Jaj… mi ez a sok fény és hideg? Mi történik? Hűha! Megszülettem!                                                                  Kicsit elcsukló hangon bömbölök, de közben hallom ám, hogy anyukának szólít téged az orvos.             Te leszel az Anyukám? Rendben, próbáljuk meg, rajtam aztán nem múlik!                                                 

… Cseréld már ki, kérlek! Nem érted, hogy rossz a nedves pelenkában feküdni ennyi ideig?                 Mire vársz még? Ja, hogy még nem égett tövig a cigarettád? Rendben, várok még kicsit, bár ez a füstszag olyan utálatosan ismerős… Úgyis elfáradtam most sírni, inkább nézelődöm kicsit.            Végre..! Jó lenni a tiszta pelusban, jöhet az ebéd. Azt az ételt nekem szedted a kistányérra?                  Még csak négy hónapos vagyok Anyu! Egy fogam sincs még, komolyan ennem kell abból a pörköltből? Nem, nem jó így sem, hogy villával összetörted. Oá…Oá… most meg fáj a hasam!                                                                                             Éjszaka van és félek. Legalább elérném a cumimat, de nem tudok megfordulni – muszáj megint kiabálnom; gyere, segíts! Fogj az öledbe, hogy ne féljek ebben a sötét szobában.                                          „ A rosseb az ilyen kölyökbe!” Anyu, ugye NEM rólam beszélsz? Hallom, hogy nyílik az ajtó – itt a nagyi! De jó, hogy ringat egy kicsit. Jaj, Anyu, ne légy rá mérges, kérlek! Most már attól is félek, hogy lehet, hogy nem szeretsz. Biztos tévedek, de azért jobb lesz, ha figyelek. Nem bánod, hogy átköltöztem a nagyi szobájába? De jó! Vagy mégsem..??                                                                          

Tudod Anyu, más gyerekekért időben eljönnek az óvodába – egyedül unalmas játszanom és már majdnem sötét is van.                                                                                                                                               Hol vagy?                                                                                                                              

Az iskolából is egyedül kell hazamennem, pedig félős vagyok. Igen! Félős! A farsangon csak nekem nincs jelmezem, csupán egy álarcom, amit a tanító néni adott. Reggel is majdnem elkéstem, mert nem találtam a fiókban tiszta tornazoknit, pedig szóltam Neked este!  Anyu! A kisgyerekek nem mosnak magukra – Te ezt nem tudod? És azért is szomorú vagyok, mert kikaptam Tőled, amiért eltörtem a poharat. Nem akartam. És nem akarom többet azt mondani a szomszéd néni előtt, hogy nem a sírástól dagadt a szemem, hanem mert nem aludtam eleget.

Úgy örülök! Nyaralni megyünk! Nagyon szeretnék egy delfines úszógumit, nagyi adott zsebpénzt, hogy megvegyem. Azt mondta - nem is mondta, megtiltotta! - hogy neked adjam ezt a pénzt. Hallod? Mégis elszedted, és nagyira csúnyát mondtál, azt, hogy bolond vénasszony…                                                      Nem baj, itt az iskolakezdés nemsokára, akkor lesz új tolltartóm, táskám, ceruzám.

Szerencsésnek érzem magam, mert még új nadrágot és pólót is kaptam! Kettőt!                                      Ilyen szép mesefigurás pólója senkinek se lesz az osztályban, fogadjunk! De jó, hogy rendbe teszed a ruháimat, Anyu! Örülök, hogy szépen a szekrénybe hajtogatod, kivasalod.                                                     De most meg hová viszed a pólómat? Micsoda? Ajándékba holnap a rokon fiúnak?! Nem! Ezt nem teheted! Bezzeg Te azért is ordítoztál, mikor nagyival szétvágtuk azt az ócska, régi kabátodat, amit már régóta nem is hordasz!

A ballagásom igazán szép nap. Tudom, hogy utálod apu szüleit, de olyan jó volna, ha ők is velünk ünnepelnének otthon! Nem lehetne mégis? Az én kedvemért? És egyébként is, még azt sem tudod, hogy szerelmes vagyok. Megbeszélhetnénk. Ja, nem érsz rá, mert nagytakarítasz? Akkor majd máskor…

Ma reggel megszületett a lányom. Még ott, a kórházban megígértem neki, hogy nagyon fogom szeretni és amennyire csak lehet, de nagyon, és igazán, az anyukája leszek.