1. Pénz

Pénzről nem szeretünk beszélgetni, mert gyakran válik viták forrásává. Pedig egy párkapcsolatban már az elején érdemes tisztázni a pénzkezelés alapkérdéseit: ki dönt róla? Közös kassza vagy külön számla? Hogyan és mire gyűjtünk, mire költünk? Minden ember magával viszi a párkapcsolatába a származási családjának értékrendszerét, többek között azt is, otthon hogyan kezelték a pénzt. Amikor egy párkapcsolatban két különböző pénzügyi értékrendszer találkozik, kész is a konfliktus. Sokan azt vallják, hogy erről nem kell beszélni, mert ha igazán szeretik egymást a felek, akkor ez nem lehet probléma, nincs kihatással az életükre. Pedig nagyon is kihat a kapcsolatra, ha egy ilyen fontos kérdésben nem tudnak dűlőre jutni. Életünk 60-80%-át azzal töltjük, hogy pénzt keresünk, a maradékot pedig azzal, hogy elköltjük. Kizárt, hogy ez nincs hatással a párkapcsolatra.

Érdemes tehát már a kapcsolat elején tisztázni ezeket a fontos kérdéseket, és a beszélgetés során a gyakorlati kérdések mögött megbújó értékrendszert is feltárni. Például ha az egyik fél megszállottan szeret takarékoskodni, akkor derítse ki a pár, hogy milyen félelmek, vágyak állnak a gyűjtögetés mögött. Ha például napvilágra kerül, hogy a takarékosabb partner retteg attól, hogy öregek otthonába kerül, mint a nagymamája, akkor érthetővé válik, hogy miért fontos számára, hogy minden fillér kiadását gondosan mérlegeljék. Fontos megérteni, hogy a párom pénzügyi értékrendszere épp olyan fontos, mint az enyém. Nem jobb és nem rosszabb az övé, csak más, és számára épp olyan fontos, mint számomra a sajátom.

2. A gyerekek születése utáni kimerültség

Sajnos a legtöbb házasság az első gyerek születése után kezd el tönkremenni. Adva van két hullafáradt felnőtt, akik megpróbálják a csecsemő minden igényét kielégíteni a nap 24 órájában. Az első hónapokban, években a pár tagjainak sem ideje, sem ereje nincs arra, hogy egymással foglalkozzanak. Ebben a helyzetben az érzelmileg, szexuálisan elhanyagolt apuka könnyen elcsábul, ha egy párás szemű kolléganő ajnározni kezdi. A helyzet nem könnyű, de tudatos odafigyeléssel, együttműködéssel megoldható. Ha az apuka kiveszi a részét a gyereknevelésből, este beszáll a baba gondozásába, fürdetésébe, altatásába, akkor az anyukának lesz ideje egy kicsit szusszanni, és a pár tagjai tudnak egymással is törődni.

3. "A háztartási munka az asszony dolga"

Sajnos még sok férfi fejében él az a patriarchális elgondolás, hogy a háztartás rendben tartása az asszony dolga. Lehet, hogy ez a fajta munkamegosztás rendjén való volt, amikor a nő háztartásbeliként otthon maradt a gyerekekkel, és nem kellett munkát vállalnia.
Csakhogy napjainkban egy anya hatkarú Sivaként zsonglőrködik a gyereknevelés, munka, háztartás labdáival, és valamelyik labda folyton a földre pottyan. Leggyakrabban a háztartás az, ami utoljára marad. Ilyenkor pedig jön a hagyományos elvek szerint nevelt férfi, aki számon kéri a hulla fáradt nőt, hogy miért úszik megint a lakás. Csak azért, mert képtelenség gyereket nevelni, nyolc órában munkát végezni, és csilivili lakást fenntartani egyedül – ha a férfi egyáltalán nem vállal részt sem a gyereknevelésből, sem a háztartási munkából.

Sajnos nagyon sok olyan válással végződő párkapcsolatot látok, ahol itt csúszott el a házasság. A nő hiába jelezte újra meg újra, hogy kimerült, segítségre van szüksége, a férfi a füle botját sem mozdította, és egyáltalán nem vette komolyan a párja panaszait. Amikor pedig a nő kiborult, szakítani akart, a férfi már hiába próbált „megjavulni”, elkésett az igyekezetével.

4. Eltérő elvek, értékek a gyereknevelésben

Gyakori konfliktusforrás, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem. Engedjük-e és meddig, hogy a kicsi a pár hálószobájában aludjon? Hagyjuk-e sírni lefekvés után? Szabad-e neki tévét nézni, internetet használni, számítógépes játékokat játszani? Muszáj-e, hogy kitűnő legyen a suliban?

Megannyi kérdés, amiben két eltérő családi háttérből érkező felnőtt egészen biztos, hogy nem fog egyetérteni. Márpedig jó lenne legalább a legfontosabb kérdésekben közös nevezőre jutni, mert a gyerek össze fog zavarodni, és igen hamar elkezdi majd kijátszani a szüleit egymás ellen. Azt gondolom, hogy ez az a kérdés, ahol időnként muszáj leülni és kompromisszumokat kötni a pár tagjainak. Mivel a gyereknevelés évezredek óta hagyományosan a nők felségterülete, a leggyakoribb hiba, hogy a nő elvei érvényesülnek ezen a téren, tekintet nélkül az apa értékeire. Ez aztán oda vezet, hogy az apa kiszorul a családból, az ő szava nem fog számítani, tehetetlennek, magányosnak, eszköztelennek érzi magát otthon. Innen pedig már csak egy apró lépés, hogy talál valakit, aki felnéz rá, és akinek számít az ő véleménye is.  

5. Közös célok hiánya

Gyakran vezet váláshoz az is, ha a párnak nincsenek közös céljai, vagy éppen az egyedi célok egymással összeegyeztethetetlennek tűnnek. Például a nő gyereket akar, a férfi pedig hallani sem akar róla. A nő szeretne egy kertvárosi családi házat, a férfi viszont a belvárosban akar lakni. Egyikük külföldre menne dolgozni, a másik maradna itthon. Kirepültek a gyerekek, és a pár tagjai ott maradtak célok, tervek nélkül, és idejük nagy részét egymás bántásával töltik ki.

A nagyon eltérő célok esetében sajnos nincs igazán jó megoldás. Abban nehéz kompromisszumot kötni, hogy legyen-e gyerekünk vagy sem. Ebben az esetben vagy enged az egyik fél, vagy valóban felbomlik a kapcsolat. Azonban a legtöbb nagyon eltérő vágy esetében azért lehet kompromisszumot kötni. Most egy kicsit még a belvárosban lakunk, aztán pár év múlva kiköltözünk a kertvárosban. Ebben az esetben az egyik félnek késleltetnie kell a céljai megvalósulását. Időről időre pedig a pár tagjainak érdemes leülnie és végiggondolni, hogy melyek a saját egyéni céljaik, hogyan tudják ebben kölcsönösen támogatni egymást, és mi az, amit együttesen akarnak megvalósítani. Egy szekér is csak akkor megy, ha a lovak egy irányban húznak. Ha a pár tagjai nagyon eltérő irányban képzelik el az életüket, akkor sajnos a szakítás felé haladnak.

6. Apró bosszúságok

Sajnos egészen apró bosszúságok is elindíthatják a házasságot a válás felé. Például ha a párom szétdobálja a koszos zoknijait, nem úgy nyomja a fogkrémet, ahogy én szeretem, nem hajtja vissza a WC-deszkát, szétmázolja az alapozót a mosdókagylón. Csupa apróság, amit eleinte szóvá sem teszünk, később viszont egyre hangosabban és egyre durvább stílusban vágjuk a párunk fejéhez. Ez a folyamat aztán vitát generál, előjönnek az elmúlt tíz év sérelmei, és egy szétdobált zokniból kiindulva már a válást fontolgatjuk. Pedig elég lett volna már az elején szólni és megkérni a másikat, hogy figyeljen egy picit jobban az igényeinkre.
Igen, lehet, hogy a kérésünkre nemleges válasz érkezik, előfordulhat, hogy a másik bosszantó szokása mélyen rögzült, de ha fontos a kapcsolatunk, akkor valahogy kompromisszumot tudunk kötni. Például figyelek arra, hogy nem a közepén nyomom a fogkrémes tubust, a párom pedig cserébe visszahajtja a WC-deszkát. A kérdés az, hogy fontos-e annyira a kapcsolatunk, hogy változtatok valamit a berögzült viselkedésemen, és törekszem-e arra, hogy ne húzzam fel magamat apróságok miatt.

A fenti problémák többsége nem megoldhatatlan. Egy kis odafigyeléssel, megbeszéléssel, a viselkedés tudatos változtatatásával megoldható lenne. Csakhogy könnyebb vádaskodni, a másikat okolni a problémák miatt, mint tudatosan végiggondolni, hogy én mit vagyok hajlandó megtenni azért, hogy megoldjuk a gondjainkat. Érdemes időnként feltenni maguknak azt a kérdést is: mi a fontosabb? Az, hogy igazam legyen, vagy az, hogy fennmaradjon a házasságunk? 

Fotó: it's me neosiam / PEXELS

betöltés...