Kreatív pillanatok

Írhatnék sok tudományos szöveget,
de úgy érzem, nem ez érdekli a pályázatot kiíró közeget.
Óvónéni vagyok közel 30 éve,
ezernyi emlék van gondolataim polcára téve.
Sikerek, kudarcok, boldog és nehéz napok,
melyik legyen az miről írni akarok?
Cikáznak fejemben élmény villámok,
mi legyen, mivel a publikum elé kiállok?
Úgy döntöttem, érzéseim rigmusokban tálalom,
s miről mit gondolok, azt így átadom.
Bízom benne, egy két ötletet is adhatok,
s olvasóim arcára kis mosolyt is csalhatok.
Az elején kezdem, bemutatom óvodám,
rendet tettem kobakomban, mit akarok, tudom ám!
Kis városunk közepén áll egy szép óvoda,
sok kicsi és nagy gyermek vidáman jár oda.
Apró lábaikkal reggelente futnak, szaladnak,
ahogy lépteikkel a csoportjuk felé haladnak.
Minden egyes terem igazi csoda, 4 szép csoport,
Micimackó, Süni, Szivárvány, és Katica.
A mi csoportunkba sietve jön 23 kicsi lurkó,
gyönyörű kép jelzi a falon, mi vagyunk a Micimackó.

Ahány gyermek, annyi csoda, mindegyikük más és más,
együtt jól érezzük magunkat, ehhez kell a kreativitás.
Hisz egyik kicsi, másik nagyobb, szőke, barna és vörös,
szerintem alig van bennük valami közös.
Egyik csendes, másik hangos, egyik lusta, másik gyors,
erős, gyenge, bátor, félénk, ügyes, suta, nyugodt, élénk.
Szófogadó, rosszcsont, vidám vagy szomorú,
olyanok vagyunk együtt, mint egy tarka koszorú.
Hisz egyik rajzolni szeret, a másik meg vágni,
harmadikuk barkácsolni, többen táncot járni.
Biciklizni, focizni, vagy épp fára mászni,
jó ég, hogy lehet mindegyiknek valamit kitalálni?
Apró kezük közül kerül ki sok csoda,
nem hiába ilyen szuper hely ez az óvoda.
Gyurmacsiga, diógomba, papírból esernyő,
falevelek ujjnyomattal, mókuskának etető.

Mihály napi vásárban sürögnek, forognak,
ügyességükért egy petákot kaphatnak.
Nem számít, ha kiszakad a harisnya,
csak vásárfiával teljen a tarisznya.

Szüretkor a csősztől szőlőt lophatnak,
boros pincében mustot is ihatnak.

Kukorica fosztón pattognak a szemek,
csuhéból bábot csinálnak kis kezek.

Fonó hetén pókhálót sző a sok kis gyerek,
óvónénik előadásán nevetni is lehet.

Sorolhatnám még, mennyi minden mókás,
ahogy megismerik a sok szép szokást.
Nemcsak nézik, hanem teszik, veszik,
igazi jó játék által valóban megismerik.
S e jeles napokon kívül annyi minden lehet,
hisz a gyermek a játékban bármiből bárki lehet.

Királylány, menyasszony, falatozó rendőr,
oroszlán, katona, vagy éppen csendőr.

Tündér és boszorkány, nyuszi vagy róka,
ez ám naponta az igazi móka.

Meglesni, érezni, mitől boldog a gyermek,
az óvónénik többsége bizony erre termett.
Figyelni, óvni, segíteni, vagy kivárni,
a legjobb megoldást mindig megtalálni.
Kreatív vagyok? Azt hiszem igen.
Tanultam, vagy születésemtől vagyok ilyen?
Sok érdekes kérdés, a válasz az titok,
s hogy jól teszem a dolgom, abban igen bízok.
Hisz otthon is mindig azon jár az eszem,
miből mit lehet csinálni, míg a levest felteszem.
Kávézacc, kupak, guriga, vagy zacskó,
gyurma lesz, kígyó, hóember vagy tacskó?
Bújom a könyveket, nyitott szemmel járok,
hátha valahol, valami érdekeset találok.
Nem szégyen mástól tanulni, ellesni,
lényeg, hogy mindig lehessen valamit tenni.
Nem vagyok egyedül, hisz sokan az országban,
teszik ugyanígy dolgukat az óvodákban.
Ki most nem ragadott tollat írásra,
lehet, hogy éppen készül a Márton napi felvonulásra.
Mi mind tudjuk, hogy az óvoda egy csoda palota,
varázslattal van kirakva minden ablaka.
Rosszaságból csíny lesz, piciből nagy gyerek,
az „el” betűből „er”, a szögletesből kerek.
Irka-firkából ügyes kis kezek,
gyönyörű rajzokkal töltik ki a teret.
Pancsoló lurkóból ügyes kis kézmosó,
s megtanulják, hogy nem csúszda a folyosó.
Mire mindent felfedeznek, átélnek és tudnak,
óvónénik a fülükbe csuda dolgokat súgnak.
„Ügyes vagy!” „Szép lett!” „Ezt bizony illik!”
A gyermeki lélek ilyenkor kinyílik.
Persze nem mindig sikerrel van az utam kirakva,
bizony néha nem vagyok felkészülve a kudarcra.
Ilyenkor lelkem szomorúan piheg,
de a megoldás a nyomomban máris ott liheg.
Megrázom magam, nem lehet így lenni,
ki kell találnom, mit is kell tenni?
Nem maradnak lelkemen karcok,
megoldásért kárpótolnak boldog gyermekarcok.
S mi a módszerem? Mitől működik a csoda?
Szeretet az, melynek elfogadás a kapuja.
Megtalálni minden kicsiben ami jó és „kerek”,
tudni, hogy mitől lesz ügyesebb, boldogabb minden pici gyerek?
S ha elfáradunk, meg kell kicsit állni,
pihennünk kell, hogy tudjunk újra jó dolgokat kitalálni.
Hisz a gyermek is elfárad, de álmában is tudja,
mennyire biztonságos, CSUDA JÓ HELY EZ AZ ÓVODA!

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.