SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Meddőség: mit tegyünk, ha nem jön a baba?

Családinet [cikkei] - 2018-09-26
A meddőségi definíció évek óta változásban van, ma már egyre ritkábban mondják ki az orvosok, hogy egy párnak nem lehet gyereke.

Fontos azonban, hogy mielőbb szembenézzünk a problémával, már 6-8 hónapnyi sikertelen próbálkozás után keressünk orvosi segítséget.

Hogy mi zajlik az első konzultáción, milyen vizsgálatokra van szükség, és milyen szakorvost javasolt felkeresni a nőgyógyász mellett, arról Dr. Tóth Alexandra, a Belvárosi Orvosi Centrum szülész-nőgyógyásza mesél.
 

Mikor mondjuk, hogy valaki meddő?

Korábban akkor mondták egy párra, hogy meddő, mikor egy éven keresztül sikertelenül próbálkoztak, és a nőnek nem sikerült teherbe esni. Mára árnyaltabb a definíció, és nem csak időtartamhoz, hanem az életkorhoz is kötik a meddőség definícióját – nem mindegy, hogy 35 év feletti vagy 35 év alatti nőről van szó.

"A mai, korszerű technikák mellett olyan kijelentést, hogy valakinek nem lehet gyermeke, már nem teszünk, minden esetben igyekszünk segíteni. Ha rendszeres házasélet mellett, 6-8 hónap próbálkozás után nem alakul ki a terhesség, akkor érdemes felkeresni egy szülész- nőgyógyászt, hogy az általános kivizsgálást megkezdjük" – mondja Dr. Tóth Alexandra.
 

Több formája lehet a meddőségnek

A legelső találkozás alkalmával a nőgyógyász részletes anamnézist vesz fel, melynek célja a beteg kórtörténetének, valamint jelen panaszainak megismerése és rögzítése.

"A beszélgetés során az általános egészségi állapotra kitérő kérdések kerülnek elő, mint a gyógyszerszedés, a családban előforduló betegségek, valamint a páciens szülészeti anamnézisre fókuszálunk, vagyis, hogy volt-e már terhes valaha, illetve szült-e már. A meddőségnek ugyanis több formája van: az elsődleges, amikor az illető még terhes sem volt, és a másodlagos, amikor már volt terhesség, esetleg szülés is, de nem sikerül a gyermekáldás. Ezeket mind mérlegelnünk kell abból a szempontból is, hogy hogyan kezdjük meg a kivizsgálást" - hangsúlyozza.
 

Beszélgessünk a nőgyógyászunkkal

A konzultáció során a szakember ismerteti a kivizsgálások menetét, különös tekintettel a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, mint rákszűrés és az általános nőgyógyászati ultrahang. 

"Nőgyógyászati általános ultrahang alatt a kismedencei ultrahangot értjük, amivel fel tudjuk térképezni az esetleges problémákat. Nagyon fontos továbbá a petevezeték-átjárhatósági vizsgálat, ami egy speciális nőgyógyászati ultrahang vizsgálat, ezt HyCoSy vizsgálatnak hívják. Kontrasztanyagot fecskendezünk a méh üregébe, amelyet ultrahanggal követünk, és ezáltal olyan elváltozásokat is tudunk azonosítani, melyeket hagyományos nőgyógyászati UH-val esetleg nem, vagy csak nehezebben vettünk volna észre" - mondja a Belvárosi Orvosi Centrum nőgyógyásza.
 

Sokszor apróság áll a háttérben

Ha a méhüregben van probléma, rendszerint egy rövid, altatásos nőgyógyászati kisműtét jelenthet megoldást.

"Nagyon sokszor előfordul, hogy apróság áll a háttérben, ami könnyen kezelhető. A nőgyógyászati kivizsgálás mellett a szexuális úton terjedő kórokozók szűrésére is különös hangsúlyt kell fektetni, mert előfordulhat, hogy tünetek nélkül, de kórokozók okoznak problémát. Ezzel párhuzamosan zajlanak a női, nemi hormonokra fókuszáló vérvételek, melyek a ciklus adott napjaihoz köthetők, és külön figyelmet kap a pajzsmirigy hormon, a prolaktin szint és a D-vitamin szint."

Ha bármi eltérés igazolódik, más szakterületről is javasolják szakorvos bevonását, például endokrinológiával foglalkozó belgyógyász szakorvost vagy immunológust.

"Fontos, hogy ezek a szakorvosok, akik segítik a szülész-, nőgyógyászok munkáját, jártasak legyenek a meddőség kezelésében. Más egy általános belgyógyász szakorvos és az a belgyógyász, aki endokrinológiára, esetleg meddőséget okozó, nőgyógyászati kórképekre - mint a policisztás ovárium szindróma – szakosodott" - teszi hozzá.
 

A férfi partnert is ki kell vizsgálni

Kiemelten fontos, hogy a párnak ne csak a női tagja, hanem a férfi is vegyen részt a számára javasolt vizsgálatokon, hisz a friss felmérések szerint a meddőség hátterében 40%-ban női eredetű, 40%-ban férfi eredetű problémák állnak, a maradék 20% pedig közös.

"Érdemes az elejétől a férfi partnerre is koncentrálni, az ő kivizsgálásuk viszonylag könnyebb, kevesebb invazív beavatkozást igényel. A férfi meddőség kivizsgálását andrológus szakorvos végzi, és ő határozza meg a további lépéseket."

Indexkép: it's me neosiam / Pexels
Forrás: purecom.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja