Elcserélt babák, életek

Elena (a név valószínűleg álnév) egy osztrák lány, aki imádta a családját, az életét. Huszonöt éves korában percek alatt elvesztett mindent. Az egész egy véradással kezdődött: az osztrák lány - életében először - vért adott, a rutinellenőrzésen pedig kiderült,  hogy a vércsoportja nem egyezik egyik szülője vércsoportjával sem. Ez lehetetlen. Kis utánajárás után kiderült, hogy Elenát elcserélték a kórházban, 25 évvel ezelőtt.

Franciaországban, a cannes-i kórházban akkor cserélték el Sophie, Manon nevű kislányát, amikor születése után sárgaságot kapott, és elvitték egy inkubátorba. Vissza, már nem őt hozták, és bár a szülők többször jelezték, hogy nem biztosak abban, hogy Manon az ő lányuk - hiszen annyira nem hasonlított a szülőkre, hogy a faluban a „postás lányának” csúfolták - ez több mint 10 éven keresztül nem derült ki. Aztán egy nap Manon apja apasági tesztet készített, ahol minden kétséget kizárólag kiderült, hogy nem ő a gyerek biológiai apja. A szülők 1 800 000 eurós kártérítést kaptak a kórháztól.

Oroszországban egy négyéves kissrác miatt derült ki, hogy a szülei majdnem két évig egy idegen kisfiút tartottak a gyereküknek. Anna Androszova négyéves Danyiil fia véletlen szedte elő anyukájának emlékes dobozából öccse kórházi karszalagját. Az anyja - amikor visszarakta a dobozba - döbbenten vette észre, hogy a karszalagon nem a saját gyerekének a neve szerepel. Két éve nem a saját gyerekét hozta haza a kórházból.

Itthon is megtörténik: véletlenek tragédiája

Magyarországon – hivatalosan – 1966-ban történt az utolsó elcserélt élet-eset, amikor a véletlenek gonosz – és visszavonhatatlan – tréfát űztek Suháékkal. Egy napon, egy településről, azonos vezetéknevű asszonyok szültek, mindössze egyetlen óra különbséggel a kórházban. Mindketten fiút, akiknek csak a Suha név került a karszalagjukra: senki nem gondolta, hogy a keresztnév is szükséges, hiszen szinte semmi esélye nincs annak, hogy egy órán belül, kettő Suha születik, ugyanarról a településről, ugyanabban a kórházban, ráadásul mindkettő fiú. Pedig így történt, és a két gyereket véletlenül kicserélték. Négy évvel később derült ki a csere, aminek a végén a kórház elnézést sem kért a hibáért: pedig az egyik asszony a megpróbáltatásoktól idegösszeroppanást kapott.

A helyzet, amiben mindenki sérül

Gondolj bele a francia, osztrák, orosz, vagy magyar anya helyzetébe. Van egy gyereked, aki rád mosolygott először. Akit te etettél, raktál tisztába, vigasztaltál, ha sírt, te tanítottad meg enni, ülni. Napi 24 órát voltatok együtt, éveken keresztül. Neked mondta, hogy anya. Rád nevetett, neked rajzolt, vagy mondott verset anyák napjára. Aztán az egyik napról a másikra kiderül, hogy Ő, nem a te gyereked. Mert elcserélték. Eddig valaki más gyerekét nevelted, és valaki másnál van a tiéd.

Akik átélték ezt, később azt mondták, hogy az első döbbenet után rájuk törnek a kétségbeesett, kínzó kérdések: ha nem az ő gyerekük, akkor az övék hol lakik, ki neveli, hogy van, hogy nézhet ki?  Vajon minden rendben van vele? Vajon ugyanúgy szeretik, mint Ő szereti másét? Milliónyi feldolgozhatatlan, kínzó kérdés, amit mindenképp, minél hamarabb meg akartak tudni.

Minden szülő sérül, de legjobban talán a gyerek. Ő, egyetlen pillanat alatt veszít el mindent.  Az eddigi életét. A biztonságot. A szüleit, a barátait, a helyet, amihez kötődik.

Felmerül a kérdés: mit tennél? Vajon hogyan lehet visszacserélni életeket? Hogyan zajlik majd?

Vissza lehet-e cserélni az életeket?

A francia eset a kirívó. A két család – az elcserélt gyerekekkel – akkor találkozott először egymással, amikor a lányok körülbelül 10 évesek voltak. Mindenki nagy meglepetésére egyik szülő sem kérte vissza a saját vér szerinti gyerekét, mert az elválás gondolata, mindkét családban annyira megerősítette az anya-lánya kapcsolatot, így ez az opció fel sem merült. Érdekes, hogy a két család alig 30 kilométerre lakott egymástól, de néhány találkozás után teljesen megszakadt a kapcsolat köztük, miközben a gyerekek maradtak a „helyükön”. Pszichológusok szerint ez azért is lehetett, mert a két család teljesen eltérő szociális, és kulturális környezetben nőtt fel.

Az orosz gyerekcsere története egészen a bíróságig jutott, és pereskedésig fajult. Amikor kiderült a tévedés, Anna felkereste a másik anyukát (Zaremát) és elmondta neki, mi történt, ám Zarema rácsapta az ajtót, és a továbbiakban nem állt szóba vele. Anna bírósághoz fordult, és az kimondta, hogy minden gyereknek a saját családjában a helye, így végül újra kicserélték a gyerekeket. Az anyukáknak nehéz volt megválni az addig nevelt babáktól, a babák pedig nehezen szokták meg az új környezetet, de idővel lecsillapodtak az érzelmek, érzések.

Valószínűleg az osztrák elcserélt élet a leghátborzongatóbb: egyszerűen nincs meg a másik „baba” és a család. Hiába derült ki az, hogy Elenát elcserélték a kórházban, hiába derült ki, hogy más életét élte, és hogy nem a szülei nevelik, az igazi vér szerinti szüleit senkinek sem sikerült felkutatni. Így maradtak a kétségek, és a kínzó kérdések: mi lett volna, ha nem így történik? Ki, Elena?

A magyar megoldás nagyon egyszerű volt, hála a (nagyon sokadik) szerencsének: miután kiderült, hogy a Suha gyerekeket elcserélték, egyszerűen visszaadták egymásnak a szülők a gyerekeket. Ezt megkönnyítette, hogy a szülők nem csak egymást ismerték, hanem a gyerekeket is, sőt a két – elcserélt – gyerek gyakran játszott egymással. A viszonyuk ma is olyan, mintha testvérek lennének.

Mit mond a pszichológia?

Nincs kiforrott, egységes pszichológusi álláspont az ilyen filmbe illő esetek megoldására: ám abban a legtöbb szakember egyetért, hogy minél fiatalabbak a gyerekek, amikor kiderül a csere, annál valószínűbb, hogy könnyen vissza lehet „cserélni” őket, és nem okoz nagy törést a gyerekek életében.

Legtöbb pszichológus (ha 3-4 éves korig kiderül a csere) azt javasolja, hogy a családok költözzenek el, kezdjenek új életet, most már a saját gyerekükkel. Ebben segíteni fog, hogy a gyerekek 3-4 éves kor előtt ritkán raktároznak el hosszú távú emlékeket, így nem biztos, hogy emlékezni fognak a korábbi életükre, a lakásra, a szülők arcára, az illatokra, a barátokra, az esetleges testvérekre. Ha a gyerekek nagyobbak, akkor a vissza-csere, esetén minden esetben szakértő segítséget érdemes kérni, mert szinte feldolgozhatatlan a trauma.

Szerencsére egyre kevesebb elcserélt életről hallani – köszönhetően a modern technikának, a kórházak és az orvostudomány fejlődésének – de ez korántsem jelenti azt, hogy az esetek száma 0, sőt: 2016-ban a világon (eddig) 16 gyerekről derült ki, hogy a kórházban elcserélték őket.

Te mit tennél ilyen esetben? Írd meg kommentben!

Kép: Epiphonication / Flickr.com