De tényleg - számít a gyerekek fejlődésében, hogy milyen meséket olvasnak nekik?

Egy-egy mese nem. Különösen, ha az olvasás nem azt jelenti, hogy berakod a YouTube elé, ahol egy ismeretlen "felolvas", hanem reagálsz, válaszolsz is a kérdésekre, beszélsz is vele.

De ha például az a kérdés, hogy a mese a fontosabb, vagy az azt felolvasó szülő, nagyszülő véleménye, hangsúlya, magyarázata - nos akkor nem kérdés hogy ahhoz képest a mese nem számít szinte egyáltalán.

Nyilván minden számít, a nem semmiképp nem jó válasz

A meseolvasás ténye sokkal fontosabb, mint a mese, a megélt, látott világ (a felnőttek példája) sokkal fontosabb, mint az olvasott világ, és egy gyerek fejlődését ezernyi tényező határozza meg (sokkal jobban, mint egy mese).

A mesélés ténye szerencséssé teszi a gyereket

Eleve onnan induljunk, hogy minden gyerek, akinek mesélnek, pontosítva; akinek olvasott mesét, vagy fejből mondott mesét mesélnek a szülei - jóformán bármilyen is legyen az -, sokkal szerencsésebb és lelkileg sokkal nagyobb muníciót kap, mint az, akinek nem mesélnek egyáltalán, vagy akit csak a tévé elé tesznek.

Ezek a nagyon szerencsés gyermekek a társadalom olvasó embereinek a gyerekei, az összes ember körülbelül 9-10%-át teszik ki.

A többi gyermek a bölcsiben, óvodában találkozik először olvasott mesélvel, sokakat nem is érdekli, mivel nincs hozzá csatolva az az érzelmi élmény, amit a mesélés jelent (Összebújás, intimitás, szeretetteljes légkör, közös nevetés, feloldódás a mese humorában, katarzisában, vagy feszültségoldás a mese csúcspontja után.) Ők eleve a mesék egy kis részét hallgatják meg, nem szeretik, ha olvasnak nekik. Sajnos ők vannak többen.

A maradék esetében azt gondolom, hogy olyan meséket fognak hallani, ami a szerető családjuk körében kedves és elfogadott.

• Más lesz, aki kizárja Bogyót és Babócát és csak klasszikus meséket enged be,
• megint más, aki az illusztrátor művészisége alapján választja az olvasmányokat,
• megint más, aki a népszerű, filmes rajzolt hősök mentén keresi a szórakozást a gyerekének,
• megint más, aki a népmeséket kedveli, csak a magyar mesékből válogat
• megint más, aki Anna Peti és Gergő meséit fogja mesélni, stb...

Aki idejében elkezdi a meseolvasást, olvasó embert nevel a gyerekéből, értőn olvasót, az később bízhat benne, hogy a gyerek érdeklődése alapján közösen és önállóan is fog olvasni, és lehet önálló véleménye arról, hogy egy olvasmány érdekes-e a számára, vagy sem.

Azt hiszem, hogy bármit olvasunk a gyereknek, és bárhogy is nézzük a kérdést, az olvasó emberré nevelés szempontjából nagyon is mindegy, hogy melyik az ösvény, amin indulunk. A gyerek önálló lénnyé cseperedik, önálló véleménnyel, önálló könyv és olvasmány választási prefenrenciákkal, és ha ez így van, hát kiváló szülei voltunk.

Tökmindegy, hogy utálom-e a Disney hősöket meg a giccskirálylányokat, és rajongok-e mondjuk Réber László, vagy Szegedi Katalin grafikáiért, kiütéseim vannak-e Bogyótól és Babócától, vagy olvasok-e népmeséket. A lényeg az, hogy az olvasás adta imtim és szeretetteljes érzelmi élményt megalapozzam a kicsiben, hogy mire oda jut, hogy önállóan olvashat, addigra legyen egy olyan világképe, amivel a mi világunkban boldogabban élhet.

Összességében, a sok mese, történet, meg példa amit lát a felnőttektől egyfajta kulturális közeggé, háttérré áll össze, hatással van az értékrendre, a gondolkodásra, a világlátásra. Akinek csak egyféle mesét olvastak vagy nagyon zárt közegben nőtt fel nyilván szegényesebb képpel, kisebb rálátással rendelkezik - bár azt az egy dolgot lehet mélyebben ismeri, míg akinek sokféle meséből állt össze a jelkép- szó-  és élménykincse, sokkal gazdagabban látja majd a világot. 

Indexkép: karin_van_Duke képe a Pixabay -en.