SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mi kell egy jó szülinapi bulihoz? 2. rész

Családinet [cikkei] - 2009-10-09
Hogyan készüljünk a bulira?
Mitől lesz jó a hangulat, mit játsszunk a gyerekekkel?

Előkészületek
A meghívókat saját elképzelés szerint el lehet készíteni akár számítógépen is. Ki lehet nyomtatni egy alapszöveget, ráragasztjuk egy kartonlapra, ezt saját fantáziánk  szerint díszíthetjük.
A menüből ne csináljunk gondot! Akinek van ideje és tehetsége hozzá, az elkészítheti otthon is a tortát. Ha kéznél van egy nagymama, az még jobb. 
Ne legyünk szégyenlősek: szervezzük meg, ki mivel tud hozzájárulni a bulihoz. Pl. az egyik család hoz egy doboz kekszet, a másik vesz a pékségben egy fél kiló pogácsát, a harmadik hoz egy nagyobb zacskó chipset, sós aprósüteményt, a negyedik gyümölcsöt, stb. Emellett mindenki vehet fejenként egy doboz gyümölcslevet, egy üveg üdítőt, ásványvizet. Készíthetünk még szendvicseket is, de ne vigyük túlzásba, lehet, hogy nem az evéssel fognak foglalkozni a gyerekek. Ha mégis gyorsan fogy, előkészített alapanyagokból (pl szeletelt sajtból, szalámiból) pillanatok alatt készíthetünk utánpótlást. 

Készítsük elő a terepet!
Próbáljuk úgy berendezni a lakást, vagy azt a szobát, ahol a buli lesz, hogy maradjon hely a táncra, mozgásos játékokra. A megterített asztalt el lehet helyezni a szoba falához közel vagy másik helyiségben. Az nem túl szerencsés, ha a társaság az ölében eszik, mert könnyen összekenik magukat és a lakást is. Az üdítőket is helyezzük biztonságba. A poharakat célszerű ellátni kis matricákkal vagy pohárjelölőkkel. Aki nagyon utál mosogatni az, vehet papír- vagy műanyag poharakat, tányérokat, eldobható evőeszközöket. (Azért a porcelán tányér mégis csak esztétikusabb.)
A szobát ki lehet dekorálni lufikkal, színes papírláncokkal, szerpentinekkel, poszterekkel, kartonra ragasztott újságkivágásokkal, ebben a gyermek is szívesen közreműködik.
Ha féltjük a szőnyeget, akkor csavarjuk fel, a takarítás is könnyebb lesz ezután, mert elég összesöpörni és felmosni. Tegyünk le a gyerekeknek ülőpárnákat, plédet, polifoamot, amin játszhatnak, hogy ne legyen hideg, kemény a felület.
Ha szőnyegpadló van, akkor egy kis tálban készítsünk elő enyhe mosószeres levet, körömkefét és néhány rongyot arra az esetre, ha kiborítanának valamit. Ha szemmel tartjuk a szobát, akkor valamennyire megelőzhetők az ilyen „balesetek”.

Álló lámpát, asztali lámpát, a nyitott polcokon elhelyezett törékeny dísztárgyakat érdemes ilyenkor elpakolni a szobából, vagy legalább bezárni szekrénybe.

Legyünk játékmesterek!

Mindenkinek van tehetsége és fantáziája hozzá...
Tehát kedves apukák, anyukák, nagymamák, nagypapák, egyéb rokonok, engedjétek játszani a bennetek lakozó gyermeket!

Néhány alapszabály, amikre érdemes odafigyelnünk, hogy mindenki jól szórakozzon a partin.
 - Ne terheljük túl a gyerekeket a különféle tevékenységekkel, mert nincs rosszabb, mint egy erőltetett foglalkozás.
 - A kisebb gyerekeket hagyjuk magukban tevékenykedni, ha látjuk, hogy szívesebben rajzolnának vagy építenének, babáznának egyedül. Kicsit segíthetünk nekik, hogy a kevésbé mozgékony vendégek is bekapcsolódhassanak a csoportos játékba.
 - Lehetőleg ne legyenek bonyolult szabályok és ne használjunk túl sok kelléket!

Kedvcsinálónak, íme néhány ötlet.
(Amíg jó az idő, a kert a legjobb helyszín.)

Kincskereső kalózok
Rajzoljunk egy térképet a lakásról és írjunk rá apró feladatokat (pl. számoljátok meg, hány kép van a falon, menjetek 12 lépést a konyha irányába) majd a kertben folytatjuk, ott további feladatokat helyezünk el, mondjuk az orgonabokor alatt. Ha végrehajtották az utasításokat, apró plüssfigurákat, kulcstartót, stb. fognak találni a megadott helyen.

Mini golf
A nagyobb szülinapi vendégek golfpályát készíthetnek deszkák, kartonpapír, üres dobozok és háló felhasználásával. Ütő lehet pl. régi esernyő, teniszütő. A labda pedig teniszlabda.

Nevetőzsák
Két-két gyerek bebújik egy-egy régi paplanhuzatba és úgy helyezkednek el a földön, hogy oldalvást legyen nekik a cél. Miután begomboltuk ezeket, felhangzik a startjel. Amint elkezdenek gurulni a zsákok, garantáltan nevetés fog felhangzani belőlük. Az a győztes páros, aki legelőször ér célba. Természetesen ezért „jutalom” jár. 

Folytatjuk!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja