, gyönyörű környezetet,  napfényes, jól felszerelt szobákat, és egészséges ételeket tudunk biztosítani számukra.
De még ennél is fontosabb, hogy alacsony létszámú csoportokba járnak, ahol sokkal nagyobb figyelem jut egy-egy gyerekre, mint az állami óvodában, ahol sajnos jellemzőek a 25-30 fős óvodai csoportok. Nálunk az óvónőknek jut elég energiája, hogy változatos, színes programokat szervezzenek a gyerekeknek, hogy igazi élményt nyújtsanak nekik nap, mint nap.

Sok magánóvoda specializált pedagógiai programot nyújt a gyerekeknek. A MindenKid-nek van valami specialitása?

Igen, a mi szívügyünk az óvodai angol nyelvoktatás. A szülők választhatnak magyar, illetve angol nyelvű csoportok közül. Az utóbbiban sem szükséges, hogy a kicsik bármiféle angol nyelvismerettel rendelkezzenek, amikor hozzánk érkeznek. Az óvodai évek elegendőek arra, hogy olyan magabiztos angol nyelvtudásra tegyenek szert, amelyre a későbbiekben lehet alapozni. És mindezt az anyanyelvükhöz hasonlóan, nem tudatosan tanulják, hanem játszva, örömteli, élvezetes foglakozásokon keresztül elsajátítják. A gyermekek mintegy „felszedik” a szükséges tudást.

További információ: www.MindenKid.hu

 

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja