Anya vagyok. Lehetnék feleség is, barát és szerető, mind egyszemélyben, de jelen pillanatban egyetlen szerepet vagyok képes betölteni: azt, hogy Anya vagyok. A szó legszentebb értelmében. Kőkeményen megküzdöttem a gyermekemért és nem engedem ki a kezeim közül. Minden egyes lélegzetvételénél ott akarok lenni, minden esésénél és talpra állásánál, öröménél és bánatánál. A legmasszívabb pajzzsal védem Őt, amivel egy Anya védheti gyermekét: a szeretetemmel. Meghúzom a képzeletbeli vonalat: ki jöhet és ki nem, hova mehetünk és mit csinálhatunk. Magamnak is falat állítok, nem csak Neki és ebből egy fikarcnyit sem engedhetek, mert az életben maradásunk a tét ebben a félreinformált világban, ahol egyik napról a másikra húzzák ki az ember lába alól a biztosnak vélt talajt.

Az én Édesanyám is Anya. Az az igazi, gondoskodó, akire egyetlen Mamókájaként tekint a kisfiam. Az a bizonyos „veszélyeztetett korosztály”. Tudom, hogy sokan kételkednek a valóságban, de én hiszem, hogy ha magunkra vigyázunk, akkor másokra is képesek vagyunk. Az egészségü(n)kre, a biztonságu(n)kra, a megélhetésü(n)kre, mindenü(n)kre.

A Családnak nevezett kártyavár a pillanat töredéke alatt omlott össze, amikor tavasszal bejelentették a veszélyhelyzetet. 9 hét óvoda, közösség és mindennemű szociális kapcsolat nélkül maga volt a pokol. Én, aki folyton „jövök, megyek, intézkedek, aláírok, pecsételek”, egyik napról a másikra szertefoszlott álmokkal és tervekkel ültem a négy fal között és elképzelésem sem volt, mi lesz így velem. Az élet kegyetlen – ahogy a vers is írja –, de őszintén, ki gondolta volna, hogy ez velünk is megtörténhet? 9 hét magánzárka, ahol minden voltam az Anyai fogalmon túl: háztartásbeli, óvónő, gyerekorvos, gyógyszerész, home office-ban dolgozó nő, de leginkább rab. Önmagam és a társadalom rabja, akinek lám, egyáltalán nem volt elég, hogy gyermeke a Z-generáció szülöttje. Nem, nem elégített ki, hogy „digitális bennszülöttként” naphosszat a messengeren keresztül tartsam a kapcsolatot az emberekkel, hogy néha valaki felhívjon és rákérdezzen, hogy bírom, hogy posztolgassam magamat és az akkor 3 és fél éves gyerekemet a közösségi oldalon. Örültem, ha megcsörgetett egy biztosítási ügynök és kicsit beszélgetett velem, ha rám akartak sózni bármilyen terméket telefonon keresztül és a végén már egymásnak sírtuk el a bánatunk vagy ha a postás nem a ládába dobta a levelem, hanem – amikor épp kivittem a szemetet – a kezembe nyomta. És most, alig fél év után ismét a fejünk felett lóg Damoklész kardja, várva, hogy lesújtson, hogy újabb sorscsapást mérjen az életünkre. Most, hogy rab mivoltomból végre fellélegezni véltem, megint jön az újabb fogság, a bezártság, a négy fal közti lét, a már 4 éves gyermekem és én és azon agonizálok a nap 24 órájában, vajon hogy fogom ezt túlélni, mint Anya, mint feleség, mint barát és mint szerető. Hogy fogok visszatalálni újra önmagamhoz, ha ismét elveszítek mindent, amit kínok közt felépítettem?

Egyetlen dolog tart csupán életben, mégpedig az, hogy Karácsony napján együtt legyen az a maroknyi család, mi, a szűk hármasunk és a Mamókánk, egy légtérben, az angyalok által feldíszített karácsonyfa illatát magunkba szívva, a csengettyűt rázva, a Mennyből az angyalt hallgatva, mi négyen, ahogy minden évben. Szűkösebben, szegényebben, mint eddig bármikor, de együtt, talán még sokkal több szeretettel a szívünkben.

Anya vagyok. A szó legnemesebb értelmében. Ezért most felállok, összeszedem minden erőmet és messzire hajítom azt a vödörnyi aszfaltkrétát, amivel tavasszal Mamókánk születésnapjára tortát, Anyák napjára virágot rajzoltunk a betonra. Akkorát, hogy a negyedik emeleti erkélyről elsősorban az Ő és nem mellesleg az egész lakóközösség szívét melengessük. Hiszem, hogy együtt erősek vagyunk és megcsináljuk. Túléljük az életet

Olvasd el hasonló cikkeinket is a témában:
 

Covid-oltás babatervezőknek- Oltassunk-e, mikor és kell-e várni utána a babatervezéssel?

Mire számíthat egy kismama, ha pozitív lesz a koronavírus tesztje?

A COVID-19-ből gyógyult betegeknek ajánlott a kardiológiai kivizsgálás, mielőtt elkezdik a sportot!