Persze nem mindent leng be a csillogó varázspor: bizony sokszor nehéz, fárasztó és főleg az elején magányos harc ez. Meglepően magányos: hirtelen egy légüres térben találod magadat. Én mindig is nyíltan beszéltem a problémáinkról, egyáltalán nem éreztem vészesnek, szégyellni valónak meg végkép nem. Éppen ezért sokként ért, hogy elveszítettük az ismerőseink nyolcvan százalékát, a barátaink felét és bizony a családból is lemorzsolódott, vagy igencsak perifériára került pár számunkra nagyon fontos ember.

Kellett egy év, amíg megtaláltuk az új helyünket, az új társaságunkat, amíg feldolgoztuk a történteket. Nem a diagnózist, én továbbra is nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy a problémánk kezelhető és fejleszthető, hanem a reakciókat. De nem adtuk fel egy percig sem és kerestük a megoldásokat: találtunk új barátokat, közösséget, jobban értékeljük a megmaradt régieket, kialakult a fejlesztési terv, az új rutinunk és elkezdtek jönni az eredmények is.

A mai napig vannak napok, hogy sírok, hogy már délben azt nézem, mikor ihatok meg egy pohár bort még az illendőség határain belül és van, hogy kiszököm az erkélyre bőgni. Nehéz a folyamatos aggódás a gyerekért, az egészségéért, a szocializációjáért, a jövőjéért, a nem alvás, a rosszkedvű reggelek.

És van, amikor bizony az én jövőmet kell elgyászolnom. Hogy terveimmel ellentétben 6 évre kiestem a munkaerőpiacról, hogy valószínűleg nem fogok tudni 8 órában dolgozni, hogy a házasságomban ettől bizonyos szempontból számomra zavaró egyensúlytalanság alakul ki.

Számunkra a valódi nehézséget mégsem ezek jelentik, hanem a segítség hiánya, mert nagyon kell, hogy néha ki tudjunk szakadni a robotból. Az SNI gyermekeket nevelő családok ugyanis gyakran maradnak magukra: ritkán látott nagymama, menekülő bébiszitterek.

Mégsem csak sötét órák vannak: hanem rengeteg eredmény, büszkeség, megható pillanatok, hihetetlenül elfogadó és támogató – igaz sokszor online – közösségek, anyabarátságok.

Abban a sorsfordító egy évben nem csak az életünk, de én is megváltoztam: korábbi problémáim perspektívába kerültek, nagyjából minden korábbi félelmemet leküzdöttem, az életem letisztult, jobb ember lettem. Megtanultam értékelni az apróságokat, boldogságot találni kis dolgokban is, nekem nem kell küzdeni a mindfullness megtalálásért, én már rég túl vagyok rajta.

Részese lettem egy  titkos világnak: az SNI anyák és fejlesztőik számodra láthatatlan, de nagyon is valós világának. És ez a világ szép: tele van kedvességgel, elfogadással, támogatással, nyitottsággal és rengeteg humorral. Büszke vagyok, hogy ennek a világnak a részese lehetek, hogy én is segíthetek másoknak, ahogy nekem is segítettek, hogy minden nap láthatom, hogy a világ szép és az emberek jók.

Forrás: Zűrzavaros család
Fotó: Cynthia Turek / FREEIMAGES