SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Minden gyerek megérdemel egy szerető anyukát - Videó készült az anyai szeretetről

Családinet [cikkei] - 2014-04-29
Anyák napja közeledtével világszerte minden gyerek meglepetéssel készül édesanyja számára, hiszen az év e napján tudja talán a leginkább meghálálni szeretetét, gondoskodását és figyelmét. Ám vannak olyan apróságok, akik valamiért nem tudnak Édesanyjuk mellett felnőni, mégis, áll mellettük olyasvalaki, akit orgonával köszönthetnek május első vasárnapján. Videó is készült róluk: ők a befogadó anyukák, akik gyermekfalvakban nevelik azokat a gyerekeket, akik nem élhetnek vérszerinti családjukkal.

Mind tudjuk, mennyit jelent, ha gyermekkorunk boldogságban és biztonságban telik. Jelenleg Magyarországon 20.000 olyan gyermek él, aki elveszítette a családját valamilyen súlyos ok miatt, így állami gondozásra szorul. Az SOS Gyermekfalu nem hagyományos állami nevelést biztosít, hanem szerető és biztonságos családot nyújt minden oda kerülő gyermek számára. Édesanyát, édesapát és testvéreket a vérszerintiek helyett, akiket a gyerekek valamiért nélkülözni kényszerülnek.

Anyák napja alkalmából az alapítvány interjúvideót forgatott Emi nénivel, a kőszegi gyermekfalu SOS anyukájával. A kisfilm megmutatja, hogy az SOS Gyermekfalvakban élő családok is pont ugyanúgy működnek, mint az átlagosak, viszont sok más típusú problémával is szembe kell nézzenek, hiszen  egy-egy SOS család akár 10 fős is lehet, így már a bevásárláskor más mennyiségekben kell gondolkozni, mint egy hagyományos családnál, és a konyhában, fürdőszobában eltöltött idő sokszorosa az átlagosnak. A videóval az SOS Gyermekfalvak Alapítványa köszönetet mond minden nevelőszülőnek, akik törődésükkel, szeretetükkel és minden rendelkezésükre álló eszközzel segítenek a családjukat elveszített gyermekeken, igazi szülői szeretet adnak nekik.

„Fájni fog?” – kérdezte Vivi nevelő apukájától, Gábor bácsitól, amikor Húsvétkor meg akarta locsolni. A kislányt addig sosem locsolták meg, így nem értette, mi történik vele, ám SOS szülei, Gábor bácsi és Emi néni megmagyarázták a helyzetet, megnyugtatták. A félelem és a bizonytalanság mindenkinek nehéz, de éppen a világgal ismerkedő gyermekek számára kiemelkedően fontos, hogy lehetőleg ne találkozzanak ilyen helyzetekkel, mivel a negatív tapasztalatokat nehezen dolgozzák fel, felejtik el. „Elég zűrzavaros ez a világ amúgy is, nehéz az embernek megtalálni a helyét benne, és ha valakinek nincs segítsége, akkor szinte lehetetlen.” – tette hozzá Gábor, aki feleségével együtt nevelőszülő az egyik SOS Gyermekfaluban. Ők azt üzenik minden anyának, hogy szenteljenek elegendő időt és figyelmet gyermekeiknek, hiszen így tudnak nekik mindent megadni, amire szükségük van.  

Az SOS Gyermekfalvak családot biztosítanak apró és nagyobbacska gyermekek számára, 0-tól 24 éves korig, sőt amennyiben erre lehetőség adódik, a gyermekek édestestvéreikkel együtt nevelkednek, így még kevesebb fontos kapaszkodót veszítenek el régi életükből. Mindemellett megfelelő figyelmet, gondoskodást, szeretetet és lehetőséget biztosít nekik SOS anyukájuk és apukájuk is, tehát megkapják, ami talán a legfontosabb számukra a mai világban: az esélyt. Az esélyt arra, hogy elindulhassanak céljaik felé az életben – ehhez biztosítják a szükséges eszközöket, és a család nyújtotta biztos alapot.

Az Anyák napja alkalmából készült videó:

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja