SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Aprólábak

Benéné Kecskeméti Anikó [cikkei] - 2016-11-18
Óvodánkat, a Madarász Imre Egyesített Óvoda Csokonai úti óvodáját a helyi, karcagi önkormányzat működteti. Közösségünk Nagy Jenőné Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel programot adaptálta, mely programnak része a hagyományőrzés. Törekszem a népi kultúra ápolására, a néphagyomány átörökítésére az óvodás korú gyermekek életkori sajátosságainak figyelembevételével.

Benéné Kecskeméti Anikó vagyok, a Karcagi Csokonai úti óvoda vezetője lettem ez év szeptemberétől. Intézmény vezetőm, Gulyás Ferencné, nagyon segíti és támogatja munkámat.  Barátnőim biztatására írtam e pályázatra. 
Két gyermekem nagy szeretettel vesz körül. Boldogság számomra a négy kis unokám. Petike, Danika már iskolások, Anna és Tomi még ovisok.

Tíz évvel ezelőtt indítottam kezdeményezésem az óvodánkban, melyben a népi játékokat, népzenét, népi kismesterségeket kedvelő gyermekek és szülők csoportját mozgósítottam. Műhelymunkám célja a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődés elmélyítése, illetve a családok és a tehetségműhely együttműködésének erősítése, közös művészeti élmények átélése, a szülők hatékony bevonása a programokba.
A szülőkben és a gyermekekben kedvet ébresztek a néphagyományőrzés, a régmúlt értékeinek megismerése, tisztelete és szeretete iránt. Célom a szülők és gyermekek kötődésének mélyítése, a szociális kapcsolatrendszer erősítése, a társas kapcsolatok alakítása, a kreatív tehetségígéretes gyerekek további komplex fejlesztése az erős oldal támogatása és a gyerekek tehetségével összefüggő gyenge területek kiegyenlítése.

Műhelymunkám feladatai

  • A családok és az óvoda értékrendjének közelítése.
  • A szülők bevonásával a néphagyomány iránt elkötelezett emberek közösséggé formálása. A szülők tájékoztatása, bevonása a tehetségfejlesztő munkába.
  • Megismertetem a gyermekekkel a hagyományos népi játékokat, a mozgásanyag variációs lehetőségeit.

  • Fejlesztem a művészetek befogadására való nyitottságot, esztétikai érzéküket és a művészi előadásmód kivitelezését a színpadon.
  • A gyermekek ritmusérzékét, hallását, fizikai állóképességét fejlesztem.
  • A gyermekek improvizációs készségét, a társművészetek iránti érzékenységét és vizuális memóriájuk fejlesztését vállalom fel tehetséggondozó munkámban.
  • Próbálom ösztönözni és motiválni kreativitásukat.
  • A tehetséges gyermekekben rejlő lehetőségek kibontakoztatása, további erősítésére törekszem.
  • Minden terület, az egész személyiség komplex fejlesztésére nagy gondot fordítok.

Évente bemutatkozási alkalmat, gálát szervezek a városunkban működő óvodai és iskolai tehetséggondozó műhelyek számára.

Célom a gyermek néptánc gálák szervezésével

  • Találkozzanak a gyermekek városi szinten a mozgásművészet népi hagyományaival.
  • Ismerjék meg, hogy az ünnepnapokhoz hozzátartozik a néptánc és a népzene.
  • Jussanak művészeti élményekhez más néptánc csoportok, és felnőtt táncosok előadása által.
  • Gyermekeinkben a népzene és a népi mozgásanyag mélyítése, múlt iránti tisztelet megalapozása.

  • Támogatók körének bevonásával a néphagyomány iránt elkötelezett emberek közösséggé formálása.
  • Óvodák és iskolák közti együttműködés erősítése, a volt néptáncos gyermekek nyomon követése, kapcsoltunk további ápolása.
  • Az óvodák és a Karcagi Déryné Kulturális   Központtal a jó kapcsolat ápolása, az itt néptáncot folytató gyermekeink munkájának megfigyelése.
  • Értékvállalásom városi szinten való propagálása

Ehhez kapcsolódó feladataim

  • Az intézményvezetőmmel a gála koncepciójának, céljainak, feladatának megbeszélése, - aki a fenntartó önkormányzatot tájékoztatja.
  • A háziasszony szerepére intézményvezetőm felkérése.
  • A helyi és vidéki tehetség csoportok meghívása.
  • A Déryné Kulturális  Központtal, hely és időpont egyeztetése.
  •  Élőzene biztosítása.
  • A média jelenlétének biztosítása.

1. Kísérő programok a gála idején

1.1. Kiállítás szervezése: - a tehetséggondozó műhelyek munkái

 - néptánc ruhák tájegységenkénti kiállítása

1.2. A népi kismesterségekkel találkozás megszervezése

Helyi népi iparművészek meghívása: gyöngyékszer készítő, fafaragó, vert csipke készítő, kunsági hímzést bemutató.

Bemutatójuk helyszínének biztosítása.

Ez a rendezvény mindig bekapcsolódik a város kulturális szerepvállalásába.


 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja