SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kisütöttük a fogalmazást

Családinet [cikkei] - 2009-10-27
Folyamatleírás gyakorlása a konyhában

Egy 8-10 éves gyermeket már nem kell attól félteni, hogy megvágja, megégeti magát. Ne fosszuk meg őt a sikerélményektől, pláne akkor, ha többszörösen is tanul a háztartási munka alkalmával. A kisiskolás így saját élményen keresztül tanul meg fogalmazást írni és mellékesen a tésztasütés rejtelmeibe is bevezetjük őt.

 

A „gyakorlat” lépései:

1. A hozzávalók előkészítése
A gyermekkel közösen készítsünk ki a konyhapultra 200 g túrót, 100 g cukrot, 8 ek olajat, 6 ek tejet, 1 tojás sárgáját, 1 csomag vaníliás cukrot, csipetnyi sót,1 csomag sütőport és mazsolát a liba szemének. Szerezzünk be egy libaformájú sablont, vagy szaggatót.
Minél több tevékenységet végezzen önállóan gyermekünk, mert akkor a munkafolyamatot jobban le tudja majd írni: vegye ki ő a szekrényből az összetevőket, közben el is olvassa a csomagoláson lévő feliratot. A hozzávalók lemérése fejleszti az arányérzéket, a súly becslését, stb.

2. A sütés
Szóban magyarázzuk el a gyermeknek lépésről-lépésre, hogyan fog elkészülni a sütemény. Közben ő követi az utasításainkat.
Lehetőleg keveset segítsünk neki, hogy minél több dolgot meg tudjon jegyezni.
  Helyezd bele egy tálba a tejet, olajat, cukrot, sót.
  Keverd össze a liszttel a sütőport, vaníliáscukrot, sót.
  Utóbbiakat tedd a tálba és add hozzá a túrót, majd alaposan gyúrd össze a masszát.
  Nyújtsd ki a tésztát és szaggass ki belőle libaformákat. 
  Ezeket tedd bele  egy kivajazott vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd kend be tojássárgájával.
  A mazsolákat nyomd bele a tésztába, ez lesz a liba szeme.
  Süsd kb. 20 percig 200 fokon.

3. A folyamat megbeszélése
A gyermek a cselekvéssor által teljes figyelmével jelen van a sütés folyamatában.
Bizonyára fel tudja majd sorolni lépésről-lépésre, hogyan készült el a Márton napi sütemény és ezt le is fogja tudni írni. Figyeljünk rá oda, hogy csemeténk lehetőség szerint részletesen mondja el a sütés folyamatát egész mondatokkal. Úgy fogalmazzon, mintha eredetileg is ő találta volna ki az egészet.
Figyeljünk oda, hogy csemeténk betartsa az időbeli sorrendet, ezért közben tegyünk fel kérdéseket: Mikor kapcsoltad be a sütőt? Mikor tetted a lisztet a túróhoz? Mikor díszítetted ki a süteményt?

4. A mondatok rendezése
Mielőtt hozzákezdenénk a sütéshez, írjuk fel cédulákra egy-egy rövid mondattal a munkafolyamat egyes lépéseit. Erre mintát ad a szóbeli utasítások fenti leírása. Adjuk a cetliket összekeverve a gyerek kezébe, ő pedig rakja helyes sorrendbe ezeket. A tésztasütés cselekvéssora és az ezt követő megbeszélés alapján ez biztosan sikerülni fog. Ezután keressünk a gyermekkel közösen olyan mondatkezdő szavakat, mint: (először, azután, ezt követően, most, következő, végül, befejezésül), melyek gördülékenyebbé teszik a folyamat leírását.

5. A Folyamat leírása
A fogalmazáshoz most már készen áll a sütemény elkészítésének pontos leírása.
Címnek ilyen mondatokat lehetne választani:
„Süteményt készítünk anyuval” vagy „így készítsd el a Márton napi süteményt”.
Ezt követően felsoroljuk a hozzávalókat bevezető mondatrész: (Szükségünk/szükséged lesz hozzá...). Már csak az előkészített mondatkezdő szavakat kell beilleszteni és pillanatok alatt kész a fogalmazás. Jutalom gyanánt az ügyes kis cukrász nagy élvezettel fog falatozni a saját készítésű süteményből!

Egy ötlet: Más egyszerűbb ételeket is készíthetünk együtt gyermekünkkel, ilyenek pl. a gyümölcssaláta, karácsonyi aprósütemények,  rakott krumpli.
Idővel, amikor gyakorlottabb lesz, a mondatok rendezésekor ne előre megfogalmazott mondatokat írjunk a cédulákra
, csak egy-egy emlékeztető szót.

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja