Vekerdy Tamás: "Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel"

"Gyereket nevelni nem egyszerű, és senki sem születik szülőnek" - mondta el Gyarmati Rita pszichológus a Családinetnek. 

A szülőség egy komoly tanulási folyamat, amibe bele kell jönnünk. Ezért természetes, hogy néha követünk el hibákat a legjobb szándékaink ellenére is. A szülők többsége (a bántalmazó és mérgező szülőkről korábbi cikkeinkben írtunk) a lehető legjobbat szeretné a gyerekének, ezért például sokat olvas gyereknevelési témákkal kapcsolatban, beszélget ismerősökkel, rokonokkal, próbál helyesen dönteni a váratlan helyzetekben. Minden egyes helyzetben nem fogja tudni meghozni a leghelyesebb döntést, hiszen emberek vagyunk, mindannyian hibázunk.  

Ezek a döntések azonban komoly hatással lehetnek a gyermekünk sorsára. 

Vekerdy Tamás azzal nyugtatta a szülőket, hogy nem kell tökéletesnek lennünk, nem is tudnánk azok lenni. Egyszerűen csak jelen kell lennünk a gyerekünk életében. 

"Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

Gyermekünknek azt kell éreznie, hogy számíthat ránk, megbízhat bennünk és vigyázunk rá. Tegyünk hát félre néha minden feladatot, és figyeljünk csak rá! Most még kicsi, de nagyon gyorsan fel fog nőni - és később már nem biztos, hogy igényli majd azokat a dolgokat, amiket most még együtt csinálhatunk!
 

Sok felnőtt a szüleit hibáztatja, amiért ott tart most, ahol

Vannak olyan pillanatok a szülő életében, amikor felteszi a kérdést: vajon jól csináltam? Mégis el kellett volna engednem őt a buliba? Vagy jól tettem, hogy itthon tartottam? Jó ötlet volt beiratni sportolni? Hagynom kellett volna, hogy több édességet egyen? 

Amikor már felnőtt a gyerekünk, nem tudjuk visszafordítani az idő kerekét és megváltoztatni a múltbéli döntéseinket. 

Sok felnőtt a szüleit hibáztatja az élete alakulásáért. Például úgy vélik, azért nem vitték sokra, mert kiskorukban nem dicsérték őket eleget, és emiatt váltak önbizalomhiányossá. Más úgy véli, elment az egész gyerekkora az edzésekkel, mégsem lett belőle olimpiai bajnok, mert nem volt hozzá tehetsége - akkor minek kellett annyit sportolnia? Miért erőltették a szülei? A listát még órákig lehetne folytatni. 

Ha szakemberhez fordulunk, ott is az az első kérdés, hogy milyen volt a gyerekkorunk, milyen családban nőttünk fel. 

Ugyanúgy, ahogy a szülőség, a felnőtté válás sem egyszerű folyamat. A gyerekünk egyre jobban leválik rólunk, feszegeti a határait és próbál önállósodni. 

Gyarmati Rita pszichológus azt mondja, kamasz gyerek esetében a tiltás a legrosszabb, amit tehetünk. 

"Ha a kamaszt kemény keretek közé szorítják, és nem hagyják, hogy megtalálja az identitását, akkor később jön rá, hogy nem lázadt, és esetleg felnőttkorában kezdhet el lázadni. Ezzel pedig felboríthatja a családi hátterét, hiszen eddig mindig úgy élt, hogy meg akart felelni a szüleinek."
 

"Ne veszélyeztesd a sikerre való törekvésedet azzal, hogy szüleidet hibáztatod a saját küzdelmeidért"

És mit tegyünk akkor, ha már kirepült a gyermekünk és egyedül próbálja megállni a helyét az életben? Tudnia kell, hogy bármi történik, ránk mindig számíthat, hogy az éjszaka közepén is felhívhat, segítünk, és ott vagyunk mellette, mindenben támogatjuk. 

De. Szakemberek szerint a gyereknek nem azt kellene elvárnia a szüleitől, hogy ha elront valamit, akkor minden hibát kijavítsanak helyette, vagy hogy anyagilag továbbra is folyamatosan támogassák őt. És nem okolhatja a végtelenségig a szüleit az évtizedekkel korábban elkövetett hibáikért.

Ha a szüleinktől sok jót kaptunk, ám egy pár hiba becsúszott a gépezetbe, akkor nem szabad ezeket a hibákat folyamatosan felhánytorgatnunk és a szemükre vetni, miközben a jó dolgokat természetesnek vesszük. Legyünk inkább hálásak a pozitív dolgokért, és az esetleges hibákat beszéljük meg, ha szükséges, mint felnőtt a felnőttel. 

Pszichológusok szerint nagyon fontos az is, hogy meg tudjunk nekik és önmagunknak is bocsátani. 

Dr. Jeffrey Bernstein pszichológus azt mondja, sok olyan felnőttel találkozik, akiket a szüleik bántalmaztak, vagy akikkel rosszul bántak. Ő maga is követett el hibákat. Együttérez azokkal a felnőttekkel, akiket traumatizáltak, ennek ellenére úgy gondolja, hogy felül kell emelkedni a múlt sérelmein. 

"Ne veszélyeztesd a sikerre való törekvésedet azzal, hogy szüleidet hibáztatod a saját küzdelmeidért. Inkább vess egy pillantást a tükörbe. Kérdezd meg magadtól, hogyan tudsz elindulni a vágyott függetlenséged felé. A lényeg: tanuld meg jól érezni magad! Ismerd a saját értékeidet, még akkor is, ha a szüleid nem vették észre ezeket benned!"
 

A kulcs abban rejlik, hogy felismerjük a régi rossz szokásainkat, és változtassunk rajtuk

Sarah Epstein család- és párterapeuta szerint sokszor a régi rossz szokásaink ássák alá a jelenlegi kapcsolatunkat a szüleinkkel. Szerinte a kulcs abban rejlik, hogy ezeket felismerjük, és tudjunk rajtuk változtatni. 

3 dolog, ami segíthet a terapeuta szerint: 

1. Felnőttként kezelni egymást

Sok szülő még a felnőtt gyerekére is gyerekként, nem pedig egyenrangú félként tekint. Próbáljunk meg úgy kommunikálni egymással, hogy partnerként tekintünk a másikra, nem ragadunk egy alá-fölé rendeltségi viszonyban. 

2. Felelősségvállalás

A szakember azt mondja, abban, hogy jó kapcsolat tudjon kialakulni a szülő és a felnőtt gyerek között, egyaránt mindenki felelős. A kapcsolat fenntartásáért és irányításáért tehát mindenkinek tennie kell. 
 

3. Vitakultúra

Nem mindegy az sem, hogyan vitatkozunk a másikkal, a nagy veszekedések, kiabálás ugyanis sehová nem vezet. Helyette fontos, hogy mindenki belássa, miért is fajultak idáig a dolgok, és ha szükséges, próbáljunk meg változtatni az addigi kommunikációs stílusunkon. 

Indexkép: Gerd Altmann képe a Pixabay-en

Idézetek forrása: Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyve