Amikor tanárként azt hallod, hogy a gyerek skandál, visszaböfögi a verset, amiből nem ért egy árva, kajla mukkot sem, akkor nem mindig a gyerek a hibás, de a szülő meg a tanár mindig. Azok a gyerekek, akik sorra nyerik meg a szavalóversenyeket, soha nem alkalmazzák azt a tanulási módszert, amit most leleplezünk!

Anuyka barátnőm Petőfi Sándor népszerű őszi versét tanítja a gyereknek: „Ittvanazősz ittvanújra szépmintmindig énnekem …" együtt skandálnak, a gyerek persze még csak bátortalanul, anyuka meg kissé türelmetlenül, várva, hogy a gyerek vele mondja ezt az élvezhetetlen halandzsát, hiszen fel van adva …

A gyerek persze megtanulja, hogy a dallam alapján együtt mondja a szülővel a verset, és irodalom órán majd a tartalom, az élmény nélkül vissza is fogja büfögni, majd – mivel minden ilyesmi a rövid távú memóriában rögzül egy időre – el is felejti. Amikor pedig témazáróra kérdezik, csak szemrehányóan nézünk rá: De hát tudtad!  

A versek skandálása, vagyis a vers ritmus hangsúlyozása melletti ritmikus, de értelem nélküli felmondása, bizony kínszenvedés mind a versmondónak, mind a hallgatóságnak. Valami miatt azonban elterjedt, mint verstanulási módszer. Pedig semmi örömet nem ad, unalmas és kellemeltlen az eredménye is.

Hogyan tanuljunk verset?

Játékkal, ugyanis ez a módszer a színészmesterséget űzők kedvence is.

Az első lépés, hogy a verset – ha van színészi feldolgozás, márpedig a sulis versek közül mindegyiknek van – meghallgatjuk egyszer-kétszer együtt, vagy a gyereket megtanítjuk a tanulásnak erre a módszerére.

Utána felolvassuk, értelme szerint, hangsúlyozva, mintha színészek lennénk. (Színészes játék) Megkeressük benne a képeket, ami tetszik, ami öröm, ami érzelmet vált ki.

Utána, ha már folyékonyan fel tudjuk olvasni, mint egy színész, akkor készítsünk róla felvételt a saját hangunkon. Telefonnal tökéletes az eredmény – nézzük vissza magunkat. A legtöbb gyerek az első 3-4 változatot kitörli (még akkor is, ha soha senki nem nézi azt meg rajta kívül) és végül elfogad egyet, amit utána többször visszanéz, meghallgat.

Ennyi ismétlés után nagyon sok gyerek már tudja is a verset, de ha nem, akkor játszhatja, hogy mondja saját magával, a videón. Érdemes a háttérben hallgatva, tevékenységek végzése közben is bekapcsolni azt a verset, így is rögzül, ha még nem jegyezte meg.

A verset tehát nem tanuljuk:

• rigmusként, skandálva
• versszakonként (hacsak nem az a feladat, hogy egy-két versszakot kell megtanulni) – hanem teljes művészi egységben
• értelem nélkül - ehelyett a vers mondanivalóját, képeit, érzésvilágát felfogva, a teljes mondandót értelmezve
• szavak megértése nélkül – minden egyes szó jelentését külön le kell tisztázni. (Mit jelent a szűm? Hát szívem. Mit jelent hogy nézni is tereh? Hát nézni is teher, ez költői szabadság. És így tovább…)

És legfőképp nem tanuljuk kényszer alatt, csak azért, mert a tanár feladta. A vers lehet játék, és lehet olyan vers is, amit nem szeretünk – miért ne lehetne? – de egy nem szeretem játék nehézsége is adhat épp kihívást, hogy ezt vajon mennyi idő alatt tudom megtanulni?

Próbáljátok ki a tanulásnak ezt a módját, sokkal nagyobb móka, mint együtt skandálni Petőfit.

Kép forrása: khamkhor képe a Pixabay -en.