SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A szüzesség elvesztése

Dr. Pándy Mária [cikkei] - 2011-09-29
A szüzesség elvesztése mérföldkő mindenki életében, méghozzá a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is. A felnőtt élet kezdetét jelenti. A kamaszoknál az első nemi együttlét előtt is előfordulnak meghatározó pontok a másik nemhez való viszonyban - így pl. az első csók, de a legelső közösülés mindenképpen mérföldkő. Az első szeretkezés egy olyan állomás az ember életében, amit soha nem felejt el, és meghatározó élmény is marad.

szuzessegKülönösen a lányoknál jellemző, hogy divatból, netán gyengeségből, kíváncsiságból belemennek valamibe, amit igazából nem is akarnak: nem akarnak lemaradni a barátnőktől, nem akarják elveszíteni a fiújukat, satöbbi. Egészen biztos, hogy egy 12-13 éves ember még nem érett a szexre, és nem is fogja azt az élményt kapni a szeretkezéstől, amit pár évvel később már megkaphatna. A lányoknál fiatal korban az első szexuális élmény vagy „semmilyen”, sokszor pedig fájdalmas.

Egy kamasz kíváncsi, főleg, ha tapasztalatlan, a tapasztalatot pedig megpróbálja más utakon pótolni, ami nem mindig vezet jó eredményhez. Persze az sem mindegy, milyen egyéb csatornákon találkoznak a fiatalok a szexualitással: internet, video, pornó, egymás elbeszélései… Nem éri meg „divatból”, kiváncsiságból, a fiú kedvéért, stb. belemenni olyasmibe, amit később megbánunk, de vissza már nem csinálhatunk. Emiatt esetleg maradandó gátlások alakulhatnak ki. Szexuálpszichológusi munkám során gyakran találkozom olyan nőkkel, akiknek nem sikerül orgazmust elérniük, gátlásosak a szexben, sőt, vannak akik egyáltalán nem is éreznek vágyat a másik nem iránt. Ilyen eseteket gyakran vissza lehet vezetni az első „elhibázott” együttlétre! Nem is igazán kívánta a lány, lelkiismeret-furdalása volt közben, hogy mit csinál, a fiú nem volt elkötelezett iránta, nem is figyelt rá, nem voltak megfelelőek a körülmények stb. Aztán amikor a leendő férjével találkozott, már nem volt számára öröm a szexualitás, csak kötelesség.


A negatív élmény feldolgozásánál sokat számít, hogy ki mennyire képes elhelyezni a történteket magában, mennyire azonosítja a rossz élményt a konkrét szituációval vagy összességében nézve magával a szexualitással. A szüzesség elvesztése az esetek jelentős számában nem tartós kapcsolatban történik, hanem valami korai, pár hetes, felszínesebb együttjárás során, netán buliban, teljesen alkalmi jelleggel. Sokan utólag meg is bánják a dolgot. Gyakran egy-egy ilyen korai első szeretkezés után évekig nem jön következő, amikor pedig igen, az már természetesen teljesen másmilyen lesz. Vagyis a szüzesség elvesztése az esetek többségében nem azonos a szexuális élet kezdetével. Ezért csak arra biztatom a fiatalokat, hogy várjanak: a nagy élmény biztosan bekövetkezik, és nagyszerű lesz egy stabil párkapcsolatban, azzal a partnerrel, aki ezt megérdemli.

Fotó:
Kris De Curtis: Tulips in Love ...
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja