SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mese gyerekeknek - hogyan válasszunk mesekönyvet?

Családinet [cikkei] - 2020-02-17
Tudjuk, hogy a mesekönyv fontos fejlesztő eszköz a gyerekek számára, de vajon melyik a jó választás? Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője elmondta, melyik életkorban, milyen az ideális mese gyerekeknek.


Mese gyerekeknek – már csecsemőkortól kezdve!

Már születéstől kezdve fontos, hogy sokat beszéljünk a csecsemőhöz, hiszen hallás útján tanulja meg a szavakat. A meseolvasás, az énekek, mondókák mind segítenek a szókincsét gazdagítani. A kisebb gyerekeknek a képeskönyvek is sokat segítenek, hogy a hallott szavakat össze tudják kapcsolni azok jelentésével. Emellett a szülő-gyerek kapcsolatra is nagyon jó hatással van, ha naponta összebújunk egy közös meseolvasásra vagy könyvlapozgatásra.

Csecsemők és kisgyermekek részére az alábbi szempontok szerint érdemes könyvet választanunk:

  • A hangok és a szavak gyakorlása segít a nyelvtanulásban, a gyerekek is kedvelik az ismétlődő kifejezéseket. A rövid mondókákat és énekeket tartalmazó könyvek biztos sokszor lekerülnek majd a polcról.
  • Hasznosak az egyszerűen megfogalmazott – akár egyszavas - mondatok, képpel.
  • Fontos a könyv mérete is, illeszkedjen az apró kezekbe, kezdetben érdemes vízálló, vagy kemény lapokból készült, strapabíró könyvet választani.
  • A könyv több funkciót is betölt ebben az életkorban, kisebb gyerekek számára jó, ha különböző anyagokkal, formákkal is megismerkedhetnek, tapintás útján. Érdemes több anyagból készült könyvet is beszerezni, illetve olyat, amin lyukak, plüss és csörgő anyagból készült részek is találhatóak.
  • A minimalista könyvekkel szárnyalhat a fantázia. A csak képeket tartalmazó könyvlapokkal kezdetben szavakat taníthatunk, később ők maguk is kitalálhatnak történeteket és mesélhetnek.
  • A gyerekek fejlődési üteme különböző, de ha ismerik a meséket és naponta forgattuk a könyveket, akkor 2-3 éves koruk körül már képesek arra, hogy hosszabb-rövidebb meséket végig hallgassanak. El tudják képzelni és értik a karaktereket, a konfliktust és a megoldást. Jellemző, hogy van egy-egy kedvenc mese, amit naponta kérnek, idővel ők maguk is fejből előadják a történetet.


Mesék óvodától iskoláig

A gyerekek rengeteget változnak ebben az időszakban. Rohamosan fejlődik a szókincsük, szárnyal a képzeletük és a kíváncsiságuk a világ dolgai iránt. 3 és 6 év között egyre komplexebb történeteket is tudnak követni. A mese gyerekeknek ilyenkor egyaránt lehet egyszerű felolvasás, de a történetet képekkel illusztrált könyvek is kedveltek, érdemes mindkét típust váltogatni.

  • Népszerűek a hétköznapjaikat bemutató történetek, olyan dolgokról, amiket ismernek, pl. játék a barátokkal, rokonok látogatása, alvás, fogmosás, kistestvér születése.
  • Érdemes összekötni az olvasást a cselekvéssel. Ha például ételekkel, főzéssel kapcsolatos mesét olvastunk, utána időzíthetjük a bevásárlást vagy ebédkészítést.
  • A mondókás, szavak és ritmusok gyakorlására szolgáló könyvek ebben az életkorban is nagyon népszerűek. Az ismétlődő szövegekbe ők is szívesen bekapcsolódnak, hangosan „olvasnak” velünk együtt.
  • A hétköznapi, saját életükből is ismert történetek mellett a különös lényekről szóló, fantáziabeli vidékeken játszódó meséket is szeretik.
  • Ismeretterjesztő jellegű, ünnepeket, szokásokat bemutató tematikus meséket és verseket is szívesen hallgatnak.
  • Ha a gyermek érdeklődik a dínók, tűzoltóautók vagy egy adott rajzfilm iránt, egy róla szóló könyvet is örömmel fog lapozgatni.
  • Érdemes könyvtárba is ellátogatnunk, ahol több típusú könyvet is megismerhet, így látni fogjuk, hogy melyik mesék válhatnak be leginkább.

Hol ronthatjuk el?

A mese gyerekeknek remek program, amit gyakorlatilag csak azzal ronthatunk el, ha nem csináljuk. A televízióból, tabletről hallgatott vagy nézett mesét teljesen más módon fogadja be és dolgozza fel, mint az élő szóban mesélt történeteket.

A választék olyan hatalmas, hogy azt gondoljuk, minden életkorú gyerek számára találunk megfelelő könyvet. Ám ez nem feltétlenül sikerül elsőre, sőt másodikra sem. Melléfoghatunk, ha olyan történet választunk, ami nem érdekli, esetleg túl hosszú mesével kezdjük vagy az olvasást félbehagyjuk, ha nem hallgatja csendben, hanem közbeszól, kiegészít, vagy bele kérdez.

A gyerekek személyisége és fejlődése sem egyforma, így érdemes ugyanazt a történetet többször elővenni egy idő után, vagy pedig magunktól mesélni. A saját régi kedvenc mesénket fejből, vagy kitalált történeteket a mindennapokról vagy csodalényekről. Aztán elővenni egy könyvet, először rövidebbet, képeset, aztán hosszabbat és bonyolultabb történetet, mígnem idővel az iskolás korba lépve, maguk is olvasóvá érnek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: www.jatekliget.hu
Kép: Evgeny Atamanenko / shutterstock

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja