SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Már születésünk előtt eldől, hogy kiből lesz jó matekos?

Családinet [cikkei] - 2021-10-11
Miért van az, hogy egyes gyerekek rajonganak a matek feladványokért, másokat pedig igazán embert próbáló feladat rávenni a gyakorlásra? Egy biztos, valamilyen szintű matematikai tudásra minden gyereknek szert kell tennie, hogy a világban boldogulni tudjon. Ezt a képességet pedig már kisgyermekkortól kezdődően fontos fejleszteni.
Már születésünk előtt eldől, hogy kiből lesz jó matekos?

Génekbe kódolva

Journal of Child Psychology and Psychiatry kutatásában ikreket vizsgáltak és megállapították, hogy a matematikai képességeket az öröklődés 40%-ban határozza meg. A környezeti hatások szerepe ennél alacsonyabb, 20% körüli, ám cseppet sem elhanyagolandó. Lényeges tehát az is, hogy szülőként mi hogyan vélekedünk a számok világáról, milyen érzéseket, tapasztalatokat közvetítünk a gyerek felé a tantárggyal kapcsolatban. Emellett a tárgyat oktató pedagógus is jelentős hatással van arra, hogy egy gyermekben szorongás vagy érdeklődés alakul-e ki a matematikával kapcsolatban. 

Természetesen az egyéni különbségeket is figyelembe kell venni: a gyerek érdeklődik-e a számok világa iránt, szívesen gyakorol vagy inkább más tevékenységekre fordítja az idejét? Fennáll esetleg olyan tanulási, számolási zavar, amely hátráltatja a jobb eredmények elérésében? Ezekre rendszerint az általános iskolában derül fény, ilyen esetben gyógypedagógus bevonására, fejlesztő foglalkozásokra van szükség. 


A számfogalom kialakulása

Szülőként már kisgyermekkortól kezdve érdemes matematikai fejlesztéssel foglalkozni, a gyerek életkorának megfelelően, játékos formában.

Olvasd el ezt is:

A számfogalom 2-3 éves kor környékén kezd kialakulni. A gyerekek ebben az életkorban nagyjából két kategóriában gondolkodnak: van az egy és a több, mint egy. A nyelvi fejlődésüket mutatja, hogy különböző mondókákat megtanulnak, elmondják, de itt még nem értik, hogy valójában mennyi is az az öt, amitől érik a tök, vagy az a hat, amitől hasad a pad. Érdemes azonban mondókázni, a számoláshoz az ujjukat használni, az Egy – megérett a meggy előtt, például ezzel a rövid kis mondókával kezdve: 

Egy, kettő, három, négy,
Te kis legény hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a falu végire.

Középső csoport körül már egytől ötig vagy akár tízig is felismerik a leírt számokat, el is tudnak számolni eddig, és értik az olyan fogalmakat, mint a kevesebb, több, kisebb, nagyobb. 

Nagycsoportos korban pedig játékos formában akár már olyan bonyolultabb műveleteket is el tudnak végezni, mint a kivonás. Ha például öt kavicsot számolunk és abból elveszünk egyet, tudja, hogy négy marad. 


Matekozzunk – már egy éves kortól is

Ahhoz, hogy az iskolába kerülve gyerekünknek minél kevésbé okozzon gondot, szorongást a matematika, szülőként érdemes már kicsi korától kezdve megismertetni őt a számok világával, felkelteni az érdeklődését a számok iránt. Ahogyan mindennapi tevékenységeink közben fejlesztjük a beszédét azzal, hogy beszélünk hozzá, a számok megismertetésével kapcsolatban is így járjunk el. 

Olvasd el ezt is: Mondókák számokkal

Ha kakaót kér, számoljuk hangosan, hány kanállal teszünk a tejbe. Számoljuk le, hány gombot kell begombolni, mennyi ruhát teszünk a mosógépbe, hány autó mellett haladunk el séta közben, vagy a lépéseinket a postaládáig. Nézegessünk mesekönyvet, számoljuk meg például az állatokat a képen. Mondókázzunk, számoljunk építőjáték elemeket, plüssállatokat vagy kisautókat. 

A számolás mellett a matematikai készségek fejlesztését szolgálják a csoportosító játékok is. Szín, nagyság és forma szerint is szétválogathatunk dolgokat – először érdemes csak két csoportot csinálni. Így a párosítást, több, kevesebb fogalmakat is tudjuk gyakorolni. A különböző életkorokban eltérő nehézségű játékokkal segíthetjük a matematikai képességek fejlesztését. Válasszunk életkoruknak megfelelőt, amitől a tudása gyarapodik, és sikerélményt okoz. 

Forrás: www.jatekliget.hu 
Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja