SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hétről hétre 4.

[cikkei] - 2004-04-15
Amelyben az egyedülálló anya elviszi Pink-koncertre a gyerekét, behúz egy strigulát a friss egyedülálló anyák rovatba, végül pedig megüli a Húsvétot úgy, ahogy azt egy egyedülálló anyának nem is illik: családban...Méghozzá nem is kicsiben.



Hétről hétre 4.

Hétfő

Tulajdonképpen az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy történik valami. Nem arra gondoltam konkrétan, hogy maradjon el a koncert, de hitetlenül is hittem abban, hogy egy hirtelen jött deus ex machina folytán valaki másnak kell majd elkísérnie a Kiskamaszt a Pink koncertre. De mivel a felmentősereg erőst késett, az eseményre deus ex helyett deux a deux mentünk…
Tököltem egy darabig, hogy most kocsival vagy sem, aztán lusta voltam kiszállni az Árpád-hídnál, úgyhogy mentünk a Porcsarnokig (vö. Aréna), ahol még találtunk parkolóhelyet.
Ez sem a jóistennek volt köszönhető, hanem annak, hogy baromi korán volt, mert az indulás időpontját a villamosozással számolva jelöltem ki…Még nem volt fél nyolc. Ami a nyolc órás kezdéshez képest nem olyan rossz, de később belátjuk, hogy de igen.
Belogoltunk a valamilyen színű bejáraton, megkerestük a helyünket (ülő), s látván a tátongó nagy ürességet, kivándoroltunk a büfébe. A folyosó látványa a Fővárosi Nagycirkuszéhoz volt hasonlatos, ott látni csak ennyi elkeseredett arcú szülőt. Üdítően hatott a sok-sok elszánt apuka, aki most éppen megmutatja. A kávé után megakadályoztam, hogy a gyerekem Pink-pólót vegyen ötezerért, de a nyakba akasztható fluoreszkáló vacaktól már nem tudtam megmenteni. Visszaporoszkáltunk a helyünkre, ahol még mindig tátongott az üresség, s ez nem változott az elkövetkezendő két órában sem, gyak. mi képviseltük a gé szektort. Ettől kissé magányosnak éreztem magam, de nem kezdtem kilátástalan alkudozásba a marcona biztonsági őrrel, hogy engedjen át minket egy sűrűbben lakott bolygóra.
Apának biztos sikerült volna.
A koncert kilenc után kezdődött, addigra már fásultan bámultam a színpadot, de minden szám végén heves tapsorkánba fogtam, hogy a gyerek lássa: még ébren vagyok. És azt is mondtam neki, hogy tetszett, ami majdnem igaz, ha nem untam volna halálra magam, de nem akartam elvenni a kedvét. Feltettem a rutinkérdéseket (melyik tetszett legjobban,…stb.), megegyeztünk, hogy roppant jó ötletnek bizonyult nem rózsaszínbe öltözni, mert minden pisis abban volt, és hazavezettünk abban a tudatban, hogy másnap reggel nyelvtan dolgozat.

Kedd

Felhívott Peggy. Osztálytársam volt a gimiben, ő vett rá, hogy feladjam filoszi törekvéseimet, s a biztos felvétel reményében jelentkezzek tanítónak. Mert ő már akkor egy éve ott, s nem is olyan vészes. Na ja, de ő a tesis csoportba járt, ott meg volt pasi bőven, de sehol máshol, csak folyosón kötögető lányok amerre a szem ellát.
P. azt mondta a telefonban, hogy egy hónapja otthagyta a férje a két gyerekkel. S hogy fél hatkor kel, szétszórja őket különböző kisdedóvó intézményekbe, elrohan melózni, ahonnan fél ötkor föláll ugyan, de így is az ő gyerekei várakoznak csak a kisdedóvó arra kijelölt helyiségében…Az ember erre azt mondaná, hogy sajnálja, de az egyedülálló anya csak nyög valamit a kagylóba, s egyáltalán nem boldog attól, hogy eggyel többen van. S nem tud semmi vígasztalót, csak azt, hogy lesz ez még így sem, mert eljön az a pillanat, amikor a remény, hogy apu visszajön, végleg szertefoszlik, s a próbatételből, amivel most még rátermettségét bizonyítja (plusz megélhetés), hétköznapi robot (plusz megélhetés) lesz.
Nem igazság. Ez valahogy nem fair. Tessék ezt tisztességgel szabályozni. Mert lehetetlen, hogy a szétválás pillanatától fogva az összes létező teher a nő nyakába szakad, miközben a pasija egy családdal arrébb áll, s homokzsákok nélkül, könnyedén veszi az új akadályokat.
Függetlenül attól, hogy mindez kin és milyen mértékben múlott, mert ebben a felek - érthetően szubjektív alapokon - úgysem tudnak dönteni. Igen, adjanak áthidaló, s vissza nem térítendő kölcsönt annak, aki hirtelen magára marad. Csak annyi időre, hogy össze tudja szedni magát, hogy újraszervezze az életét, hogy átálljon egy másik időszámításra. S közben jól kisírhassa magát, mert a melóban az nem ildomos… S hogy rágyúrjon arra is, hogy egy komplett fizetés helyett majd a kisírt öt-tízezer forinttal kell majd beérnie a fennmaradáshoz…Ha éppen nem adatja el apu a lakást a feje fölűl, hogy kivegye a részét a befuccsolt vállalkozásból…
Nem jó ez így.
Valaki csináljon valamit.
Azonnal.

Szerda

Rámtört a depresszió. Benne volt P. telefonja is, meg Apa nemtelefonja is, láthatóan és (nem)hallhatóan baromira nem érdekli, mi van velünk. Végül persze felhívtam, szabadkozott: ma már háromszor majdnem fölhívta a gyereket… A Majdnemapa. Ez jó.

Hogy kitörjek a homályból, elmentem a konditerembe. Osztálytársanyuka lecsábított  capoeirára. Gondoltam, tökmindegy mi, csak mozogjon, s ne legyenek sokan.
Ennyi erővel beszállhattam volna a kocsiba is, mert ami ez után jött, egy hétre meghatározta az életem folyását.
A capoeira állítólag brazil eredetű küzdősport, amit az unatkozó családanyák kedvéért domesztikáltak a konditerem-tulajdonosok. Nos, én küzdöttem rendesen. Az egész mozgássornak van egy alaplépése, amit én sétának értettem az ordibálásban, de később kiderült, hogy az dzsinga vagy mi, ettől azonban nem lett könnyebb. Ráadásul a tükörben kénytelen voltam végignézni a bénázásom. Ettől sem…Ez a dzsinga olyan, mintha egy betépett pávián a fákkal sűrűn benőtt erdőben próbálna lendületesen előre haladni. Na, tessenek a pávián helyébe betenni a restségtől meggöbbölyödött, Stones-pólós anyukát, s egyből átélhetik, miért fojtogatott végig a röhögés…S amikor az ember végre elsajátította ezt az alaplépést, jönnek az egyéb variációk, amit azonnal és ott kell lekopizni, s nincs idő és alkalom elmagyarázni, hogy eleve azért nem lettem parkett táncos, mert képtelen vagyok erre -a másoknak egyszerűnek tűnő- feladatra. Mindenesetre tisztességgel végigcsináltam, bár erősen sajnáltam, hogy az előtanulmányaim során kifejezetten capoeira-zenének nevezett valamiből nálunk a tucctacc ritmusilag lebutított változata lett.

S egy hétig moccanni nem tudtam az izomláztól. Kizárt, hogy egy páviánnak is legyen ilyenje...

Csütörtök

Hármas lett a matek dolgozat.
Én ezt sem értem. Korrepetítor nénivel minden ment. Még velem is. Kánéni ráadásul azt mondta, a matematika ezen szakaszában már nem tud olyan feladatot adni a gyereknek, amit ne oldana meg…Ehhez képest a mérhető teljesítménye közepes.
Aztán jött többianyuka. Igaz, csak azok, akiknek a gyereke a várakozáson alul teljesített. S ők is ilyeneket mondtak. Forgattam a dolgozatot, tényleg van hiba benne. De a közepes számomra azt jelenti, hogy a gyerek bizonytalan az aktuális anyagban. A hibák meg nem bizonytalanságról, hanem figyelmetlenségről árulkodtak, hiszen ugyanabban a feladattípusban
szabad szemmel is érzékelhető volt a jártasság és a pontosság.
A pontrendszer hülyeség. Feloldja a pedagógust a gondolkodás és a mérlegelés felelőssége alól. No meg a pluszmunka alól. Ez a hármas torz tükre a gyerek tudásának. Ami még nem lenne baj, ha ennél több jegyük lenne egy hónapban, de nekik csak egyetlenegy van általában, nyögve-nyelve kettő, s ezek alapján vésik be az évvégit…S a sok kicsi torz jegyből születik egy bazinagy.
Na, ezért nem számít nálunk az osztályozás.
A gyerek szerint órán mindig ugyanazokat szólítják fel, s torna órán is vannak kivételezettek. Most ezzel én mit kezdjek? Csak azt tudtam neki mondani, hogy általában velem is ez történik, másokat szólítanak fel, s körülöttem is vannak kivételezettek. Én mulya vagyok, s mivel ő a gyerekem, benne is van némi mulyaság, bár Apa nem mondható éppen élhetetlennek, sőt. De Apát általában ki akarták rúgni és/vagy kisegítőbe akarták tanácsolni a suliból a magaviselete miatt.
Úgy tűnik, vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyek a szocializációs törekvések ellenére sem változnak sokat…
Ennyit a mulyaságról.

Péntek-Szombat-Vasárnap-Hétfő

Hurrá, nyaralunk!!!
Elindultunk Húsvétolni a Bakonyba. Egy kisebb csapattal: a csúcsidőben 14 gyerek és kicsivel kevesebb felnőtt. A kölyköket összezártuk, a felnőttek pedig elvonulhattak a kétágyas szobákba…Ettől persze a panzió egyéb lakossága sokat nem pihent, de mi voltunk többen. Én azt tanácsolom, aki hasonló szándékkal vidékre utazik, alaposan érdeklődje meg, hogy nem vagyunk-e ott. Nálunk ugyanis a legelső gyerek hétkor kapcsolja be a hallban található televíziót (max. hangerő), s a legutolsó felnőtt éjjel kettőkor mászik föl a kantinból, ahol előzőleg hangos röhögéssel meg-megszakított társasjátékokat játszott. Továbbá a lányok az est legkülönbözőbb pontjain kezdenek tipitapizni, amihez ugrálni kell, nagyokat, olyan nagyokat, hogy majd’ beszakad a födém.
De napközben nem vagyunk otthon. Napközben kirándulunk. Ami abból áll, hogy bőszen keressük azt a pontot, ahol utoljára láttunk valami turistajelzést. Néha letarolunk egy-egy védett növénnyel sűrűn benőtt domboldalt, mert az alján megpillantunk egyet, ide-oda mászunk a patakmeder fölött átheverő fatörzseken, mire valaki jól fogja a térképet, s kiderül, merre vezet az utunk, ami még egyáltalán nem biztos. A kiskamaszok mindeközben kiselőadást tartanak a felmenőiknek a túrázás tökéletes értelmetlenségéről, majd magukról elfeledkezve rohannak abba az irányba, ahol a szarvascsapat elhagyta a horizontot.
Egyébként a kamaszok és a szülők kapcsolata kiválóan modellezhető az első napi reggelivel:
a gondos szülő ugyanis – minden élettapasztalata birtokában- jó előre figyelmezteti a kölykét, hogy zabáljon, amennyit csak tud, mert legközelebb este eszünk, s hosszú út áll előttünk. A gondos gyerek megfelelő intonációval közli, hogy a reggeli szar, és nem eszik egy falatot sem, mert egyébként sem éhes…A szülő matekozik egy darabig, de aztán abbahagyja, mert még kihűl a rántottája négy tojással. S eljő a dramaturgiailag meghatározható pillanat (kb. öt kilométer után), amikor a kamasz minden pózát eldobva hisztizik, hogy éhes. A szülő meg széttárja a karját, hogy fiam, én megmondtam. Másnap pedig a gyerek két reggelit rendel. Ennyi. Csak a drogozással és társaival majd macerásabb lesz a bizonyítási eljárás…
Éngyerekem persze eszik rendesen, mert még nem nagykamasz, s hallgat az anyjára. És boldog is, mert bazisokan vannak körülötte, csupa játék, móka, kacagás, s az anyja is boldog, mert ivadéka végre tolmács nélkül is beszélget Újpasival, sőt. Majdnem olyanok vagyunk ezen a hosszúra nyúlt hétvégén, mint egy család.
A nyuszitojásokat a felnőttek egy gyerek izgalmával rejtik el a bozótban, s ugyanezzel az izgalommal nézik végig a Nagy Keresést. A kincs egy nagy kosárba gyűlik, s a kölykök egyetlen hangos szó nélkül osztják el, ha nem is testvériesen, de barátian.
Este pedig mindnyájan rúgjuk a bőrt, a gyerekem két gólt is bevarr a Kapusapuka hálójába, miközben néha meg-megszakad a játék, mert a papírsárkány végre szelet fog, majd zuhanórepülésben landol a tizenhatoson vagy hol.
Néha azt sem tudjuk, merre van a gyerekünk, valaki biztos, hogy figyel rájuk a csapatból, s a kicsilánynak is csak akkor szakad be a homloka, amikor a szüleivel hintázik.
Mindent egybevéve pompás hétvége volt ez, a gyerek első mondata itthon, hogy mikor megyünk legközelebb, majd, mondom, s átadnám az apukájának a maradék szünidőre, aki közli, hogy most jött meg a síelésből, sajnos, sok a dolga,  de másnap kettőre jön, de azóta sem hallottunk felőle.
Isten hozott a való világban, az ünnepnek ezennel vége.

A 3. hét

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

Minden nő tudja, hogy a nőgyógyász kincs. Ez egy bizalmi viszony, így nem csoda, hogy olyan embert szeretnénk választani, aki szimpatikus, aki tudja kezelni az esetleges betegségeinket és aki felkészít a szülésre. Egy fiatal lány éppen ezért a lehető legközelebbi személyt választotta erre a nemes feladatra, aki nem más, mint az édesapja.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
A szerkesztő ajánlja