SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mobil az iskolában: áldás vagy átok?

Családinet [cikkei] - 2018-09-21
Hogyan használhatják hasznos dologra - például tanulásra - a gyerekek a mobiljukat?
Mobil az iskolában: áldás vagy átok?

Míg Franciaországban az idei tanévtől betiltották az általános iskolai mobilhasználatot, más országokban előszeretettel használják az órákon a gyermekek saját digitális eszközeit. Magyarországon maguk az intézmények dönthetnek arról, hogyan korlátozzák a mobilok és tabletek használatát.

A közfelfogás szerint az okostelefonok elvonják a diákok figyelmét nemcsak a tananyagról, hanem egymásról is, ugyanakkor olyan fogalmak születnek, mint az e-learning vagy az m-learning, azaz a digitalizáció és a mobileszközök használata tanulási, oktatási célokra.

Egy biztos: ma már tanár és diák zsebében is állandóan ott lapul a kicsi, de sokat tudó készülék, amely a tanulás során számos jól alkalmazható funkciót rejthet.
 

A diákok előrébb tartanak, mint az iskola

Bár a tengerentúlon az iskolák digitális felszereltsége lényegesen jobb, mint a világ nagyobb részén, egy átfogó amerikai kutatás szerint a diákok 56 százaléka otthon gyakrabban és több technológiai eszközt használ a tanuláshoz, mint az osztályteremben.
A Project Tomorrow kutatás kiemeli, hogy a mobiltelefon óriási lehetőségeket kínál a tanulásban, de talán ennél is izgalmasabb, hogy ezek kiaknázásában a diákok jóval előbbre járnak, mint az oktatási rendszer. A gyerekek nem várják meg, amíg az iskola kitalálja, hogyan vonja be a digitális eszközöket az oktatásba, inkább ők kísérletezik ki a maguk biztos módszerét: 84 százalékuk internetes kutatásra, 59 százalékuk pedig általános információgyűjtésre használja mobilját, hogy jobban boldoguljon az iskolai feladatokkal.
Az amerikai diákok ösztönösen fedezik fel, hogyan segítheti őket tanulmányaikban a mobiltelefon. Túlnyomó többségük már online forrásokból, tananyagból tanul, a tanárok azonban csupán 14 százaléka ad nekik rendszeresen olyan házi feladatot, amihez az interneten kell megtalálni a választ. Az online böngészés esetében azonban elengedhetetlen lenne, hogy a tanárok felhívják a figyelmet a forráskritika fontosságára, hogy a diákok már tanulmányaik elején megtanulják, mitől lesz hiteles egy online információforrás.
 

Egy egész lexikon egy kézben

A hazai Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A mobiltechnológiával támogatott tanulás és tanítás módszerei című tanulmánya szerint a diákok közel negyven százaléka napi rendszerességgel használja tanulásra okoskészülékét – hívta fel a figyelmet a HVG.hu cikke. Erre a legnépszerűbb módszer az internetes böngészés, amit egyes készülékeken a diákok már hangutasításokkal is megtehetnek: a LG G7 vagy Q7 modelljeibe például a Google hangalapú asszisztensét építették be, így a diákoknak még a telefonhoz sem kell hozzáérniük, ha valamilyen plusz információra van szükségük.
A tanárok maguk is színesíthetik az órai munkát digitális megoldások, pl. QR-kódok használatával, amelyek bármilyen, az adott tananyaghoz kapcsolódó kiegészítő információt rejthetnek – szöveget, képet, telefonszámot, hiperhivatkozást vagy épp GPS koordinátát.
 

Mobilon jegyzetelni

Az LG megbízásából tavaly végzett felmérés szerint a fiatalok 57 százaléka nagy kijelzős mobilra vágyik, egyszerűen azért, mert a kisebb képernyő már alkalmatlan arra a rengeteg funkcióra, amire nap mint nap szükségük lenne. Ezek közé tartozik az említett netes böngészés és információgyűjtés, de ide sorolhatjuk a jegyzetkészítést is, hiszen ahogy a Project Tomorrow kutatásából kiderül, 10-ből 4 diák órai, iskolai jegyzetek írásához is gyakran a mobilját veszi elő.
Az érintőceruzával felszerelt, de még középkategóriás mobilkészülékek – például az LG Q Stylus – kényelmes és gyors megoldást nyújtanak az iskolai jegyzetek készítésére. A Stylus esetében a képernyőt sem kell bekapcsolni a jegyzeteléshez, az elkészült oldalakat pedig a diákok azonnal megoszthatják egymással.
 

Nyelvtanulás a buszon

Okostelefonon keresztül számos online és offline szótár, illetve nyelvtanulást, fordítást segítő alkalmazás érhető el, amelyek akár beszéd alapján is képesek felismerni az adott nyelvet és támogatni annak megértését. A legismertebb fordítóalkalmazás a Google Translate, de a nyelvtanulásra szórakoztató alternatívát kínál a Duolingo is.
 

Kvízek és tesztek online

A mobiltelefonok nemcsak az önálló tanulás, hanem a csoportos munka során is jól használhatók. Számos olyan online felület létezik, ahol kvízeket, teszteket hozhatunk létre – ez lehetővé teszi a diákok számára, hogy egy adott kérdést átgondoljanak és reflektáljanak rá, a tanár pedig azonnali visszajelzést kaphat arról, hogy a tanulók megértették-e a tananyagot. Az egyik ilyen platform a Socrative, ahol a diákok már a kérdések megalkotásában is részt vehetnek.
A mobil a közösen kidolgozandó projektfeladatoknál is komoly segítséget nyújthat: a csapat tagjai bárhol, bármikor tudnak információt gyűjteni és megosztani azt egymással.
 

A világ felfedezése kamerán keresztül

A mobiltelefonok egyik legnagyobb előnye, hogy segítségükkel dokumentálhatunk is: akár egy teleírt tábla tartalmát is rögzíthetjük egyetlen fotón vagy videón, így könnyebben felidézhetőek az órán elhangzott információk, de a diákok így a betegség miatt hiányzó osztálytársuknak is segíthetnek.
Az osztálykiránduláson a diákok helyszíneket deríthetnek fel, és modern kincskereső játékokat játszhatnak, amelyekhez kapcsolódóan feladványokat oldhatnak meg. Épp ilyen helyzetekre fejlesztették ki az LG G7 ThinQ és a Q7 mesterséges intelligenciával felszerelt kameráját: a Google Lens alkalmazás a lefotózott tárgyakról — például épületekről, természeti képződményekről, növényekről, állatokról, könyvekről — nyújt kiegészítő információkat.

Indexkép: pixabaygeralt
Forrás: noguchi.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja