SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kreativitás egy illúzió?

- 2017-11-06
A csukott ajtón át is hallom, hogy jönnek, dobog a lábuk a falépcsőkön, majd jólesőt ugranak az utolsón, ami zengve jelzi - ITT VAGYUNK!

Hozzák az eszközökkel teli dobozaikat, mindnek van kedvenc helye a műhelyben. Nem válogatott gyerekek, délutánonként járnak a művészeti órákra - kerámia, szobrászat szakra 7-14 éves korig. Hatodévben alapvizsgát tehetnek, vizsgadarabot készítenek. Nézzünk együtt körül:


Most az előtérben a kékfestő kiállítás Iskolagaléria 535. tárlata, amelyhez kaptunk kölcsön tárgyakat, de ott vannak saját textilmunkáik, és egy nyáron készült kékfestő mesekönyv a papírmetszeteikhez inspiráció, és egyben a VII. világokat bemutató tárlat része (Az első 2011-ben Dél – Afrika volt, 2. Oroszország, 3. Japán, 4. 2014-ben az I. Világháború, az 5. Anglia, a 6. a világűr, és idén a 7. Magyarország lett, és szokás szerint mindenki dolgozott sikerért.)


Belépve újabb ötletarzenál tőlük – Arany János előtt tisztelgés, ekkor készítették a verseihez a portrékat (Toldi lovag, Lajos király, Rózsa és Ibolya, Vörös Rébék és soraival tál, edény, korsó áttört metszéssel.)

A múlt évi „Színház az egész világ” országos pályázathoz Bartók Fából faragott királyfiját választottuk. Készült egy vaskos kötet a fotók és ötletek tárházával, ezt kinyomtatva elküldtük. A kicsik és a nagyobbak együtt alkottak: lett díszlet, varrtunk jelmezt, szobrokkal formáztuk meg a balett 4 szereplőjét, kutattunk a megvalósításhoz Bartókról:


Elsőnek a szobrok készültek el a nagyobbakkal, majd a háttér csillagos ege egy kiselejtezett hatalmas dobozra festve, domborítva rá a csillagokat, lyukasztva ollóval, hogy a végtelen, mint áteső fény ragyogjon rajta, a plafonról a tér mélységét adta a sok papírcsillag füzér.

A kicsik hatalmas díszleteket festettek, így született meg Szürke tündér, a királyfi és a királylány vára. Kezükkel hol a megvadult patakot vagy az erdő ellenséges fáit játszották – persze bábozni is szerették a történetet, bebújva a nagy székem mögé. Milliónyi kockából építettek mindent betöltő várlabirintusokat, de örömmel csiszolták le a vén hokedli málladozó festékét, mivel abból varázslatuk nyomán trón lett.

A pályázathoz a nagyobbak szívesen beöltöztek, hol több méter fóliába, hol angyalszárnnyal, koszorúkkal. Ügyesen vágták a hungarocellt a vékony forró fémszállal, vagy tanulmányozták a népművészet jelképeit (a tündér végül gránátalmás, a királyfi napmotívumos, a lány tulipános lett) gyapjú hajak, vászon öltözetek váltakoztak a szobrokon, a szerint, ahogy haladt a történet a vége felé.

A lehetőségek egyik eszköze volt a hat kicsi ablak díszítése, amit Mondrian stílusában ragasztottunk be. Színes fényeink vannak azóta!

Az ünnepek a kerámia teremben külön koreográfia. A karácsony és a húsvét remek alkalom, hogy új ötleteket próbáljanak ki, és a Medve-nap, ami kihagyhatatlan sok éve február 2-án, a humor forrása.

Nemezeltek székükre párnát, dörzspapírra krétával busómaszkokat, a színek játéka tárgyaikkal fotózva, 2 dobozból „fejek”, bajusz a lányokon népdalábrázolás grafikával, ausztrál didzseridu, papírmasé ötletek, de szeretnek papírt metszeni és linót, kedvelik a térbeli maketteket, de még egy gyufásskatulya is lehetőség a semmiből valamivé válásra.


Hatalmas nyitott fedélszékes rajztermem már a múlté, összevonták az iskolákat, de aztán az új iskolában sikerült ismét kialakítanunk együtt a gyerekekkel az elhagyott könyvtár terméből a saját kuckót. Ehhez bármit felhasználunk, nagy alapozott fatáblákat, régi bútort, kartont, karácsonyfának remek egy öreg létra, a Dunán szedett uszadékfa meseivé válik kezük nyomán, picassoi papírmasé kecske üdvözli a belépőket az ajtóban. Kalandra fel!


Május végén a művészetisek Arany – gáláján kiállításon mutatkoznak be. Meghívjuk a szülőket és minden diákot, hogy csodálják meg mire sarkalt minket a képzelet. Más-más témát dolgozunk fel pl.: a magyar népmeséket, Shakespeare-t, a honfoglalást, a reneszánszot, Arany János verseit, állatokat, most a tengeri legendákat és lényeit.

De a gyerekek ötletességüket kiélhetik nyáron is, 18 éve minden júniusban, ha eljönnek az Örökségvédő táborba, ahol ők is tehetnek városuk, Lábatlan szépítéséért. Ekkor már elkezdjük országos helytörténeti pályázatunkat, (idén a 36. megalkotója a 9 éves Gréta lesz). Sokféle értékmentő munkát elvégzünk, de az alkotás, a játék is része a napoknak, készül újság a fotókból és írásaikból, közös tortát remekelünk, megnézzük más városok örökségvédelmét.

A szülők szívesen bejárnak a műhelybe, ilyenkor együtt alkothatnak nyílt napon a gyermekükkel – pl.: 3 szoborsorunk biztonságos felfűzéséhez egyik szülő barkácsolta a szerkezetet. Köszönet érte!



A tehetség egy ritka adomány, ellenben a gyerekek mindegyike rendelkezik azzal a csodával, hogy van képzelete. Segíthet a gyakorlás, a technikai tudás, de semmi nem pótolja a bennük meglevő fantáziát, a teremtő akaratot. A mellékelt fotók ízelítő ebből, hogy mit alkotnak diákjaim a grafika és kerámia délutánokon, de látható, hogy bármilyen témában kreativitásuk kiapadhatatlan, és ez nem illúzió! 
 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja