SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A nyári gyerekbalesetek megelőzhetőek

Családinet [cikkei] - 2012-06-29
Az iskolások által várva várt nyári szünidő sajnos számos lehetséges veszélyforrást is jelent a kicsik számára. A tapasztalatok szerint, nem csak a kellemes élmények, hanem a gyermekeket ért balesetek száma is növekszik a nyári hónapokban. A csemeték ilyenkor a szokásosnál több időt töltenek a szabadban, többet mozognak és előkerülnek a kerékpárok, gördeszkák, rollerek.

A kellemetlen sérülések szerencsére kellő odafigyeléssel és megfelelő felügyelettel elkerülhetőek. Ebben nyújt segítséget tanácsaival Dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza.

„A gyerekbalesetek kivédésében a szülőnek van a legnagyobb szerepe. Ez fokozottan érvényes a kisebb gyermekek esetében. Tapasztalatok szerint a súlyos balesetek száma odafigyeléssel és fokozott szülői felügyelettel nagymértékben csökkenthető” – mondta Dr. Krivácsy Péter.


Tanácsok a tipikus nyári gyermekbalesetek elkerülésére:

  1. Tanítsuk meg a gyereknek a helyes közlekedés szabályait! A gondos szülő legfontosabb feladata, hogy megtanítsa gyermekének az alapvető közlekedési szabályokat, illetve a megfelelő védőfelszerelések használatát. Mindezt legkönnyebben és leghatékonyabban játék közben tudja megtenni, hiszen ilyenkor a kicsik fogékonyabbak, ráadásul a közös időtöltés mindenki számára igazi élményt jelent. Továbbá nagyon fontos, hogy a szülő mindig pozitív példát mutasson: például vegye fel a sisakot, kösse be a biztonsági övet.
  2. Mindig legyünk a gyerekek mellett fürdés közben! A medencék és az élővizek komoly veszélyforrást jelentenek a gyerekekre. A vízi balesetek egyik fő kiváltó oka sajnos az elmerülés. Mindig tartsuk észben, hogy akármennyire is sekély az otthoni medence, nagy a fulladásveszély. Ráadásul a víz alá merült gyerek nem tudja megfelelő módon jelezni, ha segítségre szorul. A csecsemők számára az otthoni kis kád is veszélyes, ha nincs mellette valaki. A bölcsődés-óvodás korosztály számára pedig nyáron a kerti medence jelent kockázatot, emiatt javasolt – sőt több országban kötelező is – körbekeríteni a medencét.
     
  3. A kertben is biztonságban! Amennyiben kerti sütést, grillezést szervezünk, próbáljuk meg a gyerekeket távol tartani a tűztől. Elég ugyanis egyetlen rossz mozdulat, és súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek.
     
  4. Védekezzünk a napsugarak és a meleg ellen! A kisebbek érzékenyebb bőrük miatt gyorsabban leégnek a tűző napon, és könnyebben kapnak napszúrást. A déli órákban ezért egyáltalán ne tartózkodjanak a napon! Amikor viszont nap éri őket, elengedhetetlen a magas faktorszámú naptej használata. A kiszáradás megelőzése érdekében pedig a nagy melegben a gyerekeknek is kellő folyadékot kell fogyasztani.

„Összefoglalásként a legfontosabb szabály, hogy a kisgyermekeket soha nem szabad magukra hagyni, mert bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy baleset. Amennyiben megtörtént a baj, fontos, hogy a segítséget nyújtó felnőtt higgadtan viselkedjen. Ellenőrizze, milyen jellegű a sérülés, eszméleténél van-e a gyermek. Ha komoly vérzése vagy fájdalma van, azonnal hívjon mentőt és próbálja meg minél pontosabban leírni a sérülést. Ha súlyos a baleset, ne a szülő vigye be a kórházba a gyermeket, mert a nem megfelelően rögzített és ellátott sérülések később komoly egészségügyi problémák forrásai lehetnek. Ezen szabályok betartásával bár teljes mértékben nem kerülhetőek el a balesetek, de jelentősen növelhető annak esélye, hogy a nyár a kellemes élmények miatt maradjon emlékezetes” – tette hozzá a doktor úr.

Gondtalan és balesetmentes nyarat kíván a Budai Egészségközpont!

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja