Drága Kisfiam!

Tudom, hogy nem szereted, ha kisfiamnak szólítalak, de nekem mindig a kisfiam maradsz, akkor is, ha már felnőttél. Lehetsz bármennyi éves és lehetsz bármennyire is elfoglalt, lehetek bármekkora teher is a számodra, nekem még mindig a kisfiam vagy. 

Nehezen élem meg a kettőnk közötti szakadékot, az egyre nagyobb távolságot. 

Emlékszel? Amikor olyan 4-5 éves voltál, mindig azt mondtad nekem, hogy én vagyok a te szerelmed. Hogy engem szeretsz a legjobban a világon. Én csak mosolyogtam ezen és azt mondtam, hogy meglátod, eljön majd az idő, amikor egy másik lány lesz az életedben fontos, és vele fogsz majd lakni. Te erre ordítottál, hogy nem, nem és nem! Hogy te mindig velem akarsz majd lenni. Puszilgattál, ölelgettél, úgy bújtál oda hozzám, mint senki más. 

Tudtam, hogy eljön az az idő, amikor el kell válnunk. Örömmel fogadtam, akit választottál, igazán helyes kislány. Csendes lett a ház, amikor elmentél, de én mégis boldog voltam, örültem a boldogságodnak.

Az első években gyakran jöttél, én is jobban bírtam még utazni. De aztán kezdtem azt érezni, hogy amikor átmentem hozzátok, csak teher voltam a számotokra. Mintha mindig azt vártad volna, mikor megyek már el, meg egyébként is miért jöttem. 

Nem akartam zavarni, így inkább visszavonulót fújtam. Időnként amikor felhívlak, akkor is rohansz, alig van rám pár perced. Nagyon nehezen élem meg ezt. Hogy a kisfiam, akinek én jelentettem a világot, most úgy érzi, teher vagyok a számára. 

Csak addig tartottál az anyukádnak, amíg gyerekként szükséged volt rám, ma pedig már nincs szükséged rám. 

Amikor kicsi voltál és féltél a vihartól vagy a sötétben, bebújtunk a takaró alá és én ott vigasztaltalak. Megígértem, hogy mindentől megvédelek és te azt mondtad, ha idős leszek, te is vigyázni fogsz majd rám. 

Látom rajtad, hogy nem tudsz mit kezdeni azzal sem, hogy ma már nem vagyok olyan fürge, mint régen. Hogy ügyetlenkedek, hogy megbotlok, hogy összekeverek dolgokat, hogy már nincs annyi erőm, mint régen. 

Bocsáss meg, hogy már nem az vagyok, mint aki voltam régen, amikor kicsi voltál! Megöregedtem, és néhány betegségem is van, ami már a korral jár. De a legjobban az fáj, hogy csak teher vagyok neked. Annak, akit a világon legjobban szeretek, aki életem egyetlen értelme. 

Nagyon szeretlek drága kisfiam, és bocsáss meg, hogy sírok! Nem bírtam már visszatartani a könnyeimet...

Szeretettel ölel:

Édesanyád

Indexkép: Depositphotos.com