SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gólyabábokat készítettünk

Pap Nikolett [cikkei] - 2016-11-22
Először is szeretnék bemutatkozni: Pap Nikolett vagyok, 3 éve vagyok óvó néni a Berzencei Szent Antal Óvodában.

Nem olyan régen volt a minősítő vizsgám, és szeretném elmesélni, hogy kezdő óvodapedagógusként is igyekszem a legjobb tudásomat adni, és szívvel – lélekkel dolgozni, és persze nem csak most, hanem a jövőben is.

Az egyik ábrázolós tevékenységi forma keretein belül egy jó kis kreatív barkácsolós feladatot találtunk ki, amit a gyerekek a vezetésemmel és a dajka néni közreműködésével nagyon ügyesen meg tudtak, illetve tudtunk oldani. A végeredményre természetesen mindenki nagyon büszke volt, és a szülőket örömmel és lelkesen vezették be a csoportszobánkba, hogy megmutathassák, hogy mi mindenen „dolgoztunk” az elmúlt időszakban. Ugyanis az általam bemutatott tevékenységek nem egy nap alatt készültek el; ehhez szükségünk volt 2 hétre, hogy minden elérje a végleges formáját. Ez a 2 két hét a gyerekekben még jobban fokozta az alkotási kedvet.

Maga a tevékenység a gólyával kapcsolatos, és mindent e köré építettem fel. A téma pedig egy kedves gólyabáb elkészítése volt.

A tevékenység előzményei: beszélgetések, megfigyelések, séták, gallyak gyűjtése, gólyafészek készítése gólyával, a gólyával kapcsolatos mondókák és versek elmondása, dalok éneklése. Célom volt a gólya tulajdonságainak, jellemzőinek elmélyítése vizuálisan. Az előzményeknek fontos szerepe van, hiszen a két hét foglakozásai logikusan lettek felépítve és egymásra épültek. A gyerekek minden nap várták, hogy mi fog történni, és milyen újdonság lesz az adott napon. Amikor készítettük a fészket, kínálkozott a lehetőség, hogy a tojásokra bizony szükség van; és kihasználtam a lehetőséget egy spontán tevékenykedtetésre, ami még jobban előkészítette a gólyabábokkal való tevékenykedést.

Majd természetesen elkészültek a gólyaszülők is: Gólya Mama és Gólya Papa.

A tevékenység közben különböző feladatok is előtérbe kerülhetnek; például: próbálkozások egyénileg, esztétikai érzék alakítása, emlékezet és kreativitás fejlesztése, együttműködés erősítése, önállóság fejlesztése; különböző már ismert technikák alkalmazása (színezés, vágás, ragasztás), gyakorlás, rögzítés, a gólya jellemző jegyeinek a megjelenítése, ábrázolása; mindeközben fejlődik a képzeletük, a fantáziájuk, a figyelmük, a kitartásuk, együttműködésük, finommotorikájuk. Mindeközben folyamatosan érvényesült a komplexitás elve is, sokat verseltünk, mondókáztunk, énekeltünk.

A legfontosabb számomra eközben, hogy a gyerekek együtt voltak, együtt dolgoztak, figyelték és segítették egymást.

A tevékenység menete:

  • Az asztalrendezés, az eszközök előkészítése a csoport kialakított szokásainak megfelelően jel a gyerekek számára, hogy az asztalnál érdekes tevékenység következik. A gyerekek aktív részvételét segíti, ha bevonjuk őket az előkészületekbe.
  • Miután mindez megtörtént, nekiláttunk a kis gólyáknak. Több féle lehetőség volt, amiből a gyerekek szabadon választhattak, hogy ki melyiket és persze mennyit szeretne készíteni. Minden kisgyermek az egyéni képességeinek megfelelően tud választani.
  • Készültek egyszerű színezők, készültek sablon alapján színezhető gólyák, és készültek vattalapokból is kis gólyák.
  • A tevékenység lezárásaként közösen énekeltünk a benépesült gólyacsaládnak. Amikor a gólyák felé közeledtünk, egyre halkabban énekeltünk, hogy meg ne riasszuk őket. Amint távolodtunk, egyre hangosabban énekeltünk.
  • Saját készítésű eszközeinket és játékainkat a gyerekek jobban kedvelik, és véleményem szerint szívesebben is játszanak vele, főként mert benne van a kis kezeik munkája, vagy ötlete, vagy épp csak a megfigyelő tekintete. A csoportunk kéménye, és a mi gólyáink elkészítése nagy sikert aratott, és a gyerekek még elkészülésük után is jó pár hétig játszottak velük, és sokszor felelevenítették a történteket.


 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja