A burnout/kiégés fogalmát műszaki területről kölcsönözte a pszichológia, eredetileg az üzemanyagok túlhevülése miatti kiégést nevezték így az atomenergia tudományában, később a repülőgépek hajtóművének üzemanyag hiányában történő leállását is így emlegették a szakemberek. Innen már csak egy ugrás a segítő szakmákhoz történő fogalomtársítás: a használt energiaforrás náluk a figyelem, az empátia, a készenlét állandó fenntartása, mely utánpótlási lehetőség hiányában szintén kimerülhet, és a segítés csak addig tud működni, míg a tartalékok ideig-óráig kitartanak.

A folyamatos energiadeficit a szülői szerepben is kiégéshez vezethet. Ez valóban vérbeli ”segítő szakma”, annak minden veszélyforrásával, kihívásával és monotonitásával együtt, tehát kiégés szempontjából kifejezetten nehéz terep… A túlzott energialeadás lehetősége a gyermekkel, háztartással töltött idő alatt folyamatosan fennáll, és vannak olyan időszakok és helyzetek, amikor a töltődés lehetősége kevés. Lehet ez egy alváshiányos időszak, dackorszak, vagy akár a „pimasz kamasz”-éra fárasztó küzdelmei…

A szülői lét egyfajta krónikus stresszforrás. A rövid határidők, a folyamatos készenléti állapot, a hosszú munkaórák és a tervezés lehetetlensége erőt próbáló kihívás minden szülő számára, és akkor még nem beszéltünk az én-idő háttérbe szorulásáról, a hobbik elvesztéséről, vagy az állandó újra tervezésről és a különböző, gyermekeinket érintő aggodalmakról, kapcsolati feszültségekről.

Szülőnek lenni legalább napi 12 óra munka… Éjszakai felriadások, amikor a belső ébresztő kilöki a szülőt az álomból, mert valami probléma őröl a fejében… Tényleg, mikor is lesz a zongora évzáró? Kellene egy új szandál, mert a régi tegnap leszakadt…, mit főzzek ebédre három krumpliból meg egy padlizsánból? Meddig megy még az állandó dacolás és az alkudozások? Mit mondjak egy drága ajándék iránti kérésre?

És ha sikerült elszundítani, plüssállatával megjelenik a gyerek, bebújik a szülői ágyba, ám reggel arra ébredünk, hogy fejtől-lábtól átfordult, és az arcunktól öt centire ott egy láb…Hajnali ködös agyunk már érezteti az alvás hiányát, a test lustán mozdul, a gyomrunk csomóban összeáll, és már hallatszik is a fürdőszobából a sokat sejtető dallam: „Kééész vagyok!”

A stresszhormonok egy ideig még fenntartják a teljesítményt, nyavalygásra nincs idő, felkelünk és kezdődik egy újabb nap. Ugyanolyan nap.

Amikor a stresszhormonok is kimerülnek, önostorozó gondolatok bukkannak fel a szülői elmében: „rossz szülő vagyok, rossz társ, rossz háziasszony”, és a marcangoló lelkiismeret újra tovább lendíti a teljesítményt.

Az egész szervezet visítva, villogva üzeni, hogy nincs több fedezet, kifogytak a raktárak, pihenésre, töltekezésre van szükség, ám valaki ott benn azt súgja: nem vagy elég jó… És a reggeli kávénkból kegyelemdöfésként egy műanyag dinoszaurusz kukucskál kifelé…

Ha hónapokon át egyre csak energiát áramoltatunk ki az üres raktárból, mínuszba fordul a mérleg. A test is megszólal: fejfájás, emésztési panaszok, nyakfájás, szívpanaszok, pánikreakciók jelentkezhetnek, emiatt még rosszabb állapotba kerülünk, és egyre mélyebbre kerülünk a spirálba. A tükörben egy egyre fáradtabb, szinte ismeretlen embert látunk, aki alig hasonlít akkori önmagunkra, amikor még jól éreztük magunkat a bőrünkben. Visszavonjuk energiáinkat a kapcsolatainkból, maradék szabadidős tevékenységünkből, és tovább rontjuk az eszközt, amivel dolgoznunk kell: saját személyiségünket.

Kép: Depositphotos.com

A szülői kiégés jelei

A szülői kiégés jelei három fontos területen jelentkeznek. Az állandó kimerültség érzet az első jel, nyomott kedvetlenséget érzünk, melyet a vádló belső hang hatására még le tudunk győzni. A gyermekkel való kapcsolatra ilyenkor egyfajta mentális távolságtartás jellemző, amikor is a kiégett szülő az alapvető szükségletek kielégítésére próbálja korlátozni fogyó energiáit, és kerüli a gyermekkel együtt töltött minőségi időt. A szülői tevékenység hatékonysága meredeken esik, és a szülő érzelmileg elérhetetlenné válik. Ezt már a gyermek is megsínyli, tiltakozása pedig újabb olaj a tűzre.

Minden esetben szülői kiégés fenyegető veszélyére kell gondolnunk, ha krónikusan időhiányt érzékelünk, állandóan az a megélésünk, hogy nélkülözhetetlen a jelenlétünk, nélkülünk megáll az élet, ha türelmetlenek vagyunk, elégedetlenek, ingerültek, keserűek, esetleg szélsőségesen cinikussá válunk, és mindenben csak az öröm nélküli feladatot látjuk.

A kontrollálatlan érzelmi kitörések, sírásra való hajlam, undor a tennivalókkal szemben, vagy a sértődésbe való menekülés mind jelei annak, hogy változtatni kell a gyermekkel kapcsolatos hozzáállásunkon, időbeosztáson.

Ha állandóan frusztráltak vagyunk, reménytelenek, tele vagyunk kételyekkel önmagunkkal szemben, reménytelenséget, csömört érzünk, döntésképtelenséget élünk meg, és hozzá végtelen elszigeteltséget, akkor itt az ideje segítséget kérni.

Ne várjuk meg, míg egy vissza nem fordítható egészségkárosodás térdre kényszerít minket, mert máshogy szervezetünk nem tud időt biztosítani számunkra, hogy újragondolhassuk az életünket! Utólag világosan látható az a pont, amikor meg kellett volna állni, mégis sokszor a jelzés ellenére változtatás nélkül folytatjuk az életünket tovább.

Mentális jólétünk egész környezetünkre kihat, a családunk jólléte múlhat ezen.

Olvasd el ezt is: Vekerdy Tamás: Boldog gyereket csak boldog anya tud nevelni

Különösen magas az neurodiverz gyermekeket nevelő szülők kiégésre való veszélyeztetettsége amiatt, mert sok aggodalom övezi a gyermek beilleszkedését a közösségbe, vagy mert gyakran kell félbehagyni a megkezdett tevékenységeket, és váratlan helyzetekre gyorsan és megfelelően reagálni.

Szülői kiégés esetén az is nagy előrelépés, ha az állapotot sikerül felismerni, elfogadni, és megbocsájtani magunknak. Az állapot ugyanis nem jellemhiba, és nem is az akaraterő kudarca, hanem annak a jele, hogy az idegrendszerünk határai végesek.

Annak a jele ez, hogy változtatni kell, hogy segítséget kell kérni. Ha hetente legalább egyszer jelentkezik az érzelmileg kimerült, menekülési vággyal szövődő, eltávolodás iránt sóvárgó érzés, változtatnunk kell!

Időt kell szánni magunkra, hogy meg tudjunk maradni annak, akik vagyunk:

embernek ÉS szülőnek.

Indexkép: Depositphotos.com