Szokatlanul őszinte videó jelent meg a Scarymommy-n. Egy háromgyerekes anya vall arról, hogy nem gondolja, hogy a gyerekei szórakoztatása az ő feladata lenne. Mint fogalmaz: „Szülőként rengeteg feladatom van. Háziasszony vagyok, bevásárolok, többtonnányi ruhát mosok, etetem és fürdetem a gyerekeimet, figyelmeztetem őket, hogy mossanak fogat, mert olyan szájszaguk, mint a koszos macskaalom, autóval hordom őket mindenfelé, mert még nincs jogosítványuk, de nem az én dolgom szórakoztatni őket. Nekik kell szórakoztatniuk saját magukat.”
Sokak érzéseit fogalmazta meg, és rengetegen lélegeztek fel a szavait hallva.

Nem szívesen írok ilyet, de egyben biztos vagyok: az, hogy a mai óvodások és kisiskolások nagy tömegei képtelenek magukat egyedül elfoglalni mesenézés és számítógépezés nélkül, kizárólag a mi hibánk. Csecsemőkoruktól elhittük, hogy a szülő nem más, mint 24 órás szórakoztató személyzet. Aki megteheti anyagilag, inkább ételt rendel és takarítónőt fogad, hogy „ne a gyerektől vegye el az időt”, aki pedig ezt nem engedheti meg magának, az a gyerek alvásidejében zavarja le a házimunkát. Elterjedt nézet, hogy a jó anya folyamatosan a gyerek mellett ül fejlesztő foglalkozást tartva, de legalábbis jártában-keltében mondókázik és énekel, hogy a kicsinek egy pillanatra se kelljen magától kitalálni, mit is csináljon.

Az eredmény sokunk számára ismert. Nem tagadom, számomra is. Folyamatos foglalkozást igénylő, nyafogó óvodás, aki még a vécére is az anyja után megy, vagy értelmes játékra képtelen testvérek, akik ha magukra maradnak, kizárólag verekedni vagy törni-zúzni tudnak.

Nem volt ez mindig így. Minket anyáink jórészt a Pikler-módszer szerint neveltek (akkor is, ha ennek nem voltak tudatában.) A módszer kidolgozója, Pikler Emmi úgy tartotta, hogy a gyerek akkor fejlődik a legjobban, ha békén hagyják. Napi egy óra, napirendbe illesztett irányított foglalkozást javasolt, ezen túl pedig önálló játékot a járókában, esetleg a babakarámban, rengeteg mozgást a szabadban, és sok alvást.

A mai anyák generációja számára azonban ez már leginkább csak álom. Rettegünk az unalomtól, mert akkor esetleg sírna (sírni hagyni pedig nem szabad, ezt mindenki tudja.) Pedig az unalom hasznos is tud lenni! Az unatkozó gyerek először talán nyafog, de amikor látja, hogy ezzel nem ér célt, kénytelen megoldást találni. Kicsiként elindul felfedezni a környezetét, a nagyobb előveszi a rajzeszközeit, leül legózni, szerepjátékba kezd a plüsseivel vagy – aminél szebbet valószínűleg kevés szülő tud elképzelni – kitalál valamit közösen a testvérével.

Hogy a téma milyen sok családot érint, mi sem mutatja jobban, mint hogy az utóbbi idők egyik legnépszerűbb gyereknevelési útmutatója Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című műve lett. A szerző ebben részletesen kitér az unalomra és annak jótékony hatásaira is. Véleménye szerint legyen a jelszavunk az: „Mindig van mit csinálni.”
Ezt válaszoljuk nyugodt hangon az unalomról panaszkodó, ezért tévézni vágyó vagy minket nyúzó gyerekeinknek, akik egy idő után kénytelenek lesznek beadni a derekukat, és csodálatos dolgokat találhatnak ki a nagy semmittevésben.

Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne foglalkozzunk a gyerekeinkkel, ne játszunk velük, és ne szervezzünk családi programokat. Közös játék és kirándulás nélkül sivár lesz a gyerekkor. Csupán arról van szó, hogy ne erről szóljon a nap minden perce. Ha még nem késtünk le róla, kezdjük csecsemőkorban! Ha jól elvan a pici a kiságyban vagy a földön a fényeket nézegetve, ne zökkentsük ki, és teljesen felesleges lyukat beszélni a hasába. Később ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha időnként megkérjük a gyereket, hogy most hagyjon békén. Akár, mert dolgunk van, akár, mert pihenni szeretnénk. A „rosszul szoktatott” gyerekek is hihetetlenül hamar bele képesek szokni az új rendbe – erről megbizonyosodhat bárki, aki a nyári szünet alatt például otthonról dolgozik, így tényleg nem tud folyamatosan velük foglalkozni.

Tartsunk tehát egyensúlyt. Nagy élmény a családi program, jó dolog együtt kézműveskedni is a gyerekekkel, de az is fontos, hogy  néha „csak úgy” üljünk otthon minden cél nélkül. Bízzunk  gyerekeinkben, hogy sikerül elfoglalniuk magukat!

Kép: Free-Photos / Pixabay